A számítógépekkel szabályozott, modern hajtató-létesítmények mellett, a kevésbé korszerű fóliasátrakban is műszerekkel mérik, és ha nem is automatikusan, de kézi vezérléssel a mért adatok alapján próbálják a kertészek a levegő páratartalmát szabályozni, a zöldségfélék számára optimális szint közelében tartani.
Miért van szükség a páratartalom szabályozására?- vetődik fel a kérdés.
- A páratartalom alapvetően befolyásolja a transzspirációt, a növények párologtatását. Magas páratartalom esetén nem tudnák párologtatással hűteni magukat, túlmelegednének, nagyon száraz levegőben kiszáradnának, leveleik megperzselődnének, terméseik kényszerérettekké válnának (1. kép).
- A tápanyagok felvételére is hatással van a légtér párakoncentrációja. Magas páratartalom esetén nem párologtatnak a növények, nincs transzspiráció, nincs vízmozgás a növényben, aminek következtében a tápanyagok felvétele lelassul, sőt egy határon túl le is áll, például őszi-téli mészhiány-betegség uborkán (2. kép).
- Hatással van a páratartalom a virágzásra, a virágok és a termések kötődésére is. A túl száraz levegőben – szekrétum hiányában – nem tapad a bibéhez a virágpollen, míg magas páratartalom hatására megszívja magát nedvességgel, nehézzé válik a virágpor, nem repül, nehezen jut át a bibére.
- A szélsőséges páratartalom növényvédelmi szempontból sem kedvező, az erősen párás levegő több gombás és baktériumos betegség szaporodását segíti, szárazságban a rovarok közül az atkák, gombás betegségek esetében a lisztharmat megjelenése és fertőzése jelenthet nagyobb gondot.
Mi a páratartalom, mit értünk a relatív páratartalom fogalma alatt?
A páratartalom kapcsán beszélünk az abszolút és a relatív páratartalomról. Az abszolút páratartalom érték alatt a levegőben lévő nedvesség mennyiségét értjük, azaz 1 kg levegő hány gramm vizet tartalmaz.
A levegő vízfelvevő képessége hőmérsékletfüggő, a melegebb levegő több nedvességet tud felvenni, magában tárolni, vagyis a melegedéssel a légkör párakapacitása növekszik. Relatív páratartalom alatt azt a viszonyszámot értjük, ahogy az adott hőmérsékleten a levegő nedvességtartalma a lehetséges abszolút páratartalomhoz viszonyul. Vagyis adott hőmérsékleten a légkör maximális párakapacitásához képest hány százalék a levegő vízgőzmennyisége. A relatív páratartalom mindig egy viszonyított érték, amit százalékban adunk meg.
Melegedéssel a vízből egyre több vízgőz kerül a levegőbe, ami folyamatnak ellentétje a harmatképződés, azaz a párakicsapódás, Ha a hőmérséklet ugyanolyan víztartalom mellett csökken, úgy a relatív páratartalom nő. A levegő is csak korlátozott mennyiségben képes a vizet elnyelni, ebből adódóan a légkör hűlve vízgőzzel telítetté válik, azaz a páratartalma eléri a 100%-ot. Tovább hűlve a levegő, aminek következtében még több pára lesz a légkörben, mint amennyi a maximális vízgőzkapacitása, a föld felszínén dér vagy harmat formájában a pára kicsapódik, illetve a levegőben köd, vagy felhőzet képződik belőle. Ez utóbbi jelenséget – mivel egy hőtermelő folyamat – a fagy előrejelzésénél is használjuk a mezőgazdaságban.
A relatív páratartalom éves alakulására jellemzően, a legalacsonyabb értékek (40-50%) nyáron, júliusban vannak, míg a legmagasabb érték (90% felett) télen, december-februárban mérhető. Ettől jelentősen eltértek az idei rendkívüli szárazságból adódó tél végi – tavasz elejei páraviszonyok.
A nálunk termesztett zöldségfajok 9 géncentrumból származnak, vannak párás, szubmediterrán környezetből behozottak, és termesztünk szárazabb, közép-ázsiai eredetűeket. Ennek megfelelően – a hő- és fényigényükhöz hasonlóan – jelentősen eltér a páraigényük is. Az optimálisnak mondható légnedvesség tartalom nemcsak fajonként változik, ismert fajták, fajtatípusok esetében is különbség, sőt fenológiai fázisoktól, a növény korától függően is módosulhat. Vagyis a páratartalom is – mint más környezeti tényező – nem tekinthető növénytermesztési szempontból egy statikus értéknek, fajtól, és a klimatikus tényezőktől, mindenekelőtt a hőmérséklettől és a fényviszonyoktól függően változik.
Milyen hátrányokkal jár a növények esetében az optimumnál magasabb és alacsonyabb páratartalom?
A páratartalom szabályozásával nemcsak a növényt érő káros hatások kerülhetők el, jó lehetőség is egyben a kertész kezében a fiziológiai és technológiai folyamatok irányítására, a vegyszertakarékos és vegyszermentes növényvédelem gyakorlati alkalmazására. A párás és a száraz, valamint az erősen ingadózó páratartalom zöldségnövényekre gyakorolt hatásait az alábbiakban lehet összefoglalni:
Magas (szélsőségesen magas) páratartalom hatásai:
- intenzívebb vegetatív növekedés,
- rosszabb termékenyülés,
- elhúzódó tenyészidő,
- lassúbb tápanyagfelvétel és csökkenő transzspiráció,
- színanyagok lassúbb kialakulása, vagy a színesedés elmaradása,
- rosszabb tárolhatóság és pulton-tarthatóság,
- gombás és baktériumos eredetű betegségek fokozott mértékű fertőzése, és
- élettani betegségek kialakulása, pl. vízkórság, szárrepedés, termésrepedés (3. kép).
Alacsony (túl alacsony) páratartalom következményei:
- vegetatív növekedés lassulása,
- generatív jelleg kialakulása,
- kisebb lombozat, apróbb levelek képződése,
- kényszerérés,
- fénytelen termések (pl. paprika, paradicsom, padlizsán),
- sztómák záródása következtében lassúbb tápanyagfelvétel,
- néhány kártevő (pl. atkák) és gombás betegség (pl. lisztharmat) fertőzésének fokozódása, illetve
- szövetek gyorsabb elöregedése (fásodás, pudvásodás, rostosodás).
Erősen ingadózó páratartalomból adódó fejlődési zavarok:
- káros stresszhatások bekövetkezése,
- virág- és terméselrúgás,
- csökkenő betegségekkel szembeni ellenállás, valamint
- bogyók, termések repedése és deformációja.
