Zöldség

Az édesburgonya fóliatakarásos termesztése

Agrofórum Online

Az édesburgonya vagy batáta az utóbbi évtized során a hazai zöldségkereskedések, élelmiszerüzletek és piacok szinte korlátlanul elérhető termékévé vált. A folyamatosan növekedő fogyasztói igény gyorsan magával vonta a termelők napjainkban is megfigyelhető fokozott érdeklődését a növény iránt.

A magas fogyasztói árak többek között annak köszönhetők, hogy a hazai földben termett batáta – a jelentősen megnövekedett termőterület ellenére is – ősztől legfeljebb fél évig képes kielégíteni a belföldi igényeket, utána felváltja az import.

Már szinte minden élelmiszerboltban fellelhető a narancssárga húsú fajta, amely a legelterjedtebb és legkeresettebb fajta. Az édesburgonya termesztése is egyre népszerűbb hazánkban, igaz, a kiskerti termesztők vannak nagyobb létszámban.

Az édesburgonya nemcsak ízletes, de nagyon egészséges is. A batáta üzemi termesztése Magyarországon a Dél-Alföldre korlátozódik. 2023-as adat alapján a regisztrált édesburgonya terület körülbelül 120 ha.

A batátatermelők száma csökkent, mivel az egyre olcsóbb külföldi import, elsősorban Egyiptomból, jelentős versenyhelyzetet jelent a hazai termelők számára. A megnövekedett kereslet ellenére az importőrök által behozott nagy mennyiségű zöldség miatt egyes termelőknek nehézségei adódtak az értékesítésben. Ennek ellenére a magyar batáta iránt továbbra is van kereslet, ami a hazai termelés versenyképességét bizonyítja.

A klímaváltozás hatására jelentősen megnő a növények párolgási vesztesége, ami számos kihívást jelent a mezőgazdaság számára. A magasabb hőmérséklet és a gyakori szárazság miatt a növények több vizet veszítenek, ami csökkenti a terméshozamot és a növények stressztűrő képességét. Emellett a változó körülmények kedveznek a kártevők és betegségek elszaporodásának, tovább rontva a helyzetet.

A párolgási veszteség csökkentésére számos megoldás létezik, amelyek közül kiemelkedő a fóliatakarás. A fólia hatékonyan csökkenti a párolgást, megőrizve a talaj nedvességét és javítva a mikroklímát. Emellett védelmet nyújt a szélsőséges időjárási körülmények, mint például az erős napsugárzás ellen. A fóliatakarás alkalmazásával a növények egészségesebben fejlődnek, és a terméshozam is jelentősen növelhető.

A fóliatakarás előnyei

A fóliatakarás megakadályozza, hogy a napfény elérje a talajt, így a gyommagvak nem tudnak kicsírázni és a meglévő gyomnövények elpusztulnak. Ez jelentősen csökkenti a gyomirtási munkálatok szükségességét.

Mivel az édesburgonyában nincs engedélyezve gyomirtó szer, így a fóliatakarás előnyös, ugyanis gyommentesen tudjuk tartani a sorokat. Ha nem védekezünk a gyomok ellen, akkor mennyiségi és minőségi kárunk lesz.

A fólia alatt a talaj nedvessége sokkal hosszabb ideig megmarad, csökkentve az öntözési igényt. Ez különösen száraz időszakokban jelentős előnyt jelent. A fólia alatt a talaj hőmérséklete magasabb, ami elősegíti a növények gyorsabb növekedését és fejlődését, különösen a tavaszi időszakban.

A fóliatakarás csökkenti a talaj erózióját, megóvja a talaj szerkezetét és javítja a talajéletet. A fóliatakarás a párolgási veszteség csökkentésében nyújt megoldást, a talaj kipárolgásának megakadályozásával csökkenti a baktériumos, gombás betegségek fellépésének és terjedésének veszélyét.

A fekete fólia alkalmazásával kapcsolatban már sok kutatás zajlott, több zöldségfélénél, beleértve az édesburgonyát is. Azonban teljes fóliatakarás alkalmazása – beleértve a sorközöket is – még nem volt kísérletként beállítva.

Mivel édesburgonyában a termesztés során nincs engedélyezve gyomirtó szer, így nagyon fontos, hogy a gyomok elleni védekezést a fóliatakarással biztosítani tudjuk, amivel megoldható a gyomok elleni védelem. A fólia alkalmazása a talajtakaráshoz nemcsak a gyomosodást akadályozza meg, hanem jelentős munkaerő-megtakarítást is eredményez.

dr. Szarvas Adrienn

SZTE, MGK, Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet, Hódmezővásárhely

A cikk teljes terjedelmében az Agrofórum 2025. januári számában olvasható.

KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A legegyszerűbb téli zöldség: galambbegy-saláta

2025. december 2. 14:10

A galambbegy-saláta a tél egyik legbiztosabb zöldsége, amely minimális gondozással is bőségesen terem a kertben vagy fóliában.

Miért romlik meg a zöldség? Tartsa frissen egész télen!

2025. november 22. 08:10

A gondos őszi betakarítás és a szakszerű téli tárolás döntően befolyásolja a zöldségek eltarthatóságát és vitamintartalmát.

HOLARAS hagymatermesztési gépek az AGRITECHNICÁN

2025. november 19. 13:10

Az állattenyésztés (takarmányozás és silózás) és a vöröshagyma betakarítás gépeire specializálódott, 114 éves gépgyártói múlttal rendelkező holland Hoopman Machines BV gépgyártó cég Holaras márkával forgalomba hozott gépei kiváló minőségű, stabil gépek - erről győződhettünk meg a hannoveri Agritechnica 2025 kiállításon.

FEDELE kertészeti gépek az AGRITECHNICÁN

2025. november 18. 11:10

A szántóföldi zöldség- és gyümölcstermesztés gépesítéséhez megbízható bázist biztosít az olasz Fedele Mario gépgyártó vállalat, amely gépkínálatát a hannoveri Agritechnica 2025 kiállításon az érdeklődők is megtekinthették.

A hazai batátatermesztésben rejlő lehetőségek

2023. október 31. 17:10

,,Nem értem mi a pláne benne, olyan mint a sütőtök...” – hallani gyakran a dilettáns vélekedőt batáta, vagyis édesburgonya ügyben... Valóban, a színben a sütőtökével valamelyest átfedést mutató termés egyelőre még mindig újnak, mondhatni egzotikumnak számít hazánkban.

Batátát a kertekbe! I. rész

2019. január 10. 04:48

A batáta (Ipomoea batatas (L.) Lam.), vagy közismertebb nevén az édesburgonya Közép-Amerikából került Európába, ahol egyre nagyobb figyelemnek örvend. Mivel a mérsékelt égövön is gond nélkül megél, így Magyarországon is egyre többen vágnak bele termesztésébe.

Mekkora veteményes kell egy négytagú családnak?

2023. április 12. 05:36

Bár ma már a termesztés sem kimondottan olcsó, de azért mégis megfizethetőbb, mint a zöldségfélék megvásárlása a piacon vagy az élelmiszerüzletben. De vajon mekkora veteményes lehet szükséges egy család számára?

Miért érdemes édesburgonyát termeszteni?

2024. augusztus 30. 13:10

Akkor finomak a levelei, amikor még zsengék. Sokak szerint a spenót leveleinek ízét idézik, bár édeskésebb, földesebb ízűek.