Hajtatott zöldségfélék páraigénye és a páratartalom szabályozása II.

A növény számára optimális páratartalom, mint más környezeti tényező se tekinthető növénytermesztési szempontból egy statikus értéknek, elsősorban a fajtól, továbbá a klimatikus tényezőktől, mindenekelőtt a hőmérséklettől és a fényviszonyoktól függően változik. Télen általában a túl párás levegő, nyáron a száraz légtér okozza a primőrök fejlődési zavarait. 

Fontosabb hajtatott zöldségfélék páratartalom-igénye

A hajtatott zöldségfajok közül legpáraigényesebbnek az uborka tekinthető, amire nagy felületű, vékony levélzete is utal. Fényben gazdag hónapokban (május, június), amennyiben napsütéses idő van, 90-95%-os páratartalmat igényel. Ilyen magas páratartalmat csak rendszeres párásítással, napjában többszöri, 1-2 mm-es vízadag kipermetezésével lehet elérni. Télen, gyengébb besugárzás esetén, 70-75% lenne az ideális érték, amit a rendszerint erősen párás külső levegő, csapadékos időjárás miatt nehéz tartani. Ebből adódóan késő tavasszal és nyáron a páratartalom fokozása, télen és kora tavasszal a páratartalom csökkentése a gond.

Szellőztetés hiányában is kialakuló, károsan magas 97-98% feletti páratartalom jellegzetes tünete a fonák felé kanalasodó levélzet – lásd az előző a „Hajtatott zöldségfélék páraigénye és a páratartalom szabályozása I.” cikkben a 2. képet -, ami gyakran együtt jár a hajtásvégek elnyálkásodásával, pusztulásával. A pára okozta stressz következtében csokrosan jelentkeznek a terméskezdemények, amelyeket a növény nem képes kinevelni, ebből adódóan csököttek, deformáltak maradnak (1. kép). A párás környezet kedvez az uborkán a gombás, mindenekelőtt az igen veszélyes botrítiszes betegség fellépésének.

Az uborkához képest a sárgadinnyének alacsonyabb a páratartalom-igénye. Palántanevelés, és a palántázás idején 80-85% páratartalom mondható optimálisnak, majd a kiültetést követő 2-3 hét után, az érés idejére fokozatosan 65-70%-ra szükséges csökkenteni. 65-70%-os páratartalom mellett a sárgadinnye generatív és vegetatív növekedése egyensúlyban tartható. Szárazabb levegőben felerősödik a generatív jelleg, a levelek aprók maradnak, a termések a teljes súly elérése előtt érni kezdenek, azaz kényszerérettekké válnak. Optimálisnál magasabb páratartalom esetén az érés elhúzódik, és nagymértékben megnő a gombás betegségek fellépésének a veszélye.

A paprika valamivel alacsonyabb páratartalmat igényel, mint a kabakosok, a termésképzés idején csupán 70-80%-ot. Túl alacsony páratartalom esetén fénytelen termések fejlődnek. Magas nappali (25-26 ⁰C feletti) hőmérsékletet követően az éjszakai, magas páratartalom (90-95%) kedvező hatással van a bogyók tömegére, az így felvett víz, a transzspiráció akadályoztatása miatt, a bogyókban halmozódik fel, ezzel növelve a súlyukat. Mint az uborka esetében is, a magas páratartalom elősegíti a kórokozó gombás és baktériumos betegségek terjedését. Télen, késő ősszel és kora tavasszal nem, de májustól szeptemberig a minőség miatt nélkülözhetetlen a párásítás, legalább (!) 50-60%-os érték tartása. A fehér (TV) fajtatípusok és a blocky paprikák páratartalom-igénye magasabb, és a légnedvesség iránti érzékenységük nagyobb, mint a hegyes fajtáké. Nagy szárazságban, de az erősen ingadozó páratartalom hatására is a terméseken hajszálvékony repedések keletkeznek, amelyek rontják a bogyó fényét, elősegítik a kórokozók megtelepedését.

A paradicsom páraigénye a tenyészidő folyamán jelentősen változik. A kiültetést követő egy-két hétig 60-65%, majd a termésérés idején, napos meleg időben 85-90% tekinthető optimálisnak. Alacsony páratartalom a generatív fejlődését segíti elő, magas páratartalom mellett vastagabb szárat, nagyobb levélzetet nevel a növény, és felléphet a vízkorság betegség (2. kép).

A száraz levegő gyakori oka a levélpödrődésnek (3. kép). Szélsőséges páratartalom értékek a termékenyülést gátolják, a magas páratartalom a pollen csomósodásához vezet, túl alacsony érték esetén nincs szekrétum-képződés, ami miatt rosszul tapadnak a pollenszemek a bibéhez. Mint valamennyi növénynél, itt is fennáll az ellentmondás: ha magas párát tartok, szebbek, nagyobbak és fényesebbek a termések, ugyanakkor nagyobb a gombás betegségek kialakulásának a veszélye. Tekintettel arra, hogy a paradicsomnak számos gombás eredetű betegsége van, jobban kell a magas páratartalomra, a páratartalom szabályozására figyelni, mint a paprika esetében.

A padlizsán páraigénye a paradicsoméhoz áll közel. Száraz levegőn kisebb leveleket fejleszt, termése kevésbé fényes, gyakran a bogyó felületén apró repedések alakulnak ki. Ugyanakkor magas hőmérsékleten és magas páratartalom mellett nagy a botrítiszes betegség kialakulásának a veszélye. A 65-75%-os páratartalom még biztosítja a jó termésminőséget, de a gombás fertőzéstől még megvédhető. Késő tavasszal és nyáron a délelőtti órákban feltétlenül igényli a napi többszöri párásítást.

A fejes saláta több élettani betegsége a kedvezőtlen páratartalomra vezethető vissza. Télen a magas páratartalom a belső vagy más néven lágy levélbarnulást és az üvegesedését (vízkórság) okozza. Az üvegesedéskor, vagy ahogy a termesztők nevezik „jegecesedés” alkalmával a salátafej megszívja magát vízzel, a teteje üvegszerű lesz. Az ilyen termés vágás után gyorsan hervadásnak indul, nem bírja a szállítást, betegségekre különösen érzékennyé válik, és könnyen felreped.  

Tavasszal az intenzív szellőztetés következtében fellépő hirtelen pártartalom-csökkenés a külső levelek szélének a barnulását (száraz levélszél-barnulás) váltja ki. Míg az előző, először a szellőzőktől távol mutatkozik – sokszor meglehetősen alattomos módon, csak a fej felvágása után látható – addig a száraz levélszél-barnulás az ajtók, szellőzők közelében, kezdetben apró tűszúrás nagyságú foltok, később jól látható, összefüggő sáv formájában jelentkezik. Ültetést követő 2-3 hétben 75-80%-os páratartalom tartása célszerű, később a szellőztetéssel törekedni kell a 70% körüli légnedvesség tartására. Kerülni kell a hirtelen páracsökkenést, főleg kora tavasszal, napsütéses és szeles időben fordul elő, hogy az intenzív légmozgás következtében gyorsan és drasztikusan lecsökken a légtér páratartalma.

A hajtatott káposztafélék (karalábé, karfiol, fejes és kelkáposzta) esetében a páratartalomnak messze nincs olyan nagy hatása a termésminőségre, de még a mennyiségre sem, mint az uborkánál vagy a paradicsomnál. Ezeknek a növényeknek a termesztése idején (kora tavasz) a levegő szárazságával a legkevésbé kell számolni, inkább a magas és az ingadozó páratartalom okozhat gondot. Karalábénál a gumók repedését, karfiolnál a rózsák üvegesedését (vízkórságát) válthatja ki tartós borús időjárás esetén a párával telített levegő. Hajtatásuk során általában a párásításra nincs szükség, vagy csak kivételes esetekben, napsütéses és szeles időben. 65-75% közötti légnedvesség mellett jól fejlődnek, ültetést követő két hétben 5-10%-kal magasabb páratartalom tartása indokolt.

A gyökérzöldségek esetében – káposztafélékhez hasonlóan – közvetlen a páratartalomra visszavezethető terméscsökkenés vagy terméskiesés ritkán tapasztalható, viszont gyakori a magas légnedvességgel összefüggésbe hozható néhány gombás betegség fellépése. Kelést követően, az első lomblevelek kifejlődéséig magasabb, 75-80%-os páratartalom mondható optimálisnak, később 70-75% tartása célszerű. Főleg a hónapos retek érzékeny a szárazságra, a termése gyorsabban pudvásodik. A páratartalmat 80% fölé a gombás betegségek veszélye miatt ne engedjük. Tekintettel a téli és kora tavaszi hajtatásukra a rendszeres szellőztetésre fokozottan kell figyelni.

Talán a páratartalomra legkevésbé érzékeny hajtatott zöldségnövénynek a hagyma mondható. A termesztői tapasztalatok alapján a 75-85% körüli légnedvesség tűnik optimálisnak. Száraz levegő esetén vékony termést és levélzetet nevel. Tekintettel a korai (téli, kora tavaszi) hajtatására, a kedvezőtlen páratartalom nem szokott a termesztésében gond lenni. 

Milyen lehetősége van a kertésznek a hajtatásban és a szabadföldön a páratartalom szabályozására?

A hőmérsékletet sem szabályozható hőérzetünk alapján, a páratartalom pontos megítélése még nehezebb, ezért korszerű termesztés nem képzelhető el páratartalom-mérők felszerelése nélkül!

Téli és kora tavaszi hónapokban általában a magas páratartalom jelent gondot, amikor sokszor a szellőzők nyitásával sem lehet a kívánt mértékben csökkenteni, tekintettel arra, hogy ebben az időszakban a szabadban is 90%, vagy a felett van a légnedvesség. (Ez alól kivétel az idei esztendőben tapasztalható rendkívül aszályos korai hajtatási időszak.) Az öntözés visszafogásán kívül a fűthető létesítményekben az úgynevezett „helyben-járatást” lehet még alkalmazni, amely során a fűtéssel egy időben tartjuk nyitva a szellőzőket. Megoldás lehet a széles sortávon termesztett növényeknél a feketefóliás talajtakarás, ami a gyomosodás mellett a talajpárolgást is vissza fogja. Általános tanácsnak a visszafogott, és az előre alaposan átgondolt, csak a növény igénye szerinti öntözés javasolható.

Késő tavasszal és nyáron ritkán a magas, sokkal inkább a száraz levegőből adódó megtermékenyülési és minőségi gondok okoznak nehézséget. A gyakori, napjában többszöri, kis vízadagú, 1-2 mm-es öntözéssel a kívánt páratartalom biztosítható. Gondot a gombás és baktériumos betegségek fellépésének veszélye jelenti, ami azzal, hogy csak a talaj felületét nedvesítjük, nagymértékben csökkenthető. Szeles időben a szellőzők teljes vagy mérsékelt zárásával a hirtelen páracsökkenés elkerülhető, ami a levélzöldségféléknél szokott súlyos minőségromlást eredményezni.