Talajélet
Fizetett tartalom

Nakon is bizonyított a BactoFil Technológia

AGRO.bio Hungary Kft.

Minden rosszban van valami jó is tartja a mondás. Így járt ezzel Jakab Gábor - naki gazdálkodó - is, akinek a napraforgó földjén a nyári vihar komoly károkat okozott. A viharkárok felmérése során bebizonyosodott, hogy érdemes volt alkalmazni a BactoFil technológiát az elmúlt években.

Nak egy csendes falu Tolna és Somogy megye határán Dombóvártól alig 12 kilométerre. Szorgalmas lakói mindig a mezőgazdaságból éltek, növénytermesztést, állattenyésztést folytattak. Itt gazdálkodik Jakab Gábor is, akit a napraforgóban tapasztalt BactoFil hatás miatt kerestünk fel.

ABH: Arra kértük Gábort, mutassa be a gazdaságukat!

J.G.: Fiatal korom óta a mezőgazdaságban dolgoztam. Egyéni gazdálkodó 2006 óta vagyok. A gazdálkodást az öcsémmel, apámmal és Hammer Zoltán társammal együtt végezzük. Összesen 250 ha saját tulajdonban lévő területet művelünk. Ezen felül a környező falvakban 300 ha területen teljes körű szolgáltatást végzünk. A vetésforgónk a szokásos árunövényekből: búza, napraforgó, kukorica áll össze. Néha sikerül kisebb területen hibrid napraforgó vagy hibrid kukorica vetőmagot termeszteni.

ABH: Láthatjuk, hogy jól felszerelt géppark áll rendelkezésre.

J.G.: Igen, folyamatosan fejlesztjük a gépparkot. Erőgépeink John Deere gépekből állnak. A precízebb munkákat, mint a vetés, permetezés már GPS technológiával végezzük.

1.kép: A Jakab testvérek már bíznak a BactoFil technológiában

ABH: A BactoFil technológiát mióta alkalmazzák?

J.G.: Először 10 éve használtam tavasszal a BactoFil A10-et kukoricában 5 hektáron. Már akkor ősszel észrevettem, hogy ezt az 5 hektárt könnyebb volt szántani, mint a többit. A környékben egyre többen kezdték alkalmazni a BactoFilt és jó véleményeket mondtak róla, ezért mi is úgy döntöttünk, hogy használjuk ezt a terméket.

2017 őszén a kukorica és napraforgó tarlókat lekezeltük BactoFil Cell szárbontóval. A következő év tavaszán a kukorica és a napraforgó alá szórtuk vetés előtt a BactoFil A10, illetve B10 talajoltót. Ősszel azután ezeknek a tarlója is újra BactoFil Cell szárbontót kapott.

Az idén tavasszal az új fejlesztésű BactoFil Kukorica és BactoFil Napraforgó került a talajainkba. A BactoFil mellett 2018 tavaszán elkezdtük használni búzában és napraforgóban az Algafix élőalga biostimulátort és a hozzá kapcsolódó lombtrágyákat. Ezekkel is nagyon elégedettek vagyunk.

ABH: Kérem, mondja el a nyáron mit tapasztalt a viharkáros napraforgóban?

J.G.: A terület, ahol a napraforgó volt, egy 24 hektáros tábla. Ebből 14 hektár a saját földem, amelyet először 2017 őszén BactoFil Cell szárbontóval kezeltem, mert nagy szártömeg maradt a kukorica után. A 2018 tavaszán újra kukorica került a területre, ezért vetés előtt a magágyba BactoFil A10-et dolgoztunk be, majd ősszel a kukoricatarló újra BactoFil Cell szárbontót kapott. Az idei évre napraforgót terveztem erre a területre. Szerencsére sikerült hibrid napraforgó vetőmag előállításra szerződést kötni. A Sclerotínia fertőzés megelőzésére erre a területre BactoFil Napraforgó + TrichoMax csomagokat rendeltem az AGRO.bio Kft.-től.

A hibrid napraforgónk jól kikelt és szépen növekedett egészen addig, míg egy júliusi délután egy orkán erejű vihar, jégesővel le nem csapott rá. A károsodás komoly mértékű volt, a levelek megszaggatva, sok napraforgó gyökerestül kifordulva feküdt a földön. A napraforgóra biztosítást kötöttünk tavasszal, ezért kihívtuk a biztosítót kárfelvételre. A biztosító egy drónnal légi felvételt készíttetett és a fotón jól látszik egy sötét zöld terület, amely az én BactoFil Technológiás területem volt.

2. kép: Drónos légi felvétel: a vonalak között a BactoFil Technológia kereszt irányba. Az alsó vonal alatt egy másik MG Zrt. területe volt

Amikor jobban felnagyítottuk a képet, jól látszott, hogy a BactoFil Technológia által jóval kevesebb a megdőlt napraforgó, mint a mellette lévő kontroll területen. Ennek oka az lehetett, hogy a BactoFillal kezelt napraforgónak láthatóan erősebb szára és nagyobb gyökérzete volt. Ez a látvány nagyon meggyőző volt és az eredményt a több éve alkalmazott BactoFil Technológiának tudhatom be.

ABH: Milyen volt a napraforgó terméseredménye?

J.G.: Learattuk a napraforgót és itt jött a következő meglepetés. A vihar ugyan megtépázta a napraforgót, de még így is jelenős terméstöbblet volt a BactoFil Technológia kezeléseinek javára.

A kontroll területen 700 kg/ha hibrid napraforgó termést arattak. Én a BactoFil Technológiás területemen 1100 kg/ha termést arattam. Ez a 400 kg különbség, jelentős a vetőmag előállításnál.

Ha felszámolom a négy alkalommal végzett BactoFilos kezelés költségét,

ami TrichoMaxal együtt 40 ezer Ft- ba került, még akkor is

KÖZEL 200 EZER FT-AL TÖBB ÁRBEVÉTELT ÉRTEM EL

hektáronként a BactoFil Technológiával a kontroll területhez képest.

Aratás után jeleztem az eredményeket az AGRO.bio Kft. területi képviselőjének, aki hozott egy műszert, egy penetrométert, amivel megmérhettem a termőtalajom keménységét, ellenállását. A mérés nagyon meggyőző eredményt mutatott.

3. Kép: Jakab Gábort meggyőzte a penetrométerrel való mérése, a BactoFil Technológia termőtalajára gyakorolt hatásáról

A BactoFil Technológia területén a műszert minden mérésnél le tudtam nyomni 40 centi mélységre és a mérések átlag értéke 27 Nm volt. A kezeletlen kontroll területen 30 centi mélységre, s volt, ahol csak 20 centi!!! mélyre tudtam leszúrni a műszert olyan kemény volt a talaj. A kontroll területen a mérések átlag értéke 49 Nm volt.

ABH: Milyen növény következik a napraforgó után?

J.G.: A napraforgó után kukoricát szeretnék vetni. A napraforgótarló szántás előtt kap egy BactoFil Celles szárbontó kezelést. Tavasszal pedig a vetés előtt egy BactoFil Kukorica talajoltóval kezeljük a területet. Az eredmények meggyőztek, hogy folytatni kell a komplex BactoFil Technológia alkalmazását.

ABH: Köszönöm a tartalmas beszélgetést!

 

Dr. Kiss János

Tanár úr

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tele van a kert falevéllel? Így lesz belőle hasznos talajjavító

2026. október 12. 07:10

Ősszel gyorsan megtelik a kert falevéllel, ám az avar nem egyszerűen hulladék. Jól kezelve a talaj szervesanyag-készletét gyarapíthatja.

Ha ezek a gyomok elszaporodnak, érdemes megvizsgálni a talajt

2026. október 1. 14:10

A gyomok nem adnak kész talajdiagnózist, de megmutathatják, hol érdemes tömörödést, vízháztartási vagy tápanyagproblémát keresni.

Ezek a növények különösen értékesek a talajállapot szempontjából

2026. szeptember 5. 16:10

A talajok állapotának javításához nagymértékben hozzájárulhat a takarónövények alkalmazása. A bükkönyfélék a keverékek gyakori összetevői, de mit érdemes róluk tudni?

Így hat a talaj humusztartalmára az öntözés – ezt kevesen tudják

2026. június 26. 16:10

A növénytermesztés gazdasági célja, hogy valamilyen hozamot állítson elő a talaj termékenységének csökkentése nélkül. Cikkünkben az öntözés és a talaj-termőképesség, talajminőség kapcsolatát elemezzük.

BactoFil® Kalászos az őszi kalászosok termesztés technológiájában

2019. szeptember 10. 14:33

A növénytermesztők legfontosabb feladata az évjárati körülményeknek megfelelően a növények számára a lehető minél optimálisabb feltételek kialakítása, amelyben a legnagyobb figyelmet a talajra kell fordítani.

Vízmegtartás a talajban: egyszerű trükkök, amik tényleg működnek

2026. május 11. 05:40

A jó talajszerkezet, a szerves anyag jelenléte, a felszín takarása és az öntözés módja együtt határozzák meg, mennyire tudja a kert „megtartani” a vizet.

Mit érdemes tudni az articsókáról és termesztéséről?

2023. március 13. 04:38

Mit lehet tudni az articsókáról és termesztéséről? Állítólag nagyon egészséges a fogyasztása.

Hobbikert: érdemes-e csávázott vetőmagokat vásárolni és felhasználni?

2019. február 1. 04:38

Sz. Kamilla kérdése: Vetőmagválasztáskor gyakran tapasztaltam, hogy bizonyos magtételek csávázottak. Érdemes-e csávázott vetőmagokat vásárolni és felhasználni?