-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Talajélet
Fizetett tartalom

Algafix, a magyar biostimulátor

A biostimulátorok használata egyre jobban terjed világszerte. Egy 2012-ben végzett felmérés adatai szerint az ide sorolt készítmények piaca Európában meghaladta a hatmillió hektárt.

Ez a terület évről-évre dinamikusan növekszik, aminek fő oka a növénytermesztés kitettsége, a növényeket érő stressz-hatások okozta termésveszteség. Ennek megelőzése és kezelése mára az intenzív növénytermesztés fontos eleme lett.

Az Algafix® balatoni élő algát (Scenedesmus obtisausculus) tartalmazó mikrobiológiai biostimulátor. Az élő mikrobák mellett makro- és mikroelemeket, valamint az algasejtek által termelt növényi hormont tartalmaz. A kijuttatást követően – megfelelő körülmények között – folyamatosan termeli a kinetint (citokinin), aminosavakat és zsírsavakat, melyeket a növény levélen keresztül vesz fel. Az algák elhalása után a sejtjeiben tárolt anyag (pl. hormonok) is felszívódnak, így az Algafix® esetében dupla hatással számolhatunk. Az Algafix® kinetin termelése kiugróan magas más algatörzsekhez képest!

Hogyan működik az  Algafix®?

A növényi hormonok kultúrnövényeinkre gyakorolt hatása függ az egymáshoz viszonyított arányuktól. Magas kinetin koncentráció (alacsony auxin koncentráció mellett) esetében a hajtások növekedését tudjuk indukálni, magas auxin koncentráció (alacsony kinetin koncentráció mellett) esetében inkább a gyökerekét. A kinetin főleg a sejtek oldalirányú (pl. gyökérnyak vastagsága, stb.), az auxin a sejtek hosszirányú megnyúlását (pl. kalászosok, repce szárba szökkenése, stb.) indukálják.

A tápelemek közül a bór aktívan részt vesz az auxin szintézis szabályozásában is. Hiányában gátolt a sejtosztódás és akadályozott a kambiumsejtek fejlődése, ennek következtében a gyökér- és szállítószövetek kialakulása akadályozott. Ugyanakkor a bórhiány belső auxin többletet indukál, ami relatív citokinin hiányt eredményez. Ennek következménye lehet a repce vagy napraforgószár felrepedése is, ami pl. utat nyit a gombás betegségeknek.

A fenti problémára korszerű és gazdaságos megoldás az Algafix®+ AminoBór® együttes kijuttatása. A kombináció egyszerre nyújt prevenciót a bórhiányra, ugyanakkor kinetin tartalma révén erős hajtásnövekedést indukál, másrészt ellensúlyozni képes a belső auxin túlsúlyt.

Kijuttatási javaslatunk: 6-8 leveles állapotban 1 l/ha Algafix, majd a virágzás kezdetén 1 l/ha Algafix + 1-2 l/ha AminoBór kombinációban.

A NébiH 2016-ban Fejér megyében, napraforgóban vizsgálta a különböző növénykondicionálók és lombtrágyák termésnövelő hatását. A grafikon is alátámasztja az AGRO.bio fentebb részletezett és a kísérletben szereplő technológiájának hatékonyságát, gazdaságosságát.

2017 –ben a Martonvásáron az MTA ATK Intézetében teszteltettük az Algafixet. Látható, hogy az Algafix kezelés egy bőségesen megtérülő befektetés volt.

 

A diagram az Algafix kezelés hatását mutatja a repce vegetatív részeire.

A bemutatott eredmények mellett még egy jelentős előnye van annak, ha valaki az Algafix®+ AminoBór® termékpárt választja, mégpedig a gazdaságosság. Ha felkeltettük érdeklődését, keresse területileg illetékes szaktanácsadóinkat, és kérje kereskedelmi ajánlatunkat. Hasonlítsa össze üzemi technológiájának költségeit az Algafix® + AminoBór® termékpár hektárköltségével, és élvezze az AGRO.bio költséghatékony technológiájának előnyeit 2018-ban is a saját területén!

Tamás István
AGRO.bio

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A mulcs, ami látványban is többet ad: ezért váltanak egyre többen fakéregről lávára

2026. január 9. 08:10

A lávamulcs tartós, ásványi talajtakaró, amely segít megőrizni a talaj nedvességét és csökkenti a gyomosodást.

Biogazdálkodás mellett tényleg nem lesz több humusz a talajban?

2025. december 19. 11:10

Egy német tanulmány szerint az ökológiai gazdálkodás nem eredményez nagyobb humusztartalmat a talajokban. Mitől függ a talaj humusztartalma?

A városokban nincs olyan talaj, amiben egy növény jól érezheti magát

2025. december 10. 13:10

Hogyan befolyásolják a különböző talajfedési megoldások a talaj életét, szerkezetét? Hogyan tehető élhetővé a városi környezet a növények számára? Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak december 5-én Az Év Talaja rendezvényen előadó szakértők.

Talajfáradás ellen: ismerje fel és hozza rendbe!

2025. november 29. 08:10

A talajfáradás alattomosan csökkenti a hozamot. Mutatjuk, hogyan ismerhető fel és hogyan állítható helyre a talaj ereje.

A bizonytalanság miatt csökken az agrártermékek ára

2020. január 30. 09:02

Olyan szempontból a legrosszabbkor jött a koronavírus, hogy a gabonapiacon mindenki a kereslet élénkülésére számított a kereskedelmi egyezség aláírását követően.

Jó terméshozamokat értek el idén a gazdálkodók

2019. október 10. 08:11

A 3 tonna körüli napraforgóátlag világszinten is rekord, kukoricából ugyanakkor a tavaszi szárazság miatt a várakozásokhoz képest hektáronként 1-1,5 tonnával kevesebb termett.

Hogy Önnek is megérje… és a tavaszt is! – Repce Kondi Pack

2018. szeptember 14. 08:12

Az intenzív repcetermesztést és a magas termésátlagot megcélzó termelők elengedhetetlen technológiai eszköze az őszi gombaölő szeres védekezés és egyben a regulátorhatás biztosítása.

Erős a kereslet az amerikai szójabab-készletek iránt

2023. október 28. 08:40

Európában a malmi búza, a kukorica, a repce kurzusa is mínuszban zárt, a takarmánybúza viszont drágult.