Növényvédelmi előrejelzés

Támadnak a levéltetvek! – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Csapadék sokfelé hullott, gyakran jéggel, de az ország keleti és középső területein tovább tart a szárazság, hiszen az év során eddig minden hónapban kevesebb eső volt a sokévi átlaghoz képest.

Május utolsó dekádjában folytatódott az évszaknak megfelelő időjárás. A nappali hőmérsékletek általában 20 °C felett alakultak és éjszakánként pedig időnként 10 °C alá is csökkent a hőmérséklet, emiatt reggelente erős harmatképződés volt.

Ebben az időszakban aktív növényvédelmet kell folytatni, mert minden növénykultúrában akad tennivaló.

Almásainkban a gyakori kisebb-nagyobb esők és a magas relatív páratartalom miatt a varasodás és a lisztharmat egyaránt veszélyezteti a növényeket. A varasodás terjedése folyamatos a levelekről a gyümölcskezdeményekre, de a lisztharmat fertőzés időnként már a hajtáscsúcsok sodródását és elszáradását okozza.

Most egyidejűleg mindkét kórokozó ellen intenzív védelmet kell folytatni. A hajtásokon mindkét levéltetű faj (hamvaszöld és szürke) egyidejűleg szívogat, sok a besodródott hajtásvég. Az almamoly eddigi szerényebb rajzása emelkedő tendenciát mutat, a feromon csapdák több lepkét fognak, akárcsak az almalevél aknázómolyból.

Folyamatos védelem szükséges

A körtén a varasodás terjedése hasonlóan alakul, a varas foltok levélen és a kis gyümölcsökön egyaránt előfordulnak, és folyamatosan keletkeznek újabb tünetek. A körtelevélbolha minden fejlettségű alakja előfordul, zömmel azonban az idősebb lárvák károsítanak, de viszonylag sok még a tojás is, tehát a növények folyamatos védelmet igényelnek.

Csonthéjas gyümölcsű növényeinken szintén a levéltetű fajok kiemelkedő támadása miatt kell védekezni. Kiemelkedő a cseresznye, a meggy és a kajszi levéltetű fertőzöttsége, de a szilva és az őszibarack sem kivétel.

A sok szárnyas levéltetű alak miatt további erősödésre kell számítani, ami alól más növénykultúrák sem kivételek, beleértve a dísznövényeket és a zöldségféléket is. A sztigminás levéllikasztó betegség minden csonthéjason fertőz, főként a kajszin, szilván, cseresznyén, de gyakori az őszibarackon is, valamint a dísznövény babérmeggyen is.

Kezdődik az érés

A rovarkártevők közül most a keleti gyümölcsmoly és a szilvamoly kis intenzitással rajzik, a cseresznyelegyek repülése viszont folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Az érés kezdete miatt a védekezés átgondolt figyelmet érdemel!

A dió gnomóniás levél és gyümölcsfoltossága tovább erősödött, ezért indokolt a folyamatos védelem, akárcsak a levéltetű fertőzés minimalizálása.

A szőlő virágzáskezdete miatt fokozottan érzékeny fázisban van. A gyakori kisebb-nagyobb esők egyaránt kedveznek a lisztharmat, a peronoszpóra, a feketerothadás és a szürkepenész fertőzés kialakulásának, ezért folyamatos, komplex védekezésre van szükség.

Szőlő feketerothadás levéltünet

Az amerikai szőlőkabóca lárvák kelése a hónap közepén a nyugati országrészben is megkezdődött, ezért folyamatos megfigyelést igényel fejlődése az optimális védekezési időpont meghatározása érdekében (L3 lárvastádium).

A díszkertekben a lisztharmatos megbetegedés nemcsak a rózsán, hanem más növényfajokon (klematisz, babérmeggy, évelő lágyszárúak) is erősen fertőz, ezért fokozott figyelmet érdemelnek. A selyemfényű puszpángmoly rajzása miatt már a hűvösebb tájegységekben is fel kell készülni a kártevő elleni védekezésre.

Selyemfényű puszpángmoly lepke buxuson
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: jönnek a betegségek

2025. október 21. 07:10

A tartós szárazság komoly stresszt okoz a gyümölcsfáknak – a tél előtti vízhiány súlyos fagykárokhoz és gyengébb rügyfakadáshoz vezethet.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomosodás és kártevők

2025. október 20. 11:10

Bár nyugaton kedvezőbb az idő, az Alföldön súlyosbodik a szárazság, miközben a kártevők és betegségek sem kímélik a táblákat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hirtelen őszi lehűlés

2025. október 14. 07:10

A hirtelen lehűlés és a csapadékhiány próbára tette a gyümölcsösöket – itt az ideje a védekezésnek és a lombkezelésnek.

Gombaölő szeres védekezés kalászosokban

2023. május 19. 08:34

Tazer Kombi csomagunk kétféle hatóanyaga erős védelmet biztosít, a zöldítő hatás pedig a „ráadás”.

Nagyon kitettek a gyümölcsösök a károsítóknak, kórokozóknak

2018. május 23. 08:03

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek a kertészeti kultúrákban, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is kedvező feltételeket teremtenek.

Megjelentek a lisztharmat első tünetei az almafákon

2020. április 15. 15:39

A lisztharmat most még elsősorban a tavaly befertőződött, úgynevezett „gyertyás” vesszőkön jelentkezik, de a kórokozó párás-meleg időszakban a környező fiatal hajtásokra is veszélyt jelent.

Hányszor kell permetezni az almafákat?

2020. március 25. 04:36

Sz. Kálmán kérdése: Hányszor, és mikor kell permetezni az almafákat? Mik a legjelentősebb betegségei és kártevői?