14℃ 9℃
október 23. Gyöngyvér, János, Gyöngyi
Talajélet

Két termék + egy új technológia

Agrofórum Online

Tanulságos, de inkább elgondolkodtató, amennyiben megvizsgáljuk, hogy miként alakultak a főbb kultúrák terméseredményei az elmúlt 30 évben. A statisztika szerint kalászosok és napraforgó esetében minimális, kukorica, esetében gyakorlatilag nulla terméseredmény növekedést tudunk felmutatni. Ugyanakkor, ha megnézzük a termelésre fordított inputok költségeit, akkor ott viszont jelentős (többszörös) növekedést tapasztalunk.

KITE-JET rendszer vetőgépen

Többek között ezért is itt az ideje, hogy új utakat keressünk, új megoldásokat próbáljunk ki, újabb inputokat, technológiai megoldásokat vonjunk be a gyakorlatba, egyáltalán kezdjünk el gondolkozni a fenti tényen. Az egyik ilyen lehetőség a talajjal való foglalatoskodás! A növény és a talaj közös, egy igen szoros kapcsolatban lévő rendszer, ahol a hatás és kölcsönhatás elve messzemenőkig érvényesül. Valljuk be, a növényorvoslás és a tápanyag-gazdálkodás is jelentős részben a növényre koncentrálódik, miközben a termőtalajt, mint létező és kimeríthetetlen erőforrást kezeljük. Nyilván ez nem így van, és ha a talajjal való „kapcsolatunkon” nem változtatunk, annak mi is, és a későbbi nemzedékek látják kárát. Nemzeti kincseinket óvni, vigyázni kell, és ha valami, akkor a talaj, a magyar termőtalaj valódi nemzeti kincs. Tegyünk érte!

Az AGRO.bio a KITE Zrt.-vel karöltve egy olyan megoldást kínál a termelők felé, mely messzemenőkig figyelembe veszi a talaj-növény kapcsolatot, szervesen kapcsolódik a tápanyag-gazdálkodáshoz, a talajműveléshez, támogatja a növényvédelmet, ugyanakkor minimalizálja a talajra gyakorolt káros hatásokat.

Starterműtrágyázás és baktériumtrágyázás vetéssel egy menetben
KITE Start Liquid® NP + BactoFil® A10 vagy B10

A starterműtrágyák és a talajbaktériumok együttes kijuttatása régi óhaj, azonban a szilárd műtrágyák esetében ez számos technikai, szakmai és formulációs problémába ütközik. A folyékony starterek esetében a helyzet messze kedvezőbb.
A starterműtrágyák használatában a folyékony technológia feltétlenül újdonság. A KITE Start® Liquid NP a szilárd starterekkel szemben jelentős előnyökkel rendelkezik:
• precíz, pontos adagolást tesz lehetővé
• szárazabb körülmények között is biztosabb hatás
• nincs porzás, a zsákokkal való bajlódás
• keverhető más termékekkel
• polifoszfát alapú, nem kötődik le, teljes mértékben hasznosul
• a granulátumszóró-adapter „felszabadul” pl. a talajfertőtlenítő (Force®) számára

A prémium BactoFil® termékek használatának fontosabb előnyei:
• nitrogénmegkötés (kb. 40-80 kg/ha/év)
• foszfor- és káliumfeltárás (kb. 35 kg/ha/év)
• hormon- (auxin, gibberrelin) és vitamintermelés
• biokontroll hatás
• humifikáció (szervesanyag-termelés)
• talajszerkezet-javulás
• javuló szárazság tűrés, jobb vízmegtartó képesség

A két termék (BactoFil® és KITE Start Liquid® NP) együttes használatakor az előnyök összeadódnak, ugyanakkora a kapcsolt technológia és a szinergizmus további előnyökkel szolgál:

Turbósított starterhatás

A starterműtrágyák „értékét” általában a bennük lévő foszfortartalommal szokták mérni, hiszen a starterhatást a mag közelébe kijuttatott foszfor okozza. A KITE Start Liquid® NP összetétele 10% nitrogén (N) és 34 % foszfor (P). Köztudott, hogy a BactoFil® termékek a talajba jutva jelentősen növelhetik a szervetlen műtrágyák hatékonyságát, 30-40%-ról akár 80-90%-ra. Továbbá a BactoFil® termékek a vegetáció során átlagosan 35 kg/ha foszfor és kálium feltárására képesek, a jelentős mennyiségű, 40-80 kg/ha nitrogén megkötése mellett. Érthető tehát, hogy semmi szükség nagyobb mennyiségű foszfor kijuttatására, a két termék együttes hatékonysága így is meghaladhatja a hagyományos granulált starterek hatását.

Védelem az UV sugárzás ellen
Mivel a BactoFil® a KITE Start Liquid® NP-vel együtt a vetéssel egy menetben, speciális adapter segítségével azonnal a magárokba kerül, így a baktériumokat károsító UV sugárzás nem okoz problémát.

Biokontroll hatás
A BactoFil® termékekben lévő törzsek a tápanyagok feltárása és a nitrogénkötés mellett speciális feladatokat is ellátnak. Ilyen, a humifikáció, és a cellulózbontás mellett, például a kórokozó gombák (pl. fuzárium, szklerotínia) szaporodásának hatékony gátlása, így a növényvédelem támogatása.

Felhasználás: 20 liter KITE Start Liquid NP + 1 liter BactoFil® A10 vagy B10 + 40 liter víz a hektáronkénti dózis. Fontos, hogy a BactoFil®-t a vízben elkevert KITE Start Liquid® NP-hez utólag adjuk hozzá! A kijuttatás a vetőgépre szerelt, a KITE által forgalmazott KITE Jet-tel vagy az AGRO.bio által forgalmazott BactoFil S-Jet-tel egyszerűen oldható meg.


S-JET kijuttató vetőgépen

A technológia közös előnyei:
• erősített starterhatás
• azonnali és tartós tápanyagellátás
• mikroelemek biztosítása
• biokontroll hatás egyes gombák esetében
• humifikáció
• talajszerkezet-javulás
• pontos adagolás
• nagy teljesítmény
• környezetkímélő technológia

A technológiával kapcsolatos tovább információkért keresse a KITE és az AGRO.bio területi képviselőit!

Tamás István
AGRO.bio

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Élővilág a járdák alatt – a városi talaj titkai

A városi talaj nem halott. De ha tovább tapossuk, locsoljuk és nyírjuk, könnyen azzá tehetjük.

Casuarina – a nitrogént megkötő trópusi fa

2025. október 17. 14:10

A Casuarina nemcsak árnyékot ad: gyökerei nitrogént juttatnak a talajba, serkentve más növények növekedését.

Még vethet – őszi zöldítési ötletek

2025. október 5. 14:10

A zöldítés ősszel is értékes: gyors kelésű vagy télálló növényekkel biztosíthatjuk a talaj egészségét tavaszig.

A lomb „második élete”: így segít a fa gyökereinek

2025. szeptember 23. 13:10

A lehullott falevelek nem szemét, hanem értékes mulcs. Megmutatjuk, hogyan segíti a fák egészségét, ha a törzs körül helyesen használjuk.

Mikroorganizmusokkal egy fenntarthatóbb jövőért, avagy az Agro-ökológiai Program

2023. február 14. 14:12

A mikroorganizmusok és növények kapcsolata már egy régóta ismert és kutatott jelenség, azonban ezt a kapcsolatot sokan nem tekintik elég jelentősnek.

570 lóerő, gumiheveder, brutális hatékonyság – Új John Deere traktor érkezett Tiszaszentimrére

2022. május 15. 14:36

Az Urbán major gépparkja főként John Deere traktorokból áll, áprilisban pedig egy újabbal gazdagodott.

Készüljünk az őszi vetésre

2022. szeptember 13. 15:42

Nem tudjuk, hogy mit hoz az ősz az időjárás terén, éppen ezért kiemelten kell figyelnünk a vetésre.

„10 db Furrier pótkocsi mellett tettük le a voksunkat”

2022. június 21. 05:36

A betakarítás hatékonysága nemcsak a kombájnon múlik, hanem az optimális és gazdaságos logisztikán is, amelyben természetesen fontos szerepe van a pótkocsiknak is.