Tápanyag-utánpótlás

Jól startolni! Repcében is ez a lényeg!

Agrofórum Online

A NAK statisztikai adata alapján 2016 őszén, több mint 280 000 hektáron vetettek őszi káposztarepcét. Az elmúlt évjáratoktól eltérően a téli időszakot erős fagyok jellemezték, akár –20°C alatti hőmérséklettel. A hőmérsékleti értékek emelkedésével a repce állományok vegetációja is elindult.

1. kép: Bórhiány tünete repcében

Már a legtöbb állományban látható a tenyészőcsúcsi részen az új levelek képződése. A szokásosnál fagyosabb téli időszak és relatív száraz tél kapcsán, érdemes a területről egy-egy növénymintát venni, és a karógyökér metszlapját megvizsgálni szemrevételezéssel. Amennyiben kettévágva a növényt, barna, üreges, sebszerű lyuk látható a karógyökéren, akkor valószínűsíthető a bórhiány, melyet pótolni kell (1-2. kép). A levél esetében a bórhiány elsőként a fiatal leveleken jelentkezik. Tünete kisebb, deformált kanalasodó levélfelület.

Miért fontos időben elkezdeni a bóros kezeléseket?
A bór  szükséges a  jó  tavaszi starthoz, emellett a  repce regenerációjában is  meghatározó elem, melynek  megfelelő szintű koncentrációja szükséges a sejtnedvben.  Továbbá a bór esszenciális mikroelem, mely alapvető szerepet játszik a növények tápelem-felvételében, a szénhidrátok és egyéb asszimiláták szállításában és felhalmozásában, a gyökér- és szállítószövetek kialakításában, valamint a virág- és termésképzésben.


2. kép: Egészséges repce

Milyen tényezők fokozhatják a bórhiány tüneteinek megjelenését?
Lúgos kémhatású és homokos jellegű talajok, továbbá a talaj alacsony szervesanyag-tartalma, a magas nitrogén- és kalciumszint is elősegíti a bórhiány kialakulását. Bórhiányra számíthatunk akkor is, ha a csapadékos időjárást hosszú száraz periódus követi.

Mit javaslunk bórhiány megelőzésére és pótlására?
YaraVitaTM Bortrac folyékony, magas bórtartalmú lombtrágyát (1. ábra). Alacsony viszkozitással rendelkezik, mely megkönnyíti a felhasználást, keverést és kijuttatást. A folyékony formula könnyű adagolást és keverést tesz lehetővé.
YaraVitaTM Bortrac javasolt dózisa első adag kijuttatáshoz: 2 l/ha. 

Termékinformáció:
YaraVitaTM Bortrac
Folyékony bórtartalmú lombtrágya, a bórhiány megelőzésére és kezelésére.
Összetétel:
– 150 g/l vízoldható bór, tömegszázalékban kifejezve: 10,9% B-tartalom
– 65 g/l nitrogén, tömegszázalékban kifejezve: 4,7% N-tartalom
Szín: átlátszó világossárga folyadék
Kémhatás: 8,2
Sűrűség: 1,372 kg/l
Kiszerelés: 1000 l, 10 l, 1 l
Fagyáspont: <–15 °C

A YaraVitaTM termékek kiváló keverhetősége lehetővé teszi, hogy más növényvédő szerekkel tankkeverékben juttassuk ki, így időt és költséget takaríthatunk meg. Fontos, hogy felhasználás előtt ellenőrizze a keverhetőséget a www.tankmix.com honlapon, vagy a TankmixIT mobilalkalmazás segítségével.

Tóth Gábor
Yara szaktanácsadó
+36 30 689 8094

(Yara Hungária Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Melyik nitrogén műtrágyát és milyen dózisban használjam?

2026. január 5. 14:10

Nem mindegy, milyen nitrogént szórunk ki: talaj, hozamcél és kísérőelemek döntik el a fejtrágyázás sikerét.

Kávézacc, tojáshéj, fahamu – mit érnek valójában?

2025. december 3. 07:10

Mindenki használja, de kevesen tudják, mennyit ér valójában a kávézacc, a tojáshéj és a fahamu. Megnéztük, mire elég a házi tápanyagpótlás.

Meglepő! Ettől nőnek brutális tempóban a palánták

2025. november 30. 07:10

A lótrágya az egyik leghatékonyabb természetes hőforrás a korai palántaneveléshez. Mutatjuk, hogyan épül fel a profi melegágy.

Komposzt, istállótrágya, szaruőrlemény: melyik a legjobb?

2025. november 5. 08:10

Az organikus trágyák nemcsak a növényeket, hanem a talajt is életre keltik – a fenntartható, egészséges kertészkedés alapjai.

Zuhantak az árak a fekete-tengeri hosszabbítás hírére

2023. május 18. 06:36

Európában is mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Jó állapotban teleltek át az őszi vetések

2018. április 17. 09:00

Az idei enyhe, általában hótakaró nélküli telet viszonylag jól átvészelték az őszi vetések.

Van olyan repce hibrid, amely kevésbé fogékony a repcetermesztést befolyásoló legfőbb kártevőre

2020. július 22. 09:53

A nagy repcebolha (Psylloides chrysocephala L.) az egyik fő kártevő, amely befolyásolja a repcetermesztést Európában. Ez jelentős hozamveszteséget vagy akár teljes terméskiesést is okozhat.

RAPOOL-repcék: KELTOR

2021. július 23. 08:23

A könnyen és korán betakarítható, kompakt hibridek kedvelőinek választása. A KELTOR egészséges, jól viseli a stresszhatásokat, állóképessége átlagon felüli. Vetésideje rugalmasan kezelhető.