Ez a rövid összefoglaló a korábbi, rovarparazita fonálférgekről szóló írás kiegészítése.
A csigaparazita fonálférgek jeles képviselője hazánkban a Phasmarhabditis hermaphrodita faj. Már a neve sok információt tartogat számunkra: a phasma görögül szörnyet jelent, ami nem is olyan meglepő elnevezés, ha a „tevékenységére” gondolunk. A rhabditis egyrészt „pálcikaszerűt” jelent – utalva a fonálférgek többségére jellemző, karcsú testalkatára –, másrészt pedig egy nagyobb rendszertani egységre utal, a Rhabditida rendre, ahova a baktériumevő fonálférgek tartoznak.
Phasmarhabditis hermaphrodita
A név második fele a lény szaporodási sajátosságát tárja elénk: hermafrodita, vagyis hímnős. A fonálférgeknél ez azt jelenti, hogy az állat külső- és belsőjegyeiben női jellegű, viszont a női ivarsejtek mellett hímivarsejtet is képes termelni. Ezután az állat a testén belül véghez viszi a megtermékenyítést. Ez a szaporodásmód csak átmeneti jelleggel zajlik: egy idő után a környezeti feltételek kedvezőtlen változása ugyanis hím fonálférgek megjelenését hozza magával.
Fakultatív paraziták, vagyis túlélésük nem múlik azon, hogy találnak-e parazitálni való csigát. Bomló szervesanyagon is remekül képesek táplálkozni és szaporodni.
Kijuttatásuk és igényeik ugyanazok, mint a rovarparazita fonálférgeknek: vízzel elkeverve a talajra, a növény közelébe, vagy azokra a területekre, ahol a csigák napközben elbújhatnak. A fonálférgeket a csiga nyálkája és ürüléke segíti, hogy megtalálják áldozatukat.
A csiga pajzsa alatt található légzőnyílásokon keresztül jutnak be dauer lárváik. Elmondható, hogy hasonlóképpen működnek, mint az entomopatogén fonálférgek, viszont eltérések itt is akadnak: a Phasmarhabditis fajra jellemző, hogy a természetben nincs szüksége baktérium segítségére ahhoz, hogy képes legyen elpusztítani áldozatát. (Habár egy Moraxella osloensis nevű baktériummal képes hasonlóan társulni, mint ahogy a rovarparazita fonálférgek teszik, viszont ez sokkal inkább ember alkotta csapatmunka, mintsem természetesen kialakult együttműködés).
A parazitált csiga néhány nap elteltével abbahagyja a táplálkozást, illetve a pajzson erőteljes nyálkatermelésbe kezd. A másik jellemző – ami miatt okkal érdemelte ki a szörny-jelzőt – az az, hogy a lárvák gyakorlatilag megváltoztatják a csiga viselkedését. Arra késztetik a csigát, hogy egy védett helyre húzódjon félre. Azáltal, hogy egy eldugott, hűvös helyre „utasítják” a csigát, egyrészt védik saját magukat a kedvezőtlen környezeti tényezőktől, másrészt, az ilyen helyek új potenciális táplálékot rejthetnek.
Ellentétben a rovarparazita fonálférgekkel, akik 1-5 nap alatt képesek elpusztítani táplálékukat, a Phasmarhabditis esetében 5-21 nap alatt pusztul el a zsákmánya, mondhatni csigatempóban…
Zárásként érdemes tájékozódnunk, hogy kertünkben, gazdaságunkban milyen csigákkal állunk szemben. Ehhez írt egy nagyszerű összefoglalót kolléganőm, Krausz Dóra a hasznos és kártevő csigákról.
