Hazánkban az elmúlt évtizedekben jelentősen növekedett a vonalas infrastruktúra hosszúsága, mely az élőhelyek feldarabolódását eredményezte. Ezeknek a negatív következményeknek az enyhítésére szükség van az egymástól elszigetelt élőhelyek összeköttetésére.
Bevezetés
Az összekötés céljából alkalmazhatunk a barrier alatt vagy felett áthaladó átjárókat, melyek a célfajok, igényeinek felmérésével készülnek. Ezek elhelyezéséhez számos szempontot figyelembe kell venni (1. ábra). Fontos, hogy olyan helyre telepítsük az átjárót, ahol a közelben vannak a mozgási folyosók (Útügyi, 2007). Az ökológiai átjárók, hálózatok biztosítása megoldást jelent az intenzív tájhasználat okozta problémákra, illetve a fragmentációra, ezzel lehetővé téve a természetes populációk és a fenyegetett élőhelyek megmaradását (Nor, 2017).
Vadátjárókról általánosságban
Hazai viszonylatban az Útügyi műszaki előírás Ökológiai átjárókra vonatkozó dokumentuma tartalmazza, hogy milyen típusú átjárókat különböztetünk meg, illetve a kritériumokat, amiknek meg kell felelnie. Ez alapján beszélhetünk békaátjáróról, kisemlősátjáróról és a közepes termetű emlősök átjárójáról, illetve vannak a nagyvadátjárók, a tájátjárók és a tájhidak.
A cikkeben a hazai nagyvadfajok (európai őz, dámszarvas, gímszarvas, vaddisznó, muflon) vándorlására alkalmas átjárókat vizsgáltam. A nagyvad számára kialakított átjáró fogalmi meghatározása a következő:
„Egy vagy több nagytestű állatfaj számára létesített átjáró (aluljáró vagy felüljáró), ide tartoznak a következő emlőscsaládok képviselői: vaddisznó, szarvasfélék, muflon (Suidae, Cervidae, Ovis musimon)” (Petőcz, 2017).
Ezeket az Útügyi műszaki előírások alapján két kategóriába soroljuk (Útügyi, 2007):
- Nagyvadátjáró közút alatt, vadaluljárók;
- Nagyvadátjáró közút felett, vadfelüljárók.
Ezen felül számukra alkalmazhatunk tájátjárókat vagy tájhidakat, melyek kialakítása az adott élőhelyen előforduló valamennyi faj számára biztosítja az élőhelyek közötti kapcsolat megteremtését.
Nagyvadátjáró közút alatt, vadaluljárók
A vadaluljárók közt is több típust különbözetünk meg és ebből az egyik a nagyvad számára is ideális vadaluljáró. Ezek méretezése lehetővé teszi az akadálytalan vándorlást, ezzel biztosítva a vándorlási útvonalat. Az általam vizsgált vadfajok számára az Útügyi műszaki előírás javasolja ezek alkalmazását, kivétel a gímszarvas esetében, ahol a korlátozottan megfelelő kategóriába sorolja (Útügyi, 2007).
A méretbeli különbségek a kisvad és a nagyvad szempontjából nagyok, mivel kisvad számára elegendő egy minimum 40 centiméter széles betoncső is, amely alsó része földel borított, illetve alak és anyaghasználat tekintetében is számos változat ideális (beton cső, alagút). A nagyvad számára méretezett vadaluljárók ennél komplexebbek. Ezek feltételezhetően minden zavaró hatástól mentesek, de ez a gyakorlatban ritkán valósul meg, a nem megfelelő növénytelepítés, illetve a zaj- és fényvédelmi berendezések hiánya miatt (Tari, 2010).
A zaj, fény és forgalom zavaró hatásainak csökkentése érdekében az átjáró bejáratait, környezetét és lehetőség szerint a teljes felületét növényzettel kell borítani, illetve gyepesíteni kell. Az állat áthaladásának valószínűségét növeli, ha úgy érzékeli, hogy az átjáró másik végén is optimális élőhelyet talál. Előfordulnak, olyan hibák, mikor a csapadék kimossa a földet a kialakított átjáróból, amelynek következtében víz pang az átjáró belsejében vagy a bejáratoknál, így megakadályozva az átjutást, továbbá szintkülönbségek keletkezhetnek, mely problémával csak a jól ugró állatok képesek megbirkózni (Cavallaro, 2005).
Az átjárók kialakításakor figyelembe kell venni, hogy a formatervezés és a kivitelezés maximális elérhetőséget biztosítson a meghatározott célfajok számára. A fizikai kialakítás befolyásolja az átjáró megközelíthetőségét, illetve olyan lejtést kell alkalmazni, hogy az erózió veszélye minimális legyen és könnyű áthaladást biztosítson. Továbbá, ha az átjáró vízi folyosóként is funkcionál, akkor úgy kell kialakítani, hogy a víz ne tudjon elszivárogni, valamint biztosított legyen a vízutánpótlás (Cavallaro, 2005). Az utak alatt áthaladó állandó vízborítással rendelkező átereszek alkalmasak a vízi élőhelyet kedvelő állatok (kétéltűek, hód, vidra, pézsmapocok) számára is. Ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a szárazföldön áthaladó állatok számára is, érdemes egy gyepes sávot hagyni a víz két oldalán, vagy legalább egy földel borított partszakaszt kialakítani (Heltai, 2009).
A magasság meghatározását befolyásolja, mely nagyvadfaj számára tervezett az átjáró. A minimális magasság vaddisznó esetében 2,5 méter, őz, dámvad, és muflon esetében 3,5 méter, és gímszarvas esetén 4 méter (Útügyi, 2007). Ezzel szemben egy erre vonatkozó tanulmány szerint a szarvasok az 5,1 méternél magasabb átjárókat használták leggyakrabban (Varga).
Nagyvadátjáró közút felett, vadfelüljárók
Az autópályák vagy autóutak felett kialakított vadátjárók alkalmasak leginkább a nagyvad (dámszarvas, gímszarvas, őz, vaddisznó stb.) áthaladására. Megfelelő szerkezeti és felszíni kialakítással ökológiai folyosóként funkcionál, így elősegítve a populáció életképességének és az élőhelyek diverzitásának fenntartását. Magyarországon kevés olyan monofunkciós átjáró van, amely elegendő szélességű ahhoz, hogy ökológiai folyosóként funkcionáljon. A kombinált átjárók szélesebb kialakításúak, de az emberi jelenlét miatt, nem látják el megfelelően a vadátjárási funkciót. Az átjárók minimális szélessége 20 méter, de érdemes legalább 40-50 méter széles átjárót kialakítani. A leugrás veszélyének elkerülése, illetve a zavaró hatások csökkentése érdekében legalább 2 méter magas kerítés és 1,5 méter magas rönksor telepítése javasolt a teljes hosszon (Útügyi, 2007). Az átjáró a funkcióját akkor látja el megfelelően, ha a védőkerítések és zárt panelek csatlakozása hézagmentes, tehát meggátolják a vad úttestre jutását, valamint feltereli őket az átjáróra (Petőcz, 2017). Fontos előnye a felüljárónak az aluljáróhoz képest, hogy könnyebb átjárhatóságot biztosít, csendesebb és a környezeti feltételek ugyanúgy jelen vannak, mint az állat természetes élőhelyén (esőzés, hőmérséklet, világos és sötét váltakozása). Továbbá, azon felül, hogy átjárást biztosít a nagyobb emlősök számára megfelelő élőhely a rovarok, kétéltűek és kisebb emlősök számára egyaránt (Cavallaro, 2005).
Keskenyebb híd kialakításakor is ajánlott a 40 méteres rávezetés biztosítása, homokóra-forma kialakításával. Szélesség alatt az átjáró legkeskenyebb részén a védőkerítés, zárt terelőfal, rönksor vagy szalagkorlát közötti vízszintes távolságot értjük (Petőcz, 2017). Az átjáró talajának 0,5 métertől akár 2 méterig terjedhet a vastagsága. A növényfajok tervezésénél figyelembe kell venni ezt, tehát olyan fűfélék, cserjék és kis fák kiültetése javasolt, amelyek gyökere nem hatol 2 méternél mélyebbre. Vadfelüljárók esetén vannak kombinált vadátjárók, melyek elsősorban mezőgazdasági vagy turisztikai használat céljából készülnek. Az állatok számára való alkalmasság függ az emberi jelenlét gyakoriságától, valamint az átjáró szélességétől és felszíni kialakításától. Költségkímélőbb megoldás egy kombinált, multifunkcionális átjáró kialakítása (2. ábra), mint egy külön vadátjáró telepítése, viszont összetettebb tervezést igényel. A vad akkor halad át, ha biztonságban érzi magát, amit megfelelő sűrűségű növényzettel és az emberi forgalomtól való elkülönítéssel lehet lehetővé tenni. Fontos továbbá, hogy a felüljáróra vezető út ne lépcső legyen (Markolt, 2009).
A többcélú, kombinált átjárók esetén a keresztező út mellett egy legalább 5 méter széles közlekedő sávot kell kijelölni az állatok számára. A szélességbe bele lehet számolni a kis forgalmú, szilárd burkolattal nem rendelkező földutat, amennyiben szalagkorlát nem választja el a vad számára kialakított közlekedősávot (Petőcz, 2017).
Az M6-os autópályán és az M7-es autópálya újabb szakaszain gyakori a kombinált vadfelüljárók kialakítása a nagy kiterjedésű mezőgazdasági területek miatt. Az emberi jelenlét és a hangos járművek miatt az ökológiai folyosóként funkcionáló átjáró hatékonysága csökken. A légifelvételeken látszik, hogy az átjárók bejáratánál a növényzet gyér vagy teljes egészében hiányzik.
Az átjáró környezetében kiemelt figyelmet kell fordítani a növénytelepítésre. Az adott élőhelyen előforduló fajok használatával a vad számára biztonságos környezet alakítható ki, így elősegítve az áthaladásra ösztönzést. A rejtőzködő vad számára megfelelő sűrűségű növénytelepítést kell alkalmazni. A közlekedősáv teljes felületét füvesíteni kell, illetve a füvesítést csak cserjetelepítéssel lehet helyettesíteni. A növénytelepítésnél figyelembe kell venni, hogy kifejlett méretük elérésekor se lógjanak bele a közlekedősávba (Petőcz, 2017).
Tájátjáró, tájhíd
A tájátjárók és tájhidak az ökológiai átjárók különleges típusai, melyek az élővilág több csoportjának biztosítják az átvezetést a forgalmas közutak alatt vagy felett. Különlegessége abban rejlik, hogy folyamatosságot biztosít az élőhelyek között, illetve megtartja az ökoszisztéma egységét. Általában völgyek, folyómeder, ártér vagy mocsarak közelében ezek alkalmazása indokolt, ennek oka a folyamatosság biztosítása ezeken az értékes természeti területeken (Útügyi, 2007).
Hazai viszonylatban
Országos viszonylatban az összes korábban említett példa megtalálható. Vadfelüljárók tekintetében számos példát találhatunk az M1-es, M3-as, M6-os és M7-es autópályán (3. ábra), míg tájhíd csak az M6-os autópályán van. A vadaluljárók alkalmazása is gyakori, mivel a domborzati viszonyoknak köszönhetően azok kialakítása alacsonyabb technikai háttérrel is létrehozható, illetve az alapvetően is pilléren haladó szakaszok alatt, csak a növényalkalmazás optimális tervezésével is kivitelezhető. Az M5-ös autópályán vadaluljáróval biztosították a vándorlási útvonalakat.
A vadfelüljárók hazai viszonyainak feltérképezése érdekében a Google Earth alapján bejelöltem ezeket, melyek az alábbi ábrán láthatóak (3. ábra). Minőség szempontjából jelentős különbségek vannak, akár formai kialakítás vagy növénytelepítés tekintetében. A legkevésbé megfelelő vadfelüljárókat az M86-os autópálya tartalmazza, mivel itt még a homokóra forma sem került kialakításra.
A korábban feltárt műszaki paraméterek ismeretében kijelenthető, hogy a hazánkban épült vadfelüljárók formai kialakítása a minimálisan előírt kritériumoknak felelnek meg. Sok esetben (M86, M3) a kialakításuk nem követi a homokóra formát, illetve az összes esetben a minimális 20 méteres szélesség teljesül. Növénytelepítés tekintetében az M3-as és M86-os autópályán található átjárók alulmaradnak a többihez képest. Van olyan eset, ahol a felszíni gyepesítés is hiányzik, illetve két nagytáblás szántót köt össze (4. ábra).
Természetesen vannak olyan átjárók, melyek természetközeli élőhelyeket kötnek össze, illetve egyértelműen látszik a felszín egy részét borító szegély menti cserje telepítése. Számos példa van kombinált átjáróra is, ahol földút átvezetése figyelhető meg. Ezek leggyakrabban a mezőgazdasági területek közelében találhatóak. A vadfelüljárók telepítése komoly tervezést és kivitelezést igényel. A felüljárókat általában olyan útszakaszok mentén telepítik, ahol bevágásban halad a nyomvonal, így csökkentve a tereprendezési munkálatokat.
Tájhíd az országban csak az M6-os autópályán található, mely négy egymást követő szakaszon biztosítja az élőhely konnektivitást (5. ábra), bár minden esetben mezőgazdasági terület is jellemzi a felszínborítást. A leghosszabb szakasz 1,2 kilométer, a legrövidebb pedig 400 méter, ami teljesen ideális funkcionális szempontból. A tájhíd pozitívuma, hogy az alagútban haladó szakaszok fölött a növényborítás nem szakad meg, így a vad nem érzékeli a zavaró, szabdaló elem jelenlétét.
Összegzés
A jelenlegi országos helyzetről összességében elmondható, hogy a törekvés megvan az átjárási lehetőségek biztosítására, de minőségben elmarad attól, ami ideális eredményeket hozhat. Fontos, hogy az infrastruktúra-fejlesztések meghatározó részét képezze az ökológiai szempontok figyelembevétele, mely a nyomvonalvezetés idealizálásán felül az áteresztőképesség fejlesztését is magában foglalja. Ehhez szükség van továbbá a növényborítottság növelésére az átjárók és gyorsforgalmi utak közelében, mely a tájidegen, negatív hatások enyhítésén felül a megfelelő vonalvezetéssel elősegíti a vadátjáró irányába való vándorlást, majd onnan a magterületek felé irányítja az állatot. A jövőben kialakított vadátjárók esetében fontos tehát, hogy az elhelyezést számos vizsgálat előzze meg, majd növénytelepítése igazodjon a helyi igényekhez, mind a növényvilág, mind az állatvilág szempontjából.
Irodalomjegyzék
Cavallaro, L. (2005). Designing Road Crossing for Safe Wildlife Passage: Ventura Country Guidelines. California: University of California.
Hartl, J. (2008). Élőhelyeket veszélyeztető tényezők. Élőhelyek kezelésének és fenntartásának módjai. Budapest: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet.
Heltai, M. (2009). Tilos az átjárás. Magyar Vadászlap, 87.
Markolt, F. (2009). Úttalan utakon, autópályák Vadátjárók nélkül. Gödöllő: Szent István Egyetem, Vadvilágmegőrzési Intézet.
Nor, A. N. (2017). Ecological connectivity networks in rapidly expanding cities. Heliyon, 2.
Petőcz, M. (2017). Ökológiai átjárók. Budapest: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Hálózati Infrastruktúra Főosztálya.
Tari, T. (2010). Autópálya vadátjárók kialakítása és használatuk értékelése, Doktori szigorlat. Sopron: Nyugat-Magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar.
Útügyi, M. T. (2007). Útügyi Műszaki Előírás e-Ut 03.07.51 Ökológiai átjárók. Budapest: Magyar Útügyi Társaság.
Varga, C. (dátum nélkül). Nagyvadátjárók működése.