Zöldség

Hogyan tároljuk helyesen a hagymát?

Agrofórum Online

Azt hihetnénk, elég csak egy dobozban valahová letenni a kamrában. Majd nem sokkal később jönnek a meglepetések: idővel büdösséget érzünk.

Felforgatjuk a helyiséget, átnézzük újra és újra az almákat, a burgonyákat, a liszteket, de nem találjuk a kellemetlen szag forrását. Mígnem rádöbbenünk, hogy a – helytelenül eltett – hagyma okozza azt!

Az alábbiakban összefoglaljuk, mire kell ügyelni a betakarítás és a szárítás, majd a tárolás során, hogy mindez ne következzen be.

Legyen laza a talaj

Bizony, nem mindegy, hogyan szedjük fel a hagymákat. Ugyanis, ha a hagyma szára megsérül, akkor maga a hagyma is hamar rothadásnak indul majd az őszi-téli hónapokban. Mindig fel kell lazítani a földet vasvillával és így könnyebben fel lehet szedni a hagymákat az immáron laza talajból anélkül, hogy megsérülnének. Alapszabály, hogy a szárnak épségben kell maradnia.

Szárítsuk napos helyen

Nem tanácsos a felszedett hagymákat egyből elraktározni. Helyette, ha nincs fagyveszély, néhány napig célszerű a kertben szellőzni/száradni hagyni őket. Ha esős, párás napok vannak, akkor száraz, védett helyre kell vinni a hagymákat. Ha pedig szép őszi napok köszöntenek be, 1-2 napig kint hagyhatjuk őket. A garázs vagy egy fedett terasz tökéletes választás lehet erre a célra.

Ilyenkor valójában nem szárítjuk ki a hagymákat, hanem elősegítjük azt, hogy ezzel a szárítási folyamattal tartósabbá váljanak, ami kardinális kérdés a téli hónapok során. Ha ugyanis a hagyma külső rétegei kiszáradnak, szorosabban összezáródnak a hagyma körül, egyfajta védőréteget képezve. Így a belseje ropogósabb, keményebb, frissebb marad a hideg hónapok során.

A szárítás során fontos, hogy megfelelő légáramlás legyen a hagymák körül, és mindet forgassuk, hogy egyenletesen száradjanak a levegőn. Az ideális hőmérséklet ehhez 24-27 °C. Közvetlen napfény ne érje a hagymákat! Egy rétegben terítsük ki őket, ne érjenek össze és ne ütődjenek meg. Legjobb egy farekesz számukra, papírral kibélelve.

Ha a hagymaszárak szépen elszáradnak, a külső héjak szorosabbra húzódnak, a hagyma teteje feszes és száraz (érezhetően nincs már bennük nedvesség), akkor ollóval vágjuk le a nagyobb gyökereket és leveleket, amik még a hagymán maradtak.

Tároljuk hűvös helyen

A hagymatárolásra legjobb egy hűvös pince vagy garázs. Ideális esetben a tárolóhelyiség sötét, nem több, mint 2-4 °C-os és jól szellőztethető legyen. Hálós zsákokban, lyukakkal ellátott lapos kartondobozban, kosarakban tárolhatjuk az így megszárított hagymákat.

Meddig állnak el?

Úgy tartják, hogy az édes hagymafajták (amik nagyok, lédúsak, vékony héjúak) néhány hétig állnak el. Míg a csípősök (amik kisebbek, vékonyabb héjúak és megkönnyeztetnek minket – és amiket 2-4 hétig kell szárítani), azok 10-12 hónapig is elállnak.

Minél jobban megríkat minket egy hagyma a pucolás közben, annál több kénes vegyületet tartalmaz, amelyek nemcsak a szemünket csípik, hanem a rothadást is gátolják.

Az édes hagymákban kevesebb ilyen vegyület van, ezért állnak el rövidebb ideig. Azokat érdemes hamar felhasználni (frissen, salátákba, vagy rántva, hamburgerbe téve), és az erőseket elraktározni a téli hónapokra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A fokhagyma termesztése és helyes betakarítása

2025. november 7. 16:10

A fokhagyma termesztése néhol már több ezer évre nyúlik vissza a történelemben. Hazánkban és a legtöbb európai országban azonban ez csak néhány évszázados múltat jelent.

Vajon tényleg teleltethető a paradicsom?

2025. november 6. 11:10

Megmenthető a paradicsom a hideg hónapokra? Mutatjuk, mikor és hogyan érdemes kísérletezni a teleltetéssel.

Miért gyengül a rebarbara? Itt a megoldás!

2025. november 3. 15:10

Az őszi rebarbaraátültetés nemcsak a termést növeli, hanem a tő megfiatalítására is tökéletes alkalom.

A zeller betakarítása: mikor, mit és hogyan érdemes szedni?

2025. október 31. 11:10

Akár gumójáért, akár száráért termesztjük, a zeller bőséges termést ad, ha tudjuk, mikor és hogyan érdemes szedni.

Hogyan virágoztassuk az amarillisz hagymákat?

2022. november 21. 04:36

Hogyan virágoztassam az ajándékba kapott amarillisz hagymákat?

Permetezni kell: kedvez az időjárás a tafrina kialakulásának

2020. március 3. 15:15

2020 első két hónapja nem kényeztette el a gazdálkodókat csapadék tekintetében. Január-február hónapokban csupán egy havi mennyiség hullott le, mindehhez pedig több évtizede nem látott, magas téli hőmérséklet társult. Szerencsére az elmúlt esztendő utolsó két hónapja csapadékban bővelkedett, mindkét hónapban többhavi csapadék hullott, eső formájában.

A vízhiány tette tönkre a hagyma- és burgonyatermést

2018. szeptember 24. 07:16

Rossz hatással volt a száraz időjárás a hagymafélék és a burgonya termesztésére, miközben jó évet zárt a napraforgó és a paradicsom.

A házikertekben is megjelenhet a hagymavész?

2020. július 13. 07:16

Évek óta nevelek hagymát családi fogyasztásra. Tavasszal a zöldhagymák levelein, később a fokhagyma leveleken is ugyanolyan apró vörösbarna foltok fejlődtek. Mik lehetnek ezek és hogyan lehet ellene védekezni?