Szőlő-Bor

Trendek a folyóbor piacán – a Chardonnay van, ahol már elfogyott

HNT

Fontos információ, hogy az export borok majdnem fele tartályban érkezik a rendeltetési helyére szerte a világban. Szakértők azt állítják, hogy a környezetünk és a fogyasztók egyaránt profitálnak belőle. Ma már a minőségre is figyelnek, díjnyertes borok is vannak közöttük.

A nagy kiszerelésben szállítás csak a múlt felelevenítése, hiszen például a 20. századig minden bort így szállítottak a bordeaux-i termelők, köztük a leghíresebb borászatok, amelyek a legkiválóbb borokat állították elő. A váltás a filoxéra járványhoz kötődik, amikor olcsó borokat tartalmazó hordókra a legjobb pincészetek és borok jelölése került. Ezután kezdték el lepalackozni a borokat, ami egyfajta minőségbiztosításnak tekinthető.

A folyóbor ismételt előretörésének főként pénzügyi, környezeti és minőségi okai vannak és a folyamat Ausztráliából indult el. A valuták egymáshoz viszonyított árfolyama, a termelési és üzemanyag-költségek növekedése, valamint a vámok jelentősen megdrágították az Európai Unióba érkező importborokat. Viszont a folyóbor utaztatása a szállítási költségeket a felére csökkentette, nem beszélve egyéb járulékos költségekről, mint a palack, a dugó, a kapszula és a címke. Fontos az ár érték arány is, szakemberek szerint 7 fontnál (mai áron kb. 2650 forint) húzzák meg a gazdaságossági határt, ennél drágább borokat ugyanis nem rendelnek nagy tételben.

A Ciatti Global Wine & Grape Brokers, az egyik legnagyobb amerikai folyóbor-kereskedő cég idei őszi jelentéséből tájékozódhatnak a megrendelők a friss piaci trendekről.

Összegzésük szerint a kaliforniai, a spanyolországi és olaszországi szőlők a sok évi átlagot hozták az idén, a franciaországi termés pedig potenciálisan emelkedik. Európa vegetációs szezonjának vége szélsőséges éghajlati események nélkül telt el, de az Egyesült Államok nyugati partvidékén hatalmas tűzvész sújtotta az ültetvényeket, illetve aggályokat vet fel a jelentős méretű füst jelenléte éppen a szüreti időszakban.

Ez hatással van a keresletre, hiszen a fennmaradó 2018-as és 2019-es tételek felvásárlására ösztönzi a kiskereskedőket. Ez a vásárlási hullám a kaliforniai folyóborok piacán tovább folytatódik, amelyet a koronavírus-járvány generált. Hasonló kiskereskedelmi növekedés tapasztalható az Egyesült Királyságban is. Mindkét helyen jól teljesítenek az amerikai és nemzetközi márkák – a chilei Sauvignon Blanc-tól az olasz Pinot Grigio-ig – és jelentős tételekre van igény belőlük.

Chilében már a 2020-as folyóbor készleteket is lefoglalták és elkelt az összes Sauvignon Blanc, valamint fogyóban van a Pinot Noir és a Chardonnay is. Argentínában is egyre nehezebb beszerezni néhány fehér fajtát, például a Chardonnay-t a szükséges mennyiségben. Ausztrália 2020-as Chardonnay-je majdnem elfogyott, míg Franciaország a pandémia ellenére az év folyamán egyenletes teljesítményt mutat a fehérek és a rozé területén.

Összefoglalva, a fehérborok jelenleg sokkal közelebb vannak a kereslet-kínálat egyensúlyához – globálisan nézve -, mint a vörösek, amelyek piaca több területen is határozottan lassú volt az elmúlt évben. Ez a piaci különbség a jelenleg uralkodó trendeknek köszönhető, vörösről a jól iható, könnyű fehérre történő váltás miatt, de betudható a termelési aránynak is. Ezenkívül az elmúlt két évben a kínai kereslet visszaesése valószínűleg nagy űrt hagyott a vörösbor értékesítésében, ezt főként a bordeaux-i termelők igazolhatják.

Összességében, a folyóbor valódi rugalmasságot mutatott a világjárvány során az értékesítés és a szállítás szempontjából. A tömegpiac következésképpen az amerikai északi félteke 2020-as évjárata felé fordult, ahol alacsonyabb készletre kell számítani a Covid-járvány és a tűzvész okozta füstterhelés miatt. Továbbá Franciaországban a vészhelyzeti lepárlást segítő intézkedések, Spanyolországban és Olaszországban pedig a zöldszüret hatására csökkentek a mennyiségek. Ezért a bort kereső vásárlóknak fokozott figyelmet kell fordítaniuk a rendelkezésre álló mennyiségekre és árakra ebben az évben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hetekkel előrébb járhat a szőlő, mit tehet a termelő a melegedő klímában?

2026. október 8. 14:10

A korábbi érés már több európai borvidéken mérhető. A melegedéshez a szőlőben is alkalmazkodni kell, de nem mindegy, hogyan.

Szőlőtolvajok, maskarások és megkötözött gazdák: ilyen volt régen a szüret

2026. szeptember 26. 08:10

A szüret végén nemcsak mulattak: a gazdát megkötözték, a bálban pedig szőlőt loptak. Felidézzük a legfurcsább régi szokásokat.

Erre a láthatatlan veszélyre minden pincében figyelni kell

2026. szeptember 17. 07:10

Az erjedő must nagy mennyiségű szén-dioxidot termelhet. Rosszul szellőző pincében a gáz rövid idő alatt életveszélyessé válhat.

Mire kell figyelni, mielőtt ismét bor kerül a fahordóba?

2026. augusztus 22. 14:10

A fahordó állapota közvetlenül befolyásolhatja a bor minőségét. A gondos tisztítás és tárolás ezért a pincemunkák fontos része.

Szőlőtermesztés a vulkánok árnyékában

2019. augusztus 17. 04:36

Lanzaroté borainak többsége az édességéről ismert Malvasia szőlőből származik és a terroir talajának ásványtartalma összetéveszthetetlen ízt ad az itt termő vörös-, fehér- és rozé boroknak.

Így válasszunk bort, ha nem ismerjük a megajándékozott ízlését

2023. december 21. 08:40

Színház- vagy koncertjegy, könyv, ékszer, parfüm – világszerte ezek a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok, ám a férfiaknál még mindig a bor az igazi jolly joker. De hogyan találjuk meg a tökéletes bort, ha nem ismerjük a megajándékozni kívánt ismerős, rokon vagy munkatárs ízlését?

Erősítik az állami bormarketing tevékenységet

2020. január 10. 13:21

A közösségi bormarketing állami feladatainak hatékony ellátása érdekében Magyarország Kormánya 2020 elejétől a magyar bor eladásösztönzését célzó feladatokat az Agrárminisztérium irányítása alatt működő AMC-hez delegálja.

Szerelmese lettem a buborékoknak

2021. január 11. 09:00

Szövényi Áron neve a jelenkor és a leendő borászok körében is ismerősen cseng. Az etyeki Anonym Pince fiatal tulajdonosa az elsők között volt, aki pezsgőkészítésre szánta el magát az amúgy valaha a pezsgőről ismertté vált történelmi borvidéken. Nem kis része van abban, hogy az Etyeki pezsgő – így, nagybetűvel – rövidesen uniós eredetvédelem alatt áll majd, csakúgy, mint a Champagne-ból származó ital. Megszerzett tudásáról nem csak a pezsgőspohár nyújt bizonyságot, borász hallgatóknak is igyekszik átadni mindazt, amibe maga is szerelmes.