Szőlő-Bor

Furmint, Fülöp, Füleky és Acetánia, vagyis kiruccanás Bodrogkeresztúrra 

Agrofórum Online

Alig pár hónapja jártam Bodrogkeresztúron, most mégis ismét ide vezetett az utam, a Tokaj-Hegyalja egyik csodás kis településére. Visszatérésem oka roppant egyszerű volt: a legutóbbi látogatás ráébresztett, hogy mennyi- de mennyi minden van itt, amit még látnom kell. Ezúttal két határozott úticélom is volt: az egyik a Füleky pincészet, a másik pedig az Acetánia, az ecetmúzeum.

Közhely, de tapasztalom, hogy minden-mindennel összekapcsolódik: Ezt igazolta az is, hogy amikor legutoljára itt jártam és Bodó Juditnál vendégeskedve a környékbeli kávézók után kérdezősködtem, házigazdám Kriszta kávézójába irányított. Itt a pompás sütemények és valóban remek kávé mellett ücsörögve volt időm szemrevételezni a kínálatot, amely többek között helyi termékekből is állt. Itt találkoztam a Csicsörke lekvár- és szörpműhely gyógynövényes szirupjaival, csatnikkal, lekvárokkal. Majd figyelmemet egy különleges, ecet alapú üdítő, a Shrubbi keltette fel, amely, mint megtudtam, ivóvizet, sűrített almamustot, gyümölcs- és gyógynövényágyon érlelt topáz almaecetet és furmint borecetet tartalmaz.

Az is kiderült számomra, hogy a településen, az ezt készítő Tokaji Borecet Manufaktúra mellett még egy további kuriózum is van, ez pedig az Acetánia ecetmúzeum. Az, hogy miképp terjedt ki a beszélgetés Fülöpre, a gólyára, aki tizenöt évig élt itt, a teleket is itt töltve, már nem tudom. Múlt időt használok, ugyanis Fülöp három évvel ezelőtt nekirepült egy villanyvezetéknek, így pusztult el. Élete, majd tragikus körülmények között bekövetkezett pusztulása sokakra volt hatással, így az egyik helyi borászatra, a Fülekyre is. Ők Fülöp néven egy borcsaládot hoztak létre, a bevételből pedig Bodrogkeresztúr és környéke gólyafészkeinek karbantartását, gólyafészek állványok készítését és madárvédő elektromos szigetelések felhelyezését támogatják.

A fentiek kellően felcsigáztak ahhoz, hogy amikor februárban -amely köztudottan a Furmint hónapja- akadt egy kis szabadidőm, azonnal tudtam, hogy a következő utam ismét Bodrogkeresztúrra vezet majd.

XVIII. századi barokk stílusú kúria-Füleky pincészet

Először is a Füleky pincészetet kerestem fel. A település központjában, egy gyönyörűen felújított és restaurált XVIII. századi barokk stílusú kúriában találtam meg. A borászati feldolgozó környékbeli kőből épült és az ArchDaily.com, a világ legnépszerűbb építészeti honlapjának szavazásán megnyerte az ’Év Ipari Épülete 2011’ címet. A pincészet Füleky Györgyről, az Első Tokaji Bormívelő Egyesület alapító tagjáról kapta a nevét.

Az 1998-ban alapított birtok 25 hektáros, az ültetvények tizenegy különböző lokációban találhatóak. Mindez meghatározza a borászat filozófiáját, boraik nagy testűek, komplexek, strukturáltak, teljesen beérett szőlő az alapanyag. A borvidék engedélyezett hat fajtájából négy megtalálható a dűlőkben. Külön ki kell emelni a Kabart, ezt a fiatal, még viszonylag ismeretlen fajtát.

Kabar

A Kabart Brezovcsik László nemesítette, névadója pedig fia, György volt, aki a birtok szőlésze és borásza. A Kabar nemesítési célja elsősorban az volt, hogy korán lehessen szüretelni, jó legyen a cukorgyűjtő képessége és szép aszúszemeket produkáljon. Ezt az elvárást hozza is, pluszként pedig – bár ez eredetileg nem volt nemesítési szándék – kiváló száraz bort is ad. A szüret időpontjára fontos nagyon odafigyelni, hiszen könnyen átcsúszik a száraz bor a félszárazba ill. a félédesbe. Aromái között évről évre jelen vannak az egzotikus gyümölcsök, a finom fűszeresség, savai közel sem olyan élénkek, mint a Furminté. A borászatban általános a hordó használat, a muskotály kivételével valamennyi tétel hosszabb-rövidebb időt tölt a tölgyfa hordókban. Szintén meghatározó, hogy a tételek mennyi ideig érlelődnek tovább palackban, ez alól ismét csak a muskotály a kivétel. Az ide látogatóknak lehetőségük van pincelátogatáson, borkóstoláson is részt venni. Azok számára pedig, akiknek több idejük van, mint nekem volt, a Füleky itt, a borászat központjában szálláslehetőséget is biztosít.

Acetánia Ecetmúzeum

Az Acetánia Ecetmúzeum, amely a bodrogkeresztúri Borecet Művek pincéjében található, egy kiadós sétányira van a Füleky borászattól. Az Acetánia Ecetmúzeumot a Bor- és Gyümölcsecetgyártók Egyesülete alapította, és milyen jó, hogy megtette, ugyanis az itt töltött idő valóban merőben átalakítja azt a képet, amely az ecetről élt bennem. Tudom, sokaknak nem ver szaporábban a pulzusa, ha azt mondom: Ecetmúzeum, de higgyenek nekem, ide valóban érdemes eljönni. Rendkívül korszerű és interaktív a kiállítás, színes, látványos, izgalmas és ráadásul finom is, hiszen kóstolni is lehet a fűszer finomságú eceteket.

A kiállítás elsősorban rögzíti azt, hogy mekkora különbség van a természetes úton, biológiai erjesztéssel elő állított ecetek – amelyek nem tartalmaznak adalékanyagot, tartósítószert, hozzáadott cukrot és aromát -, illetve az ipari körülmények között előállítottak között. A biológiai erjesztéssel készült ecetben élettanilag hasznos alkotóelemek maradnak, a szintetikusan előállítottban keresve sem fedeznénk fel ezeket, hiszen az tiszta ecetsav vegyületet, azaz az E260-at – amely általában kőolajipari származék, és ami különböző arányban hígítva kerül forgalomba – esetlegesen tovább ízesítik, így készítenek belőle akár alma-, vagy boreceteket is. Ahogy mondani szokták, vásárlás előtt érdemes áttanulmányozni az összetevők felsorolását. A fentiek nem zárják ki természetesen, hogy a szintetikus változat tisztításra vagy akár savanyításra is alkalmas legyen, de ezen túl semmiféle értékes anyagot nem tartalmaz.

Kleopátra és 10 millió sestertius értékű vacsora

A biológiai úton előállított ecetek tulajdonképpen bármiből készülhetnek, ami képes az erjedésre. Legelterjedtebbek a borecet, a gyümölcsecet, a rizsecet, a sherryecet valamint a balzsamecet. A kiállítás kultúrtörténeti kirándulásra is invitál bennünket, megtudhatjuk pl., hogy a magyar gasztronómiában igen komoly hagyományai voltak az ecet előállításnak valamint fogyasztásnak. Ám nem csak határainkon belül kalandoztak a múzeum alkotói, hanem pl. Kleopátra udvarában is. Felidézik azt a sokáig csupán legendának tartott történetet, hogy a királynő fogadott, miszerint 10 millió sestertius értékű vacsorát tud feltálalni és megenni. Ezt a vállalást pedig úgy oldotta meg, hogy ekkora értékű igazgyöngyöt ecetben feloldott, majd (vélhetően) jóízűen elfogyasztott…

Azt is megtudtam, milyen volt a spártai húsleves, mi kapcsolta össze a középkorban az útonállókat és az ecetet, vagy azt, hogy mit nevezünk anyaecetnek, és mi az ún. poszka. E két utóbbit – kedvcsinálónak – még elmesélem, de többet tényleg nem: menjenek csak, és keressék fel a múzeumot, ezen túl pedig azt a számtalan helyet Bodrogkeresztúron, ahová én most nem jutottam el. De sebaj, majd legközelebb…

Anyaecet: Csúszós, nyálkás anyag, amely többnyire az ecet tetején jelenik meg, majd egy idő után leszáll az aljára. Feljegyzések szerint magát az anyaecetet sebek gyógyításra használták, olyan módon, hogy közvetlenül a sebre helyezték azt.
Poszka

A görög városállamok meghódításával szerezte meg Róma a borecettel történő fertőtlenítés tudását. A poszka eredetileg, mint gyógyszer volt jelen, mindennapi italként először a római hadsereg fogyasztotta.

Poszka recept: 360 ml borecetet, 120 ml mézet és egy evőkanál őrölt koriander magot 1 liter forrásban lévő vízben feloldunk, majd a koriander magot eltávolítva szobahőmérsékletre visszahűtünk.

Furmint február London

Szabó Hajnalkával, a Füleky Pincészet Birtokigazgatójával mostani látogatásomkor nem sikerült személyesen találkozni, melynek oka az, hogy a Tokaj-hegyaljai borászokkal együtt, Londonban vett részt az immár hagyománnyá vált, Furmintot népszerűsítő rendezvényen.

A járvány, illetve a fertőzésveszély elkerülése miatt ez alkalommal, a korábbiakhoz képest, elnyújtottabb volt a program. Délelőtt 11-től szakmai résszel nyitott, a meghívottak importőrök, sommelierek, éttermek, borforgalmazók voltak. Este pedig a nagyközönséget vártuk, akik a megvásárolt jeggyel vehettek részt a programon. Azt tapasztaltam, hogy az érdeklődök jóval többen voltak, mint az elmúlt években. Mivel ez a nap a furmintról szólt, értelemszerűen azokkal, vagy Furmint alapú házasítással lehetett megjelenni, és legfeljebb ötféle bort lehetett bemutatni.

A borászatunk a Füleky Fülöp Dry-al, a Birtok Furminttal, a Mestervölgy Furminttal, illetve két édes borral képviselte magát, egyik a Kései szüretelésű Pallas, a másik az a 2013-as 6 puttonyos aszú, amelyet, 2019-ben a Decanter ezüstéremmel ismert el. A Mestervölgy Furmintra visszatérve, ez egy olyan dűlőszelektált tétel, amellyel még nem vagyunk jelen Angliában, ez jól tükrözi, hogy arra is kiváló ez a rendezvény, hogy addig nem ismert borokat lehet itt bemutatni, teszteltetni a szakmával ill. a nagyközönséggel.

Jelenlegi személyes kedvenc(ek)?

A Furmint Birtokbor, 2019-es évjárat. Egy nagy bor, mádi, tarcali és bodrogkeresztúri furmintültetvényeink házasítása, két éve palackban érik, tavaly kezdtük el forgalmazni.  A másik pedig, amit javasolnék, a már említett, Pallas Tokaji Kései Szüret, ami egy édes bor, de kiváló savainak köszönhetően szép egyensúlyt mutató friss üde bor. Nagyon jól használható bor-étel párosításokban és ezzel együtt kiváló aperitif is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Negyedik generáció a kádárkodásban

2024. december 18. 17:10

A Hotyek család Erdőbényén már hosszú ideje foglalkozik a tokaji borokhoz leginkább megfelelő hordók készítésével.

Az új szőlőfajták jelenthetnek megoldást

2024. november 26. 17:10

Rendelkezésre állnak olyan szőlőfajták, amelyek alkalmasak lehetnek a klímaváltozás folytán bekövetkező környezeti átalakulások ,,lekövetésére".

A szőlőlisztharmat előrejelzésének fejlesztése a Szekszárdi borvidéken

2024. november 12. 12:10

A szőlőlisztharmat előrejelzése napjainkra sokat fejlődött, s mára a legjobban prognosztizálható szőlőbetegségként számolunk vele.

Borászkodás egy fiatal magyar vulkánon

2024. november 9. 16:10

A turisták közül, akik ellátogatnak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe, igen kevesen folytatják útjukat a szatmári látványosságokon túl ide, a Beregbe.

Hogyan járjunk el, ha penész jelent meg a borunkon?

2023. január 29. 04:36

Othello boromon penész jelent meg. Mivel ként nem használhatok, mit tehetek? Kérem a segítségüket!

Tüü Péter lett Magyarország sommelier bajnoka idén is

2019. március 6. 04:36

Immár másodszor nyerte el Tüü Péter (Arany Kaviár) a Magyarország sommelier bajnoka címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett Magyar Sommelier Bajnokság vasárnapi budapesti döntőjében.

Spanyol rozéból "varázsoltak" francia bort

2018. november 17. 09:08

2016 és 2017 között körülbelül 10 millió palack spanyol bort adtak el franciaként, derítették ki francia nyomozók.

Foglalkozása: Borász, "zsebsommelier"

2022. szeptember 15. 15:01

Hausel Dóra Éva – ahogyan azt ő is megfogalmazza – beleszületett a borászatba.