A növényvédelemben a növényt érő külső hatásokat két nagy csoportra osztjuk. Vannak az élő/biotikus és élettelen/abiotikus tényezők. A biotikus stresszt kórokozók és kártevők váltják ki, ide sorolható például a varasodást okozó gomba, vagy a gyümölcsben fejlődő alamoly. Ezzel szemben az abiotikus stresszt élettelen, környezeti okok idézik elő, ami egy jóval nagyobb és összetettebb csoportot. Ide tartoznak a különféle klimatikus (fény, hőmérséklet, pára, légmozgás stb.) edafikus/talajjal kapcsolatos, mechanikai, termesztéstechnológiai, toxikus és hormonális anyagok okozta fejlődési rendellenességek, illetve a tápanyaghiány is. Összeségében a növényt érő abiotikus tényezők jóval gyakrabban fordulnak elő és sok esetben védekezni is nehezebb ellenük.
Cikkünkben most olyan két külső, élettelen tényezőről írunk, melyek a gyümölcskultúrák esetén gyakran előfordulhatnak. Ilyen a fagykár és a tápanyaghiány. Ezen két stresszhatás kiváltó okait, tüneteit és a védekezés lehetőségeit szeretnénk dióhéjban ismertetni, segítséget nyújtva az eredményes gyümölcstermesztéshez.
A gyökér, a törzsek és az ágak fagykárosodása
Feltételezhetően a globális klímaváltozás egyik hatása, hogy hazai gyümölcsösökben évről évre növekszik a tavaszi fagykárok gyakorisága, kockázata. Különös tekintettel az érzékeny fajokra úgy, mint a mandula, kajszi és az őszibarack.
A gyökerek fagykárosodásánál a vékonyabb és fiatalabb részek, elsősorban a hajszálgyökerek érzékenyek. Szerencsére a legkevésbé kitett része a fáknak a gyökerük, mert jellemzően a talaj elég jó védelmet ad. Ahhoz hogy a fák gyökerei elfagyjanak, a talajnak is tartós ideig fagyott állapotban kell lennie.
A föld feletti részek fagykárosítása a hajtásokon fagyrepedések formájában, fagylécek és a gallyak elfagyásával jelentkeznek. A fagyrepedések a kéreg és a fás részek hosszú repedései. A fagykárosodás a nappali és az éjszakai hőmérséklet ingadozása következtében alakul ki, melynek következménye gyakran fagylécek kialakulása. A fagylécek a kéregszövetek felületi károsodásai. A növény a legérzékenyebb időszakban károsodik, amikor a tél vége felé aktivizálódnak a szállítószövetek és az életfolyamatok. A fagylécek esetében gyakran betömődés keletkezik, amely túlnő a károsodás peremén. A károsodás közepén a kéregszövetek megrepedeznek, majd leválnak és feltárul a fatest hengere. Így a fák fogékonyabbak lesznek a farontó gombák támadására. Az ágak is fagysérüléseket szenvedhetnek, melynek következtében elszáradás lép fel. A károsodott szövetek metszete sötét színű. A téli fagyra leginkább a legfiatalabb hajtások fás szövetei érzékenyek.
A fák fagyérzékenységét többféle tényező is befolyásolja mint például a faj, a fajta, a termőhely, a hőmérséklet alakulása, az időjárás és a tápanyagellátás. Ősztől a fa elkezd felkészülni a nyugalmi periódusra, így egyre kevésbé érzékeny a fagypont alatti hőmérsékletre, télen a legelellenállóbb, majd a tavasz felé közeledve megint egyre érzékenyebbé válik. A fagykár ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével korlátozható, ezért fontos a kevésbé veszélyeztetett termőhely megválasztása, a termőhely, a fajta és az alany összhangjának biztosítása, valamint a kiegyensúlyozott tápanyagellátás. A fatörzsek és a főágak védelme érdekében érdemes mésztejet használni. A mésztej és a fehér festék visszaveri a fénysugarakat, így nem tud olyan gyorsan felmelegedni a fa és kisebb lesz a hőingadozás. Továbbá megvédhetjük fáinkat, ha megfelelő termesztéstechnológiát (gyakori és szakszerű metszést), fagyvédelmi öntözést, füstölést, hűtést alkalmazunk. A keletkezett sérüléseket kezelni kell.
Levelek fagykárosodása
A fagykár ebben az esetben a levéllemezek fonákán kialakuló különböző nagyságú, rendszerint szabálytalan hólyagokként jelenik meg. Ezek a bőrszövet és a szivacsos parenchima elválásával alakulnak ki. A károsodott levelekre jellemző, hogy szélük szabálytalan, kisebbek és gyakran hólyagosan fodrosak. Jellemzően az alsó, legidősebb levelek sérülnek könnyebben.
A levelek fagykárosodása az almafán és a kajszibarackon a leggyakoribb. Az almafa esetében a sérült szövetek fokozatosan elhalnak, a levelek fonáki oldalán nekrotikus foltok keletkeznek, a levelek megsárgulnak és lehullanak. A rügyfakadáskor már a 0 °C-nál alig alacsonyabb hőmérséklet is kárt okozhat.
Fagyok okozta károk a virágokon és a terméseken
A virágokat és a fiatal terméseket a gyenge tavaszi fagyok jelentősen károsíthatják. Legkevésbé érzékenyek a még ki nem nyílt bimbók, ennél őt követik a kinyílt virágok, a legérzékenyebbek pedig a fiatal termések röviddel az elvirágzás után. A fajok, illetve a fajták generatív részeinek fagytűrése is nagyon változó. A bimbókat a -4 – -5 °C-os hőmérséklet, a virágokat a -2,5 °C, a fiatal terméseket már a -1 °C-os fagy is károsíthatja. A virágokon belül a porzók, a bibeszál és a magház sérül, a termő a legérzékenyebb, ezt követi a porzók és a sziromlevelek, de erős károsítás esetén az egész virág elhalhat. A károsodott részek megbarnulnak vagy megfeketednek, a virágok lehullanak. A kritikus hőmérséklet a fafajtól is függ és mindenekelőtt a fagyok jelentkezését megelőző hőmérséklet befolyásolja. Tekintettel a korai virágzásra leginkább a kajszibarack, a mandula és a diófa veszélyeztetett.
A téli hónapokban az alacsony hőmérsékleteken a virágrügyek és hajtásrügyek is károsodhatnak. A rügyek fagykárát úgy tudjuk megállapítani, hogy hosszanti irányba kettévágjuk, ha megbarnult szöveti részeket találunk akkor fagykár érte őket. Leginkább az őszibarack és a cseresznyefa van kitéve ennek, de a dormancia befejeződésével a kajszibarack is.
A fiatal termések, gyümölcskezdemények is érzékenyek már a kisebb fagyokra is. Esetükben a fiatal magokon jelenik meg először a tünet, mely rendszerint barnulás. Jelentős károsodásnál korai terméshullás következhet be. A károsodás kockázata mérsékelhető a megfelelő termőhely kiválasztásával és helyes termesztési technológiával, továbbá fagyvédelmi öntözéssel, fűtéssel, füstöléssel, a levegő keverésével.
Különböző fafajok másképp reagálnak a fagyra:
- Az almafa termésein feltűnő rozsdás csíkok keletkeznek, amelyek leggyakrabban a termés felső részében egy körben koncentrálódnak a magház körül.
- A körte esetében általában lapos rozsdásodás keletkezik és a további fejlődés során a termések megrepedeznek.
- A szilvafa termésein különböző nagyságú rozsdás foltok jelennek meg.
Tápanyaghiány
Növényeink tápanyagszükségletére legalább olyan fontos odafigyelnünk, mint bármely más károsításra. Sokszor a növényeinken előforduló világosabb vagy sötétebb foltok, levélerek menti fehéredések nem betegség vagy kártevő okozta tünetek, hanem a tápanyaghiány különböző tünetei. Szerencsére ezekre a hiánytünetekre tudunk reagálni és a megfelelő tápanyag utánpótlással javítani tudjuk növényeink életkörülményeit. Ezeket a hiánytüneteket mutatjuk be a következő részben.
Nitrogénhiány
A nitrogén elengedhetetlen tápanyag a vegetatív részek növekedésében és fejlődésében. Mindezeken túl a generatív részek fejlődését is segíti, többek között a virágrügy-differenciálódást, virágképzést, gyümölcsfejlődést (gyökérzet, szár, levelek és a termés növekedésének tápanyaga) A fehérjék építőelemeként a növény testének része. A nitrogénhiányos növény képtelen elérni az ideális méretet. Ez a gátló hatás a hosszanti- és hajtásnövekedésben, valamint a szár és a hajtások vastagodásában érvényesül.
A nitrogénhiány egyik jellemző tünete, hogy az idősebb, alsó levelek egységesen sárgulnak, súlyos esetben idő előtt lehullanak. Korai levélhullás esetén a fa nem tud kellően felkészülni a télre a tartalék tápanyagok felhalmozásával, ezáltal csökkenhet a külső környezeti viszonyokkal (pl: fagy) szembeni ellenálló képessége. A hajtásnövekedés gyenge, a termés mennyisége és minősége csökken. Súlyosan N-hiányos fáknál előfordulhat a kényszerérés, korai terméshullás. Összeségében jellemző az alsó levelek elsárgulása, vékony szár, gyenge hajtáscsúcsok, vékony gyökér, kevés és rossz termésminőség is.
Foszfor (P) hiány
A foszfor a növény életfolyamataiban játszik fontos szerepet. Részt vesz a fotoszintézisben, gyökérképződésben, a légzésben és más alapvető anyagcsere folyamatokban. Jelen van a sejtek energiaátviteléért felelős molekuláiban (ADP, ATP), valamint az örökletes tulajdonságokat hordozó vegyületekben (DNS, RNS). A foszfor döntő fontosságú a termésképzésben és a sejtosztódási folyamatokban, meghatározza a termés mennyiségét és a terméshús szilárdságát és tárolhatóságát is.
A foszforhiány tünetei először az idősebb leveleken jelentkeznek, merev tartású, kisebb méretű leveleket láthatunk, melyek sötétzöld színűek lesznek, majd vörösessé válnak. A levél szára lila színű lesz, majd lehull. A növény fejlődése lelassul, a virágzás később kezdődik, a levelek, a termés mérete és mennyisége elmarad a várttól.
Kálium (K) hiány
A káliumnak az életfolyamatok szabályozásában van szerepe. Általánosan elmondható, hogy a legtöbb gyümölcstermő növénynek magas kálium igénye van. A sejtplazmában ionként van jelen, részt vesz a vízháztartásban, katalitikus folyamatokban, fehérjék szintézisében és szénhidrát anyagcserében. Hozzájárul a termés aromaanyagainak létrehozásában. A növény betegségekkel és hideggel szembeni ellenálló képességében, vízgazdálkodásában és vízforgalmában, a légzőnyílások működésében és a termésminőségben játszik szerepet.
A káliumhiánynak kevés, szabad szemmel felismerhető jellegzetes tünete van, leginkább a terméscsökkenésben nyilvánul meg. Nehéz diagnosztizálni, ugyanis a levelek sárgulása és a barnás foltok megjelenése csak később jelentkeznek. A kálium hiány is a fa alsó, idősebb levelein jelenik meg először. Kezdetben a levelek szélei sárgulni kezdenek, majd a szövetek elhalásakor, barnulnak és száradnak, súlyos esetben lehullnak, így a fa felkopaszodhat. A termések kisebb méretűek és ízetlenek lesznek, csökken a növény ellenálló képessége biotikus és abiotikus stresszhatásokkal szemben. Felvételét a szárazság és a túlzott nitrogén tartalma a talajnak könnyen megnehezítheti. A káliumhiányt okozhatja a túl magas kalcium vagy magnézium szint is.
Cinkhiány
A cink a növekedéshez, a fehérjék, a zöld színtestek, a szénhidrátok képződéséhez és átalakításához kapcsolódó legfontosabb enzimek alkotója és ezek működésének enzimaktiválója is egyben.
A cinkhiány jellegzetessége, hogy megváltozik a levelek nagysága és alakja: rozettás jellegűvé válik. A levelek kisebbek, keskenyek vagy lándzsásak, világoszöldek lesznek, sarjhajtások csúcsain levélrózsákba csoportosulnak. A levélrózsák alatti rügyszemek nem fakadnak, bizonyos esetekben felkopaszodás is bekövetkezhet. A súlyosan károsodott fákon elhalnak a gallyak, a fák kevesebb virágot hoznak, a termések kicsik és gyakran torzultakká válnak. Ez a hiánytünet leggyakrabban az alma-, a körte- és az őszibarackfán jelenik meg. A megoldás a cink-szulfát oldatos vagy bármilyen cinket tartalmazó levéltrágyázás lehet.
Mészklorózis (vashiány)
A vasnak a zöld színtestek képzésében és a redoxi folyamatok szabályozásában betöltött szerepe a legismertebb. Fontos eleme a növények növekedésének. A vashiányban szenvedő fák és cserjék levelei sárgászöldek, sárgásfehérek vagy sárgák, rendszerint kisebbek, szélük beszárad. A sárgulás a levélerek közötti szöveteken kezdődik, a levélerek zöldek maradnak, majd később azok is elsárgulnak. Súlyos esetben nekrotikus foltok, barnulás is megjelenhet. A levelek többnyire nem hullnak le a fáról. A gyümölcsök kisméretűek maradnak. Az érrendszer és a környező szövetek gyakran zöldek. A súlyosan károsodott fák és cserjék sarjhajtásai rövidebbek és vékonyabbak, seprűsödnek, csúcsuk elszárad. A mészklorózis valamennyi gyümölcsfajnál előfordul, leggyakrabban az őszibaracknál, a körtefánál és a birsalmánál.
A betegséget a részleges vasfelszívódás okozza a túlságosan meszes talajokon. A tünetek mértékét a talaj tömörödöttsége és eliszapolódása, valamint az alacsony hőmérséklet erősen befolyásolja. Ezen a területen is fontos a megelőzés, így a megfelelő termőhely megválasztása, a termőhely és az alany összhangja, a kiegyensúlyozott tápanyagellátás és a talaj gyakori porhanyósítása. A veszélyeztetett termőhelyeken a kevésbé fogékony alanyokat kell előnyben részesíteni (pl. az őszibarack esetében a mandula alanyt). Közvetlenül vastrágyázást is alkalmazhatunk: legcélszerűbb kelátkomplexeket juttatni a levelekre levéltrágya formájában vagy közvetlenül a talajba.
Magnéziumhiány
Jelentősége elsősorban a fotoszintézishez kötődik, a növények zöld színtesteinek alkotója és a fiziológiai folyamatokat szabályozó elem. Pozitívan hat a gyümölcsök beltartalmi értékeire.
A tünetek eleinte a sarjhajtások alsó, idősebb levelein jelentkeznek. A levélszélek kezdetben sárgulnak, jelentős hiány esetén a foltok nagyobbodnak és az érközi szövetek elhalnak. A súlyosan magnéziumhiányos levelek lehullnak. A tünetek rendszerint nyár végén és ősz elején jellegzetesebbek. A magnéziumhiánnyal gyakran találkozhatunk az anyatelepeken és alanyokon a gyümölcsfaiskolákban. Mindenekelőtt a homokos és a savanyú talajokon alakul ki. Megjelenését segíti a kiegyensúlyozatlan tápanyagellátás, főleg a káliumtúladagolás. A magnézium felvételét a szélsőséges talaj pH és a kálium-kálcium-magnézium ionok egymásra gyakorolt antagonista hatása befolyásolja. A veszélyeztetett növényeket szükség szerint speciális trágyákkal és magnéziummal levéltrágyázzuk, vagy a szert juttassuk a talajba. Savanyú talajokon gyakran elegendő a meszezés, amely javítja a magnézium felszívódását.
Kálcium hiány
A növények sejtfalképződésében jelentős szerepe van, ezért kiemelten fontos a gyümölcstermesztésben. A termés héj- és hússzerkezetének minősége ugyanis alapvetően befolyásolja a szállíthatóságot és tárolhatóságot. Hiányának tünetei a csökkent növekedés, a hervadás, a hajtás- és gyökércsúcs elhalás és a romló tárolhatóság.
Bór hiány
Fontos szerepe a megtermékenyítésnél és a virágpor csírázásánál van. Elősegíti az aktív ionfelvételt, azaz más tápelemek növénybe jutását. Bórigényes növény az alma és a körte, valamint a szőlő. A bór hiányából adódó kár területenként és évjáratonként eltérő, meszes és lúgos talajokon, továbbá aszályos években gyakoribb.
Bórhiány esetén, a szőlőn torz levelek fejlődnek, a levélerek között sárgás, majd barna színű foltok, szövetelhalások alakulnak ki. A levelek, mielőtt lehullanának, felhólyagosodnak, a szélükön megbarnulnak, fonák irányban kanalasodnak. A fürtökön virágkötődési problémákat, elszáradt virágok képződését és apró bogyók kialakulását, madárkás fürtöt okoz.
Alma és körte esetében is a bórhiányos tünetei először a hajtásokon a tenyészőcsúcs pusztulásával jelentkezik. A fiatal hajtások és ágak fokozatosan elvesztik a leveleiket, lekopaszodnak. Gyenge a virágzás és a terméskötés a jellemző tünet. A virágkezdemények nagyobb része elpusztul, mielőtt kivirágoznának.
Mangán hiány
A mangán, mint enzimaktivátor az anyagcserében, a cukrok, szénhidrátok képzése miatt a gyümölcstermő növények kiemelkedő fontosságú tápeleme. Mozgékonysága korlátozott a növényben. A magánhiány tünetei a fiatal leveleken jelentkezik. Levélszélektől induló sárguló foltok jelennek meg, melyek súlyos esetben elhalhaltnak, kipotyoghatnak. Mangánhiány elsősorban a meszes talajokon fordul elő, ahol a talaj pH-értéke magas.
Összefoglalva kijelenthetjük, hogy a kiegyensúlyozott gyümölcstermesztés nem könnyű feladat, ami a fent összeszedett tényezők is jól mutatnak. A bolygatatlan állókultúrák adta tulajdonságokból azonban előnyt is kovácsolhatunk a tápanyagutánpótlást illetően.
Egyre több olyan mikrobiológiai készítmény alkalmazható ezeken az ültetvényeken, melyek a fák gyökerével kapcsolatba kerülve segíteni tudják a növény tápanyagfelvételét. Többek között vannak mikróbák, melyek nitrogént kötnek meg a levegőből és adják tovább a gyökereknek, míg más hasznos talajlakó baktériumok a nehezen felvehető, gyakran kötött formában lévő tápelemek, mint például foszfor és kálium felvételét segítik. Jelentős tápanyagokhoz juttatják a fát, a különböző mikorrhizális kapcsolatot kialakító gombák, melyek behálózva a gyökerek sejtfalát, akár 50X-re is növelhetik a tápanyagfelvétel felületét. Mindezeken túlmutatva fokozzák a növény ellenállóképességét, vitalitását, illetve növelik a talajéletet és javítják a talajszerkezet. A kapcsolat stabillá vállhat és ezáltal biztosíthatjuk gyümölcsfáink hosszú élettartamát. A tápanyaggal kellően ellátott, erőteljes és egészséges fák fagyérzékenysége is javulhat, így közvetetten védekezni tudunk más abiotikus és biotikus stresszhatások ellen is.
