Jó időzítéssel és megosztással fokozható a tápanyagellátás hatékonysága a szabadföldi zöldségtermesztésben I.

• tápanyag minősége (hatóanyagok, halmazállapot, oldhatóság, stb.),
• trágya mennyisége (t/ha),
• trágya kijuttatás időpontja és megosztás, illetve
• trágyázás módja (kijuttatás illetve bemunkálás módja).

A termesztés eredményessége szempontjából a négy tényező között fontossági sorrendet nehéz megállapítani, szoros összefüggésben vannak egymással, mégis a szakirodalom a tápanyag-utánpótlás időpontjával, illetve a trágyamegosztással kevesebbet foglalkozik, és a gazdák is e két tényezőnek a gyakorlatban lényegesen kisebb jelentőséget tulajdonítanak, mint a mennyiségnek és a minőségnek. A zöldségtermesztésben a trágyázás hatékonysága jelentős mértékben fokozható a megfelelő időben és elosztásban adott tápanyagokkal.

A szántóföldi növények esetében – például a kalászosoknál – a hasonló technológiákból adódóan viszonylag egyszerű a „képlet”: őszi trágyázás (alaptrágyázás) alkalmával, a három fő tápanyag közül a foszfort és a káliumot, illetve valamennyi nitrogént szórnak ki, és tavasszal fejtrágyaként nitrogént adnak. Ezzel szemben a zöldségtermesztésben növényenként, az alkalmazott technológiától, a termesztés intenzitásától (külterjes, intenzív, szuper intenzív technológiák), a talajtól és termesztési céloktól függően a trágyamegosztás, és a kijuttatás időzítése, akárcsak a kijuttatás és a bemunkálás módja, nagyon változó.

A zöldségfélék tápanyag-utánpótlása kapcsán is meghatározó szempont a gazdaságosság kérdése, amit nagyban befolyásol a műtrágya ára és a kijuttatott mennyisége, igaz az időzítésnek és a megosztásnak kisebb a közvetlen anyagi vetülete, de a jó ütemezéssel is jelentős tápanyag-megtakarítás érhető el, a trágyázás hatékonysága jelentős mértékben fokozható.

A trágyázás ideje és a trágya megosztása szorosan összefügg, nehezen választható külön, számos környezeti tényező, technológiai elem és termesztési cél befolyásolja, ezek közül csak a fontosabbak:

• termesztett növényfaj (esetleg fajtatípus, fajta) tápanyagigénye (mennyiség, arány, felvétel üteme), só-érzékenysége, toxikus-elemérzékenysége (pl. klór),
• talaj minősége (humusztartalom, kötöttség, tápanyag-ellátottság, stb.),
• gyökeresedés mélysége (oltott és nem oltott palánták, helyrevetés),
• termesztési cél (frissáru, tárolás, konzervipari feldolgozás, magtermesztés),
• esetleges szerves trágyázás,
• a kijuttatandó műtrágya mennyisége,
• a kijuttatandó műtrágya minősége és
• a trágya kijuttatás módja (szilárd formában, tápoldatként csepegtetőn keresztül vagy szórófejjel).

A tápanyag-felvétel üteme, a felvett tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya a tenyészidő folyamán változik. „Ideális” esetről, azaz optimális időzítésről és megosztásról akkor beszélhetünk, ha a talajban mindig olyan arányban és mennyiségben állnak rendelkezésére a felvehető tápanyagok, mint ahogy azt a növény az adott időszakban igényli. Bizonyos határon belül a növény rendelkezik egy természetes „szelektáló” képességgel, azokat az elemeket hasznosítja, és olyan mértékben, amelyekre, illetve amennyire szüksége van. De természetes folyamatként teljes mértékben nem valósul meg, a mennyiséget, az arányokat mesterségesen mindig kell korrigálni, kiegészíteni, a növény igényéhez igazítani.

Tervezésekor mindig a zöldségfaj tápanyagigényéből indulunk ki, de figyelemmel kell lenni a fajtacsoport, esetleg a fajták speciális igényére is, tekintettel arra, hogy jelentős különbség lehet fajon belül az egyes fajták között is, ami sokszor a felvett tápanyagok mennyiségében is tükröződik. A korai fejes káposzta nitrogénigénye (N) 120-130 kg/ha, középhosszúé 180-200 kg/ha, míg a kései fajtáké eléri a 250-280 kg/ha N–t (1. kép). Különbség van a tápanyagfelvétel ütemében is. Vannak fajok, amelyek rövid idő alatt nagy zöldtömeg produktumra képesek (pl. kínai kel), ezek tápanyag-felvétele gyorsabb, ebből adódóan rövidebb idő alatt kell számukra nagyobb mennyiséget biztosítani. Közel azonos tenyészidő ellenére a fejes salátánál átlagos termés esetén 120-150 kg/ha nitrogénigénnyel (N) kell számolni, míg a kínai kel esetében – a nagyobb zöldtömegből adódóan – az említett értéknek közel másfélszeresével.

Az egyes növényi tápelemek felvételének aránya és üteme a fenológiai fázisoktól függően változik. A foszforfelvétel fiatal korban a lombtömeghez viszonyítva nagy, megahatározó szerepe van a gyökérképződésben, a generatív szervek kifejlődésében és tökéletes működésében, ebből adódóan a koraiságban és a magképzésben is. A nitrogénigény a zöldtömeg növekedésével és a termésképződéssel arányosan növekszik. A koncentrált érésű fajták esetében (pl. csokros paprikák, determinált növekedésű paradicsomok, bokorbab és örvös borsó) a tápanyagfelvétel rövidebb időre terjed ki, míg ugyan ezeknél a fajoknál, a folyton növő fajták esetében elnyúlik. A kálium felvétele is – a nitrogénhez hasonlóan – a tenyészidő során folyamatos, de a felvétel üteme fajonként jelentős mértékben eltérő. Helytelen gyakorlat az, amikor csak alaptrágyának adnak káliumot.

A talaj minősége elsősorban a humusztartalmon és a kötöttségen keresztül befolyásolja a tápanyagmegosztást és a trágyázás időzítését. Minél kisebb a talaj adszorpciós kapacitása, azaz minél kevésbé képes megkötni a vizet és a tápanyagokat a veszteségek csökkentése érdekében, annál kisebb adagokban, de gyakrabban kell trágyázni. Ez a szabály elsősorban a rövid idő alatt kimosódó nitrogénre vonatkozik, de a kén, a magnézium és a mikroelemek egy része is gyorsan távozik a humuszszegény homoktalajokból!

A gyökerezés mélységét illetően jelentős különbség van a zöldségfajok között. Maga a termesztési módszer is befolyásolja a gyökérzet elhelyezkedését, helyrevetés esetén mélyebb, palántázva általában sekélyebb. A 40-50 cm-re gyökeresedő tárolási sárgarépákkal szemben az étkezési vöröshagyma, vagy a palántázott saláta mindössze 10-20 cm mélységig fejleszt gyökereket. Ebből adódóan trágyázáskor ezeknél a növényeknél más arányban kell megosztani a talajhoz jobban és kevésbé kötődő tápelemeket. Egy elmaradt őszi foszfor-alaptrágyázást kötött, de még vályog talajon sem lehet pótolni fejtrágya formájában a talaj felületére szórva.

A termesztési cél főleg a tápanyagok termés minőségére, beltartalmi tulajdonságaira gyakorolt hatásán keresztül határozza meg a trágyázás idejét a tápanyagok megosztását. A friss fogyasztású zöldségek esetében (káposztafélék, gyökérzöldségek, hagyma), kevesebb káliumot használunk, míg a tárolási fajtáknál a nitrogénhez viszonyított kálium aránya nagyobb. A tárolhatóság, a szállíthatóság, továbbá a jobb szárítmány-kihozatal nemcsak a több, de a kiegyenlítettebb, azaz a későbbi időpontokban is adott K-fejtrágyázással, és a betakarítást megelőző nitrogéntrágyázás elhagyásával (csökkentésével) javítható. A „nitrát-veszélyes” fajoknál (pl. spenót, sárgarépa, stb.) a szedés időpontja szigorúan behatárolja a nitrogén-fejtrágya kijuttatásának idejét (pl. bébiételek).

A szerves trágya – mennyiségétől és minőségétől függően – lassúbb tápanyag-szolgáltatást biztosít, mint a műtrágya, ásványosodása (bomlása), ami alapvetően a hőmérséklettől és a csapadékviszonyoktól függ. Hasznosulását nemcsak a kijuttatandó műtrágya mennyiségénél kell figyelembe venni, a bomlásának üteme a műtrágya megosztását, időzítését is módosítja.

A műtrágyák adagolásának üteme, azaz az egyszerre kiszórható mennyiség, a műtrágyák só-stressz hatás miatt korlátozott, mennyiséghez kötött. Egyszerre (egy adagban) kiadható mennyiségre vonatkozóan – főleg a nitrogén, de a kálium esetében is – az alap- és fejtrágyára pontos határértékek vannak (1. táblázat).

A táblázatban feltűntetett értékek alacsony humusztartalmú, középkötött vályogtalajra vonatkoznak, amelyek magasabb humusztartalom esetén, illetve kötöttebb talajon 20-25 %-kal növelhetők, homokon 20-25 %-kal csökkentendők:

Tápelemek	nitrogén (N) kg/ha				kálium (K2O) kg/ha
Trágyakijuttatás ideje:	Alaptrágya		Indítótrágya	Fejtrágya	Alaptrágya	Indítótrágya		Fejtrágya
Sóérzékeny fajok esetében:	50	50		50	200	100	100
Kevésbé sóérzékenyek esetében:	80	50		50	300	150		150

Az egyszerre kijuttatható műtrágya mennyiségét – a műtrágya minősége mellett – két tényező, a talaj tápanyagmegkötő-képessége és a termesztett növény só-érzékenysége szabja meg. Kötöttebb, magasabb a humusztartalmú, azaz jobb víz- és a tápanyagmegtartó képességű talajokon, ritkábban és nagyobb adagban juttathatók ki a tápanyagok. A só-stressztűrő képessége tekintetben kritikusan érzékeny fajnak számít az étkezési paprika, uborka, fejes saláta, sárgadinnye, sárgarépa petrezselyem, hónapos retek, spenót, illetve a palánták).

Egyszerre többet vagy többször kevesebb műtrágyát adjunk?

– vetődik fel a kérdés. Tápanyagban és humuszban szegény talajok esetében célszerű a műtrágyázások, azaz a fejtrágyázások számát növelni, és nem az egyszerre kijuttatott műtrágya mennyiségét emelni! A kijuttatás módja és gyakorisága költség kérdése is. Kérdés beruházási oldalról (tápoldat bekeverők, csepegtető rendszer, víztisztítók és szűrők), de kérdés a munkabér, az üzemanyag oldalról is.