Lehet abban bízni, hogy az idei rekordokat döntögető aszályos év csak egy extrém kivétel, egy olyan kilengés, amire már az 1800-as években is volt példa, amikor gulyák pusztultak szomjan a pusztában. Imádkozhatunk, hogy akár az ősz, akár a 2023-as esztendő kegyesebb legyen hozzánk, több égi áldás érkezzen, ráadásul megfelelő eloszlásban, segítve a kultúrnövények fejlődését, a legelők és kaszálók dúsulását. És talán tényleg azoknak van igazuk, akik szerint ha nem is tökéletesen, de jórészt minden helyreáll, és egy év múlva már csak borgőzös estéken mesélünk könnyes szemmel a 2022-es idényről. Az elmúlt évek, évtizedek azonban trend szintjén egyelőre mást mutatnak, és ha az elmúlt hónapok nem hoznak szemléletváltást, akkor talán semmi...
Két tonnás hektáronkénti kalászos hozamok az Alföldön, betárcsázott vagy kényszersilózott kukoricák, térd alatti napraforgók, takarmányhiány miatt vágóhídra küldött jószágok, kiszáradt kutak százai, ezrei, alig csordogáló patakok, repedezett csatornamedrek. Az ember jártában-keltében mindent lát az ország egyes tájain, csak éppen vizet nem…
Nemrég egy talajos rendezvényen hangzott el egy szakember szájából, hogy szerencsénk van az idei aszállyal. No, nem azért, mert nehéz helyzetbe hozta a termelőket, hogy tragikus állapotokat idézett elő, hanem azért, mert néhány hónapja megszaporodott azok száma, akik a jövőben még komolyan foglalkoznának a talajjal, és a vízmegtartás kérdésével. Hirtelen megugrott az érdeklődés, központi témává vált az, amiről a „fenntarthatóság követei” már évek óta, sőt évtizedek óta beszélnek.
Fasorokkal az aszály ellen
Sok-sok évtizede, hiszen éppen a napokban jött velem szembe egy 1951-es plakát, amin az áll:
Ültess fát – Harcolj az aszály ellen!
Alatta pedig olvasható a kissé propaganda megfogalmazású, mégis bölcs gondolat:
Minden fa földedet védi, termésedet emeli, családod egészségét óvja.
Több mint 70 év alatt pedig odáig jutottunk, hogy az akkor meglévő mezővédő erdősávok, cserjesorok egy része is eltűnt az országból, még súlyosabbá téve az aszályos éveket, és utat engedve az idén januárihoz hasonló elképesztő szélviharoknak. Közben a biodiverzitás csökken, ami a környezetünk állapotának legjobb indikátora. Ha ugyanis a mezőgazdasági területek, mint élőhelyek sokszínűek, akkor jó eséllyel feltételezhetjük, hogy van elég víz, jó a talaj szerkezete, állapota, megfelelő a mikroklíma, és mindezeknek köszönhetően a szélsőségek kevésbé éreztethetik a hatásukat. Most viszont mit látni még mindig sok helyen? Takarás nélkül hagyott, lezáratlan vagy jó esetben azért még lezárt táblákat, amelyek most aztán kilehelték a maradék nedvességüket is. Esetenként pedig csak azért néz ki így a határ, mert ha megmaradna a többek között Birkás Márta professzorasszony által oly sokat emlegetett „szalmakalap”, akkor a szomszéd megszólna, igénytelennek tartana… Kérdés, hogy a szomszéd véleménye akár rövid, akár hosszútávon mennyiben emeli a hozamot és az ökonómiai eredményeket…
Sokszor, sokat írtam már a no-till rendszerről, és azt látom, hogy évről évre egyre több gazdálkodó nyit az állandó talajtakarás, a talajbolygatás erőteljes csökkentése mellett. Már nem lepődik meg az agrárújságíró, ha egy interjú során felvetődik: „igen, nálam is van néhány hektár no-till kísérlet, majd meglátjuk, mit mutat”. És persze nem biztos, hogy ez lesz a járható út, amiről szakmai vendégeimmel a HEKTÁR podcastomban is beszélgettem, de az már nagyon jó irány, ha a termelők nyitnak ilyen technológiák irányába. Aztán lehet, hogy a végén csak min-till művelés lesz belőle, vagy még az sem, de menetszám-csökkenés, talajtakarás, vízmegőrzés viszont a korábbinál magasabb szinten igen.
Támogatással – vagy támogatás nélkül
A közelmúltban Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár jelentette be, hogy végre ösztönözni szeretnék a vízmegtartást az agráriumban. Azért, hogy lássuk, milyen irányokat lát az Agrárminisztérium, bemásolom a szakpolitikus Facebookon fellelhető bejegyzésének lényegi részét:
„- A 2023-tól induló új agrártámogatási időszakra újabb és hatékonyabb eszközöket terveztünk meg a mezőgazdasági termelők vízmegtartó gazdálkodási gyakorlatok alkalmazásának ösztönzésére.
– E célokat a jelenleg működő agrártámogatási rendszer számos eleme ösztönzi, ugyanakkor az elmúlt években összegyűlt szakmai tapasztalatok alapján bővítjük, illetve megújítjuk azokat.
– A talajok és ökoszisztémák vízmegtartó képességének javítását elsősorban a földhasználat váltás, a felszínborítás mozaikossá tételének (szegélyélőhelyek, nem termelő területek), illetve a vízmegőrző agrotechnikák alkalmazásának ösztönzésével kívánjuk elérni.
Ennek mindenkire kötelező eszközei az alaptámogatáshoz kapcsolódóan kerülnek előírásra, támogatással pedig önkéntes alkalmazásukat ösztönözzük az agrár-ökológiai programban (AÖP), az agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG), az ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) terén, a vízvisszatartást szolgáló infrastuktúra fejlesztésének támogatásával, valamint új beruházási és fenntartási támogatási programot is kidolgoztunk olyan új területek kialakítására, ahol nem érdemes szántóföldi termelést folytatni és létrehozhatóak vizes élőhelyek és területi vízvisszatartást szolgáló kisléptékű vízi létesítmények.
A legfontosabb tudnivalók összefoglalója a vízmegtartást segítő támogatási formákról:
1. Az alaptámogatásához kapcsolódó Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírások közül a minimális talajborításra vonatkozó előírások, a védett tájképi elemek, gyepek megőrzése, a vízvédelmi sávok, kis kiterjedésű tavak, fa-és bokorcsoportok, fás-cserjés sávok ökológiai jelentőségű területként való kijelölése, illetve az ökológiai jelentőségű másodvetések létrehozása járulnak hozzá a vízmegtartáshoz. A későbbiekben egy új előírás kerül mindenki számára kötelező módon bevezetésre, amely a vizes élőhelyek és lápok védelmét célozza.
2. Érdekeltté tesszük a gazdálkodókat és külön támogatási eszközökkel támogatjuk is őket abban, hogy akár bizonyos területeik földhasználatának megváltoztatásával javítsák többi termőföldjük vízháztartását, minél hosszabb ideig őrizzék meg a vizeket, hozzanak létre vizes élőhelyeket és alakítsanak ki területi vízvisszatartást szolgáló kisléptékű vízi létesítményeket. Támogatás révén a gazdálkodók gazdaságosan nem művelhető vagy erre a célra felhasználható más szántóikat vízmegtartó funkcióval bíró területekké alakíthatják át és akként tarthatják fent.
Ennek érdekében a területalapú alaptámogatás esetében ezeket a termelésből kivont területeket támogathatóvá tesszük és jogosultakká válnak a kifizetésekre (jelenleg az ellenőrzéskor ezek a területek kizárásra kerülnek, vagy eleve nem tartoznak a támogatható terület fogalmába). Levonva a korábbi időszak tanulságait, kidolgoztunk és elindítunk egy új beruházási és fenntartási támogatási programot is, amelynek keretében nem csak a területek vízmegtartó funkcióinak kialakításához szükséges beruházásokat finanszírozzuk meg, hanem több éves fenntartási támogatást is biztosítunk mellé.
3. Az újonnan induló, önkéntes agro-ökológiai program (AÖP) választható előírásai közül a téli talajtakarás, a forgatás nélküli talajművelés, a talajkondicionálók és mikrobiológiai készítmények alkalmazása, az ültetvények sorközének takarása, valamint a mikroöntözést ösztönző előírások járulnak hozzá a vízmegtartáshoz.
4. Az idei évvel indult, három éves agrár-környezetgazdálkodási kifizetések számos általános előírása közvetlenül is hozzájárul a vízmegtartáshoz, de indult kifejezetten az aszály-, erózió- és belvíz- érzékeny területekre kidolgozott tematikus előíráscsoport is. Az ökológiai gazdálkodás támogatása esetében a talaj termőképességének és biológiai aktivitásának növelésére irányuló vetésforgó és tápanyagutánpótlási előírások hozzájárulnak a talaj biológiai állapotának védelméhez és javításához, vízmegtartásának fokozásához és a vízminőség védelméhez.
5. Azokon a mezőgazdasági területeken, ahol rendelkezésre áll engedélyezett öntözővíz, ott jelenleg is elérhető beruházási és együttműködési támogatással is ösztönözzük a vízfelhasználás hatékonyságát javító fejlesztéseket, a vízvisszatartás létesítményeinek kialakítását, valamint a fenntartható vízkészlet-gazdálkodást.”
A fent olvasható elemekből már többről is beszámoltunk a ZÖLDÍTŐ rovatban, például arról, hogy a tervek szerint a termelésből kivont területeket támogathatóvá teszik. Tehát nem feltétlenül kell lemondani a támogatásról, ha valaki ökológiai szemléletű fejlesztésekben gondolkodik szántóföldjein.
Minden uniós támogatásnál több haszon
Évek alatt kiderül, hogy a gyakorlatban mindez mit jelent majd, és tényleg lesz-e előre lépés. Ezek ugyanis még csak szavak. Azt pedig látjuk, hogy támogatás eddig is lett volna például mezővedő erdősáv vagy cserjesor telepítésére, azokkal mégis kevesen éltek. Ennek nyilván oka volt a nehézkes adminisztráció, a még nehézkesebb kommunikáció, a támogatási összegtől történő elesés, de a fenntarthatósági szemlélet hiánya is. Ugyanakkor jó lenne eljutni odáig, hogy támogatás nélkül is létesüljenek a táblák szélén fa- és cserjesorok, mert hosszútávon ezek bármely uniós forrásnál többet fognak érni, és azoknál kevésbe lesznek bizonytalanok is. Előremutatóbb lehet az ökológiai alkalmazkodás és a szemléletváltás, mint például a kárenyhítési alap csillogó érméinek kisöprése a kincsestárból – még annak sarkaiból, és a falainak repedéseiből – már nyár közepén…
Szerencsére egyre több a jó példa, és én is hallok olyan termelőkről, akik a kánikulában fecskéket itatnak, a vércséknek költőládát helyeznek ki, akár saját költségen is fasorokat telepítenek, vagy éppen a táblájuk szélére valamilyen virágos magkeveréket vetnek. Várkeszőről több ilyen cikkem és videóm is volt az elmúlt években, de május végén Kaposvár térségében is láttam hasonló megoldást. Azonnal félreálltam a kocsival, és megörökítettem a kalászosokat körülölelő facéliacsíkot. Az persze jól jellemzi a helyzetet, hogy milyen kuriózumként tekintettem erre a vélhetően AKG-s megoldásra. Ugyancsak hosszútávon gyümölcsöző elképzeléssé válhat az erdészeti csemetetermelők, pontosabban az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács (EESZT) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) együttműködése, amivel azt a célt tűzték ki, hogy az országfásítás során, és különösen a mezővédő erdősávok kialakításánál jól mézelő fajok kerüljenek ki a gazdálkodókhoz. Ezzel pedig nemcsak a háziméhek, de a vadon élő beporzók, tehát a komplex biodiverzitást is jól járna.
Az Agrofórum Zöldítő rovatában, és agrárújságírói munkásságom során egyébként is próbálom összegyűjteni és bemutatni azokat a termelőket és embereket, akik más megközelítésben gondolkodnak a gazdálkodásról, a környezetünk használatáról. És ez nem feltétlenül, sőt általában tudatosan nem bio szemléletet jelent, inkább csak fenntartható erőforráshasználatot. Ezt a bővülő sort ősszel folytatom is, és hamarosan a HEKTÁR podcast egyik adásában is megjelennek ilyen személyek.
Nagyban és kicsiben egyaránt
Természetesen nemcsak nagyban lehet gondolkodni, hiszen az országban fekvő szántóföldek, táblák mellett rengeteg kert, udvar is van, ami szintén hozzájárul a környezetünk elsivárosodásához. Erről még júliusban írtam egy bejegyzést saját, agrárújságírói oldalamra, ami néhány nap alatt több mint 1,3 millió felhasználóhoz jutott el! Egészen elképesztő szám, és ez is azt bizonyítja, hogy az idei aszályos évnek tényleg van egy nagy előnye: a figyelem középpontjába állította a fenntarthatóságot, a környezetünk megóvásának fontosságát. Igaz, a pandémia kezdeti időszakában is azt hittük, hogy „most aztán megváltozik az emberiség és a bolygó kapcsolata”, aztán ma már látjuk, hogy mindent ugyanott folytattunk, ahol 2020 elején abbahagytunk. Írom ezt akkor, amikor a sokadik repülő zúg el felettünk, szemben a nagyjából két évvel ezelőtti csendes időszakkal.
Visszatérve azonban életem eddigi legsikeresebb bejegyzésére… Olyan helyen élek, ahol a nyár folyamán nagyon szigorú vízhasználati korlátozások léptek életbe. Olyan térségben, ahol százak, de talán inkább ezrek maradtak napokig vezetékes ivóvíz nélkül. Nyilván mindenki hallotta a solymári esetet, ami érintette a környező településeket is, így Pilisvörösvárat is.
Évek óta beszélgetek és szállok vitába a felelős vízhasználattal kapcsolatban nagyon sok emberrel, aminek fontos része a kertek kialakítása, gondozása is. Elhiszem, hogy valakinek szép a milliméter pontosra vágott, augusztus végén is zöldellő gyep, amiben a füvön kívül nagyítóval sem találni semmi mást, és amit egyetlen fa árnyéka sem foltosít ki. Nem is az a lényeg most, hogy számomra egy erdőkert, vagy egy százszorszépes, fehér herés terület mennyivel gyönyörűbb, mert ez mindössze ízlés kérdése. Teljesen szubjektív dolog, amiről kár vitázni.
Viszont egyre világosabbá válik: a fa nélküli, műtrágyázott, minden nap öntözött, rendszeresen gyomirtózott kertek fenntarthatatlanok. A viakolorral beborítottakról ne is beszéljünk, igaz, oda legalább ivóvíz nem kell. Egy-egy ilyen udvar a biodiverzitás szempontjából is problémás, de az ivóvíz elpazarlása fűlocsolásra, egészen elképesztő felelőtlenség. Főleg az automata, nagy mennyiségű vizet elhasználó rendszerek esetében.
Ahhoz, hogy a tűző napnak kitett, folyamatosan kisméretűre vágott gyep szemet gyönyörködtető formájában fennmaradjon, iszonyú természeti erőforrásokra van szükség. Közben pedig ez környezet egy biodiverzitás-sivatagot tart fent. Tehát a természeti erőforrások a természet ellenében használódnak fel. Ezen érdemes lenne elgondolkodni…
Megannyi mezőgazdasági központ, telephely van, ahol talán most is megy az öntözőrendszer, miközben a kukoricát talán nem is öntözik… Ahol talán lehetne tudatos módon kertet rendezni itatók kihelyezésével, bogyós cserjék (például madárberkenye, bodza, galagonya, kökény, som) és vadon termő gyümölcsfák (vadalma, vadcseresznye, vadkörte, mirabolán szilva) telepítésével, vadvirágos méhlegelőfoltok vetésével, és megannyi más megoldással.
A hasznos és egyben praktikus megoldásokról eddig és ezután is próbálok írni szakértők bevonásával, hiszen az elméleti okoskodásnál sokkal fontosabb a gyakorlat, ami akár másolható is.
