Magyarországon a káposztafélék termőterülete az elmúlt tíz évben jelentősen visszaesett, megközelítőleg csak 2500–3000 ha-on termesztenek fejes káposztát, kelkáposztát, karalábét, brokkolit, karfiolt, kelbimbót és kínai kelt. A szabadföldi termesztésen kívül jelentős a fóliával takart terület, ahol a fejes káposzta mellett karalábét és kínai kelt hajtatnak.
A káposztafélékhez tartozó fajok termése botanikai értelemben nagyon különböző, levelüket, hajtásukat, virágjukat és a gumójukat fogyasztjuk, ebből adódóan eltérő az egyes tápelemek iránti igényük is, tekintettel arra, hogy az egyes tápanyagok más-másként hatnak a különböző növényi szervekre.
Tápanyagmennyiség tekintetében is jelentős különbség van a fajok között, de fajtán belül is, ami sok esetben nagyobb különbséget mutat, mint az egyes fajok között. Egy korai fejes káposzta a 20-30 tonna/ha termés megneveléséhez viszonylag kevés tápanyagot igényel, szemben egy tárolási fajtákkal, amelyek hozama esetenként meghaladja a 100 t/ha-t.
Talajigény
A káposztafélék a hűvösebb fekvésű középkötött, homokos vályog és vályogtalajokat kedvelik, de a koraiak termesztéséhez a gyorsabb felmelegedésük miatt a homok és homokos vályogok előnyösebbek.
A talajok szerkezetével szemben támasztott magas igényük miatt, lehetőség szerint szerves trágyázott szakaszba kerüljenek, ami különösen érvényes a humuszigényesebb karfiolra és a brokkolira.
Az ún. „sótűrőbb” zöldségfélék csoportjába tartoznak, ami azt jelenti, hogy a nagyobb adagú műtrágyát, a töményebb tápoldatot, a kisebb mértékű túltrágyázást károsodás nélkül elviselik, és ha valamivel gyengébb az öntözővíz minősége, az sem jelent különösebb veszélyt a termés mennyiségre és minőségre.
Kivételt képez a brokkoli és a karfiol, amelyeket más, az ún. közepesen sóérzékeny csoportba sorolunk, ennek jelentősége a talajok kiválasztásánál, valamint a műtrágyaadagok és a tápoldat töménységének kiszámításánál van.
Régóta ismert betegség a káposztafélék plazmodiofórás gyökér-golyvája (Plasmodiophora brassicae), az elmúlt néhány évben gyakrabban lehet vele találkozni Szabolcs-Szatmár és Somogy vármegyékben. A betegség 7 pH alatti, enyhén savanyú talajokon, fertőz jobban.
Védekezési lehetőség a 3-4 évesnél hosszabb vetésforgón kívül a semleges, esetleg enyhén lúgos talajok választása, vagy ha erre nincs lehetőség, a talajok meszezése, esetleg olyan műtrágyák használata, amelyek a talaj kémhatását növelik.
A káposztafélék csak gondosan előkészített, mélyen művelt, lehetőség szerint szerves trágyázott talajba kerüljenek, kötöttségtől és humusztartalomtól függően szabadföldön 35-60 t/ha, hajtatásban 60-80 t/ha adag javasolt. A karfiol és a brokkoli gyökérzete fokozott mértékben érzékeny az ammóniára, ezért csak földdé érett, teljesen lebomlott trágyát forgassunk alájuk!
Tápanyagigény
A káposztaféléket mint különösen nagy tápanyagigényű növényeket jellemezi a szakirodalom, annak ellenére, hogy az egyes fajok, illetve fajták között a megtermelt zöldtömeg mennyiségében, és ebből adódóan a tápanyagigényük vonatkozásában is jelentős különbség van. Kiemelkedően magas a nitrogén igényük, az ipari és tárolási fajták esetében a nitrogén mellett a káliumigény is jelentős.
A hosszú tenyészidejű tárolási fajták 3-4-szer annyi tápanyagot építenek be szervezetükbe, mint a rövid tenyészidejű koraiak. Vagyis a tenyészidő hosszúsága, a termésmennyiség és a növény által felvett tápanyagok mennyisége szoros összefüggést mutat, amit a gazdaságos és a környezetkímélő trágyázásnál mindenképpen figyelembe kell venni.
A nitrogén elsősorban a termésmennyiségre van nagy hatással. Egy-egy kultúra, a fajtól és a termésmennyiségtől, illetve a tenyészidő hosszától függően ~60-400 kg/ha nitrogént (N) von ki a talajból. Hiánya súlyos terméscsökkenéssel jár, ha a hiánytünetek már megjelentek – alsó, idősebb leveleken sárgás elszíneződés, egyes fajtáknál lilás (1. kép) –, már jelentős termésveszteséggel kell számolni.
Noha lombtömeghez viszonyítva a tenyészidő elején intenzívebb a nitrogénhasznosítás (egységnyi zöldtömegre számított napi tápanyagfelvétel), a legtöbb nitrogént, de a káliumot is később, a fejképzés idején veszik fel.
A fejes káposztánál a trágyamennyiség számításának alapja a fajlagos tápanyag-igény, nitrogén esetében 3,3-3,8 kg/t, ami azt jelenti, hogy a fejes káposzta 1 tonna termés kifejlesztéséhez 3,3-3,8 kg nitrogént igényel, azaz vesz fel a talajból (1. táblázat). (Az alacsonyabb szárazanyag tartalmú korai fajták valamivel kevesebbet, 3,3 kg/t-t, a magasabb szárazanyag tartalmú, hosszabb tenyészidejű tárolási káposzták valamivel többet, 3,8 kg/t-t.)
| Zöldségfaj neve | Tervezett termésszint, t/ha | Fajlagos tápanyagigény kg/t | |||||
| Minimum | Átlagos* | Maximum | N | P2O5 | K2O | ||
Fejes káposzta | Korai | 30 | 40 | 60 | 3,15 | 1,2 | 3,9 |
| középkorai | 60 | 77 | 110 | 3,5 | 1,3 | 4,3 | |
| Kései | 60 | 80 | 120 | 3,85 | 1,4 | 4,7 | |
| Vörös káposzta | Nyári | 20 | 27 | 40 | 6,0 | 1,7 | 7,0 |
| Kései | 30 | 40 | 60 | 6,6 | 1,9 | 7,7 | |
Kelkáposzta | Korai | 30 | 40 | 60 | 3,6 | 1,8 | 4,5 |
| középkorai | 40 | 47 | 60 | 4,0 | 2,0 | 5,0 | |
| Kései | 30 | 37 | 50 | 4,4 | 2,2 | 5,5 | |
Karfiol | Korai | 15 | 19 | 28 | 4,0 | 1,6 | 5,0 |
| középkorai | 18 | 22 | 30 | 4,0 | 1,6 | 5,0 | |
| Kései | 22 | 28 | 40 | 4,0 | 1,6 | 5,0 | |
| Brokkoli | – | 25 | 30 | 40 | 4,1 | 1,6 | 6,0 |
Karalábé | Korai | 15 | 18 | 25 | 5,0 | 4,0 | 8,0 |
| középkorai | 18 | 20 | 30 | 5,2 | 4,2 | 8,3 | |
| Kései | 20 | 27 | 40 | 5,5 | 4,4 | 8,8 | |
| Kelbimbó | – | 10 | 20 | 40 | 3,3 | 1,0 | 8,8 |
| Kínai kel | – | 30 | 35 | 40 | 3,7 | 1,1 | 5,2 |
* Termésszint, amelyhez a fajlagos tápelemtartalom számítása történt
A káliumellátás bizonyos mértékig kihatással van a termésmennyiségre, de alapvetően a szárazanyag-tartalmon keresztül a szállíthatóságot, a tárolhatóságot, a betegség-ellenállóképességet határozza meg. Egy-egy jó termő tárolási káposzta káliumigénye megközelítheti a 400-500 kg/ha K2O-t.
A káliumhiány viszonylag lassabban mutatkozik a leveleken, de később, igen jellegzetes tünetével, az erek közötti klorózissal, illetve nekrózissal biztosan elkülöníthető a többi tápelem hiánytünetétől. Kedvezőtlen nitrogén-kálium arány – azaz sok nitrogén a káliumhoz viszonyítva – bőséges vízellátás mellett laza, könnyen repedő (2. kép), betegségekre érzékeny terméseket eredményez.
A foszforigény a nitrogén és a kálium tápelemekhez viszonyítva alacsonyabb, de egy hosszú tenyészidejű fajtánál nem elhanyagolható (150-170 kg/ha). A tápanyag-utánpótlás tervezésénél abból kell kiindulni, hogy foszforból a gyökérképzés időszakában, a tenyészidő elején a zöldtömeghez viszonyítva nagyobb az igény, ezért a foszfort megosztva, elsősorban alap- illetve kisebb mennyiségben indítótrágya formájában kell kijuttatni.
A fent jelzett nitrogén, foszfor és kálium értékekből adódóan a fejes káposzta fajták tápanyag-igénye a következők szerint alakul:
| Hosszú tenyészidejű fajták (100 t/ha termés esetén): | 380 kg/ha N 150 kg/ha P2O5 400 kg/ha K2O |
| Közép hosszú tenyészidejű fajták (50 t/ha termés esetén): | 190 kg/ha N 75 kg/ha P2O5 230 kg/ha K2O |
| Rövid tenyészidejű fajták (20 t/ha termés esetén): | 66 kg/ha N 24 kg/ha P2O5 92 kg/ha K2O |
Bár a felvett mennyiséget figyelembe véve a nitrogénnél és a káliumnál majdnem nagyságrenddel kisebb a magnéziumigényük, mégis jelentősnek mondható, nagyobb termésátlagot alapul véve 50-80 kg/ha. Az utóbbi időben többször megfigyelhető magnéziumhiány (karfiolon és brokkolin gyakrabban), a hiányos trágyázás mellett a tápelemek illetve a trágyázás aránytalanságából (magas kálium szint, erősen meszes 5% feletti szénsavas mésztartalmú talaj) adódik.
Mikroelemek vonatkozásában több figyelmet igényel a karfiol és a brokkoli. Az előforduló bór és a molibdén hiánya ritkábban a talajok rossz tápanyag-ellátottsága, annál gyakrabban a kedvezőtlen talaj-kémhatásra, esetleg a magas talaj-mésztartalomra vezethető vissza. A bórhiány, ami gyakoribb, a meszes és a lúgos talajon fordul elő, míg a molibdén felvétele a savanyú közegben nehezebb. A bór hiánya a rózsák belsejének (torzsájának) üregesedését és a szívlevelek megbarnulását (elfeketedését) eredményezi. A molibdén hiánya inkább a termés (rózsa) külső, felületi megbarnulását okozza.
Jól bizonyítja a karfiol és a brokkoli környezet iránti fokozott igényét, hogy termesztésük folyamán több élettani betegség is megfigyelhető, amely néha a tápanyagellátásukkal is összefügg. Ilyen az ún. üvegesedés betegség, elsősorban a késő őszi kultúráknál figyelhető meg, ritkábban a hajtatott karfiolnál.
Nálunk a kora tavaszi termesztésben csak erősen csapadékos időjárás alkalmával fordul elő, nyári karfiolnál gyakorlatilag ismeretlen. A magas páratartalom, illetve a páratartalom erős ingadozása következtében a karfiol rózsáján üveges foltok képződnek, amelyek lassan megbarnulnak. A foltokon idővel gombabetegségek telepszenek meg, és a kártétel kiterjedhet az egész rózsára. Az ilyen termés rosszul szállítható, vágás után megfonnyad, jelentős súlyveszteséget mutat.
Nitrogénben gazdag talajon a betegség gyakoribb. Előfordul, hogy a magas páratartalom következtében az üvegesedés együtt lép fel a leveleken kialakuló ödémás tünetekkel, ezek apró vízhólyagok, amelyek egy idő után felrepednek és elparásodnak. Az öntözés mérséklésével, átmeneti szüneteltetésével a betegség megállítható, illetve megelőzhető.
A kínai kelnek egyik legismertebb betegsége a belső levélszél-barnulás, sajnos nálunk is gyakori a hajtatott, de a szabadföldi termesztésben is: belső, fiatalabb leveleken jelentkezik fekete, barnás-fekete szövetelhalás formájában. Van, amikor már egészen fiatal korban fellép, de sokszor csak a kifejlett, piackész, befejesedett termések belsején lehet megtalálni (3. kép).
Oka a kalciumhiány. Ritkábban a talaj alacsony mésztartalma, gyakrabban a kalcium felvételét (növénybe jutását) zavaró valamilyen környezeti tényező (pl. magas páratartalom, magas EC érték). Savas kémhatású talajokon, és ahol a szénsavas mésztartalom 1%-nál alacsonyabb, gyakoribb a betegség. (Az őszi kínai kel esetében tárolás alatt is kialakulhat a levélereken barna foltosodás, barnulás, amely a termés eladhatóságát rontja. Ez utóbbinak a vizsgálatok szerint nincs köze a levelek kalciumellátottságához, a betakarítást megelőző meleg okozza. A fajták érzékenysége nagyon eltérő.)
Ellentétben egyesek véleményével, a karfiolnál a terméskezdemények (virágok) megjelenésének késése, súlyosabb esetben elmaradása – mint az idén is – nem feltétlenül vezethető vissza a foszforhiányra. A vegetatív szakasz elhúzódását és a generatív szakasz késését a júliusi, augusztusi nagyon meleg időjárás okozza, amikor éjszakára sem hűl le a jarovizációhoz kellő mértékben a levegő. Intenzív, hideg vizes öntözéssel a termések megjelenése valamelyest indukálható, siettethető.
