Régi mondás, „hideg fej, meleg láb”, ami a holland kertészeknek is a szlogenje, nemcsak az emberi gondolkodásra értik – bár többnyire így élnek, ez az alaptermészetük –, a zöldséghajtatásban, ha nem is egészen szó szerint, de fiziológiai törvényként a termesztés-technológiában is alkalmazzák. Legyen a gyökér mindig meleg közegben!
A növény tápanyagfelvételét befolyásoló tényezőket alapvetően három csoportba soroljuk:
- talaj és gyökérközeg tényezők,
- klimatikus tényezők és
- növényi tényezők.
A talaj, illetve a talaj nélküli, vízkultúrás termesztésben a víz- és a tápanyagfelvétel esetében a hőmérsékletnek meghatározó szerepe van. Ez vonatkozik a vízre és a tápanyag-hasznosulás sebességére, de értendő különböző mértékben az egyes tápelemekre, és azon belül az ionformákra is.
A meleg igényes zöldségfajok esetében (uborka, sárgadinnye, paprika, tojásgyümölcs, paradicsom) a közeg hőmérsékletének 10 °C-al való növelése – de csak bizonyos határok között (!), az úgynevezett biológiai küszöbértéktől a hőoptimumig – megkétszerezi a vízfelvételt, és adott idő alatt a növények szárazanyag-produkcióját is, ami 1 °C-onként 10%-kal nő.
A talaj hőmérséklete és a víz- és a tápanyagfelvétel kapcsán szokás direkt és közvetett kapcsolatról beszélni. Direkt hatás, hogy az optimálisnál alacsonyabb hőmérsékleten a gyökérsejtek rugalmassága csökken, a membránok merevebbek, ennek következtében aktivitásuk mérséklődik, ionáteresztő képességük és vízfelvételük romlik. A hidegtűrők (fejes saláta, hónapos retek és káposztafélék) esetében a tápanyagfelvétel alsó határa 3-5 °C között, míg a meleg igényeseknél, paradicsomnál 8-10 °C; paprikánál, kabakosoknál és padlizsánnál megközelítőleg 11-13 °C között van.
Direkt hatás továbbá, hogy a melegebb közegben a tápanyagok jobban oldódnak, aminek az egyébként is lassabban oldódó anionok esetében (pl. foszfor, molibdén, kén) van nagyobb jelentősége. De! A termesztési gyakorlatból ismert, ugyanakkor a pontos fiziológiai oka még nincs minden vonatkozásban tisztázva, hogy az ionfelvétel ütemét a túl magas közeghőmérséklet (optimum felett 4-5 °C-kal) is csökkentheti, aminek jelentősége elsősorban a vízkultúrás (függesztett vályús hajtatás) és a konténeres termesztésben van, talajos termesztésben (homokon) legfeljebb a késő tavaszi ültetéseknél tapasztalható.
A közvetett hatások bonyolultabbak, példa lehet az alacsony hőmérséklet légzést, és ezáltal az aktív víz- és ionfelvételt lassító hatása. Az alacsony hőmérséklet a növények tápanyagigényének csökkentése által is mérsékelheti a tápanyagfelvételt.
A palántanevelés módja sokáig nehezítette, esetenként kizárta a tápkocka és cserépföldek hőmérsékletének szabályozását. Földön, talajfűtés nélküli körülmények között legfeljebb a légtér hőmérsékletét lehetett változtatni, a palánták gyökerei messze az optimum érték alatt voltak tartva, aminek egyik gyakori kísérő jelensége volt a foszforhiány. Csírázást követően, szikleveles korban – a megnyúlás veszélye miatt – 5-7 °C-kal alacsonyabb tápkockaföld hőmérséklet tartása mindenképpen indokolt, mint később, a szikleveles kort követően, a lomblevelek megjelenésétől a kiültetésig, amikor a melegigényeseknél 20-25 °C, a hidegtűrők esetében 15-20 °C számít kedvezőnek.
Kiültetést követően minden hajtatott zöldségnövény érzékeny a talaj hőmérsékletére, közeghőmérséklet vonatkozásában a legkritikusabb technológiai szakasznak számít. Hideg talaj, pontosabban az optimálisnál alacsonyabb hőmérséklet esetén, a lassú gyökeresedés és az ugyancsak lassú víz- és tápanyagfelvétel következtében késik a virágzás, elhúzódik az lomblevelek képződése. Gyakori a tápanyaghiány tünetek megjelenése még a legjobban feltöltött talajok esetében is, sokszor tapasztalható, hogy az egyébként mindig alsó és középső leveleken jelentkező nitrogén és magnézium levélklorózis átmenetileg a hajtásokon jelentkezik először. Oka: napsütés hatására a hajtatóház légtere felmelegszik, a lombozat igényelné már a tápanyagot, amit a gyökerek a hideg talajból csak lassabban képesek felvenni, de a növényen belüli akropetális tápanyagmozgás (reutilizáció) is lassúbb, mint ahogy azt a hajtások tápanyag-beépülése szükségessé tenné.
A paprika esetében a közeg hőmérsékletét – mint ahogy a léghőmérsékletet is – a fényviszonyokhoz kell igazítani, télen 18-19 °C, nyáron 19-21 °C. A túl alacsony hőmérséklet felborítja a növekedési egyensúlyt, aminek jelei a csokrosodó termésképzés, az abnormális méretű virágok megjelenése, és a partenokarp, szabálytalan alakú termések kötődése. Ezzel szemben a túl magas talajhőmérséklet – fényhiányos időszakban – virág- és terméselrúgást okozhat, súlyosabb esetben a vízfelvétel egyensúlyának felborulása a szár és levélerek repedését is kiválthatja (1. kép).
Paradicsom esetében az optimális közeghőmérséklet – a fejlődési fázistól függően – 17-20 °C, talaj nélküli termesztésben, ahol lehetőség van a pontosabb szabályozására, nappal 17–20 °C, éjszaka pedig 16–18 °C tartása indokolt. Ennél 1-2 °C-kal magasabb hőmérsékletet a palántanevelési és gyökeresedési időszakban igényli, ugyanakkor tartósan fényszegény, borús időben indokolt az optimumhoz képest ugyancsak 1-2 °C-kal alacsonyabbat tartani. Az optimálisnál alacsonyabb talajhőmérsékleten a gyökér növekedése mérséklődik, és a tápanyagfelvétel is lelassul.
Az uborka az a zöldségnövény, amelynek fejlődését és terméshozamát a termesztőközeg hőmérséklete a legnagyobb mértékben meghatározza. Ezzel magyarázható a korábban széles körben sikeresen alkalmazott szalmabálás uborkahajtatás, amely alkalmazásakor a bomló szerves trágya a gyökereket melegen tartotta. Az uborka esetében a gyökérzóna optimális hőmérséklete kedvező fényviszonyok esetén 20-25 °C, gyenge fényviszonyok mellett 19-21 °C, minimálisan 18 °C, több meleget a többi zöldségféléhez hasonlóan a palántanevelési és ültetés utáni időszakban igényli, káros hatással van a 18 °C alatti és 35 °C feletti hőmérséklet. A gyökérközeg hőmérsékletének kiegyenlítettnek kell lennie, csak minimális napi ingadozás lehetséges, minél közelebb áll az optimumhoz, annál jobban tűri az uborka a kedvezőtlen stresszhatásokat.
Padlizsán számára az optimális gyökérközeg-hőmérséklet 18-20 °C nappal, mely éjszaka vagy borús időben csökkenhet 2-3 °C-kal.
A salátánál a nagy meleg kifejezetten hátráltatja a kelést, 30 °C feletti hőmérsékleten a csírázás vontatottá válik, esetenként a mag teljesen el is fekszik.
A hidegtűrők esetében (fejes saláta, káposztafélék, hónapos retek) kisebb a jelentősége a talaj hőmérsékletének, a szárazanyag képződését és a terméseredményeket kevésbé befolyásolja. Csírázás már 2-3 °C-on megindul, optimálisnak a 10-15 °C közötti, egyes fajok esetében (pl. karfiol) 1-2 °C-kal magasabb hőmérséklet tekinthető kedvezőnek, általánosságban megállapítható, hogy kedvezőtlenebb hatása a meleg közegnek van (pl. fejes saláta).
Talaj nélküli (izolált) termesztés esetén és palántaneveléskor több, hagyományos, azaz talajos termesztésnél minimális lehetősége van a termesztőnek a gyökérközeg hőmérsékletének szabályozására. Talajtakarással, az ültetési idő helyes megválasztásával, az öntözővíz hőmérsékletének változtatásával némi hatás elérhető, ami azért – figyelembe véve az 1 °C-kénti 10%-os szárazanyag-gyarapodást – nem elhanyagolható.
