A zöldségtermesztésben a trágyázás hatékonysága jelentős mértékben javítható a megfelelő időben és elosztásban adott tápanyagokkal.
A trágyázást abban az esetben tudjuk teljes egészében a növény igényéhez igazítani, ha az egyes tápanyagokat folyamatosan, több adagban, akár napi gyakorisággal juttatjuk ki (tápoldatos termesztés). Ez még néhány évtizede realitás nélküli, elméleti megközelítésnek tűnt, viszont napjainkban, az intenzív szabadföldi kultúrák esetében a tápoldatozás és a csepegtető öntözés a mindennapi termesztési technológia részévé vált (pl. támrendszeres uborka és paradicsom, görögdinnye termesztés, lineál öntözőrendszer alatti csemegekukorica termesztés).
A tápoldatos termesztésben, nemcsak az egyszerre kiadható mennyiség, az oldat koncentrációja is fontos. A töménységére vonatkozó általános szabályként a 0,3-0,5%-os töménységet szokás megadni, a tápoldat töménységére érzékenyebb fajok esetében (pl. fehér termésű paprika, fejes saláta, uborka, dinnye, palánták) az alacsonyabb érték (~0,3%), a kevésbé érzékenyeknél (pl. káposztafélék – kivétel a karfiol és a brokkoli) a magasabb érték (~0,5%) alkalmazható.
Újabban az intenzív technológiáknál nem százalékban, hanem pontosabban, EC értékben adják meg a tápoldat töménységét, ami összegződik a víz minőségéből, mindenekelőtt a víz sótartalmából (EC érték), a műtrágya vagy több műtrágya használata esetén a műtrágyák sóindexéből és a tápoldat töménységéből. Sóérzékeny fajok esetében 2,5-3,0 mS/cm, sótűrőeknél ennél magasabb 3-3,5 mS/cm töménységű tápoldat még biztonságosan használható.
A fejtrágyázás ideje köthető naptári időpontokhoz (lásd szántóföldi növények), de sokkal pontosabb, ha technológiai folyamatokhoz (pl. ültetés, levelezés, szedés, stb.) vagy fenológiai fázishoz (pl. virágzás, terméskötés, stb.) társítjuk, ami fajonként, de fajtánként is nagyon eltérő lehet. Talán szabályként is elfogadható a zöldségtermesztésben, hogy az alaptrágyázást a naptári időhöz (ősz, tél eleje), a startert vagy indítótrágyát a technológiához (palántázás, magvetés), míg a fejtrágyázást a növény fenológiai fázisához kell kötni.
A paradicsomfélék és kabakos növények esetében a terméskötődés idejét szokás megjelölni az első fejtrágyázási időpontnak, a korábban adott, nagyobb adagú nitrogéntrágyázás erős vegetatív növekedést, és a gyakran kiváltott, vele járó terméselrúgást okozhatja.
A nitrogénigény káposztafélék és a fejes saláta esetében jelentősebb mértékben a fejesedés kezdetétől jelentkezik, az azt jóval megelőzően adott nagyadagú nitrogén laza fejeket, és a fejek repedését okozhatja.
A tárolási hagyma és a gyökérzöldségek esetében a fejtrágyázás kezdetének a ceruzavastagságú szár elérését, a hagymatest, illetve a gyökértermés fejlődésének kezdetét szokás megadni, amit a betakarítást megelőző 3-5 hétig be is kell fejezni. A később adott nitrogén drasztikus mértékben rontja a tárolhatóságukat.
A zöldségfélék esetében vannak fajok, amelyek folyamatosan virágoznak, folyamatosan fejlesztik termésüket, szemben a koncentrált érésű determinált, egyes zöldségfélék esetében csokrosnak nevezett típusokkal. A két növekedési típusnak eltérő a trágyázási üteme. A determinált (koncentráltan érő – pl. gépi szedésű paradicsom, csokros paprikák) néhány hét, míg a hosszú tenyészidejű növények (tárolási sárgarépa, ipari káposztafélék) és folytonos növésűek esetében (pl. támrendszeres paradicsom, támrendszeres uborka, paprika) több hónap is lehet a fejtrágyázás időtartama (1. kép).
Gyakori kérdés: milyen legyen a megosztás, az arány az alap-, indító és fejtrágyázások között. A talaj és a termesztési technológia ismerete nélkül a kérdésre pontos választ nehéz adni, ezért általános szabályként, közepes tápanyag-ellátottságú talaj esetében, az 1. táblázatban feltüntetett arányszámokat javasoljuk alkalmazni.
| Hosszú tenyészidejű fajok esetében | N | P | K |
| alaptrágya: | – | 80-90% | 50-60% |
| indítótrágya: | 10-30% | 10-20% | 20-25% |
| fejtrágya: | 70-90% | 0-10% | 20-25% |
| *Rövid tenyészidejű fajok esetében | N | P | K |
| alaptrágya: | – | 80-90% | 70-80% |
| indítótrágya: | 50-100% | 10-20% | 20-30% |
| fejtrágya: | 0-50% | – | – |
(*Rövid tenyészidejű fajok: hónapos retek, fejes saláta, korai káposztafélék, korai gyökérzöldségek, spenót, borsó, bab, stb.)
A zöldségfélék szaporítási ideje tavasszal van, eltérően a legnagyobb felületen termesztett őszi kalászosoktól, ebből következően a műtrágyázás időzítése is más. A gyorsan kimosódó nitrogént csak kivételes esetben adjuk ősszel, elsősorban tavasszal és nyáron, az indító és a fejtrágyázások idején juttatjuk ki. Kivételes esetnek számít, ha ősszel nagymennyiségű növényszárat, lombot dolgozunk a talajba. Ebben az esetben, a gyorsabb bomlás érdekében, valamint a pentozán hatás elkerülése miatt célszerű kevés nitrogénműtrágyát is adni.
Más a foszfor esetében a műtrágyázási stratégia. Tekintettel arra, hogy talajok foszforlekötő képessége nagy, a kimosódás veszélye nem áll fenn, és csak az a foszfortrágya érvényesül, amely közvetlen a gyökérzet közelében van, a foszfort döntő mennyiségét az őszi talajművelés alkalmával a gyökérzónába kell forgatni. A fejtrágyázás formájában adott, a talaj felületére kiszórt foszfortrágya lassú mozgás miatt (évente maximálisan 5-10 cm-t halad lefelé a talajba) a vegetáció időtartama alatt nem éri el a gyökérzónát, így hatása elmarad. A helyrevetett növény vagy a palánta, amelyek foszforigénye a lombtömegükhöz képest nagy – hogy elegendő foszforhoz jusson – tanácsos megosztani a kiszórandó P-műtrágyát. 80–90 %-át ősszel az alaptrágyázás alkalmával adjuk, 10–20%-ot pedig indítótrágyaként, tavasszal a mag illetve a palánta gyökere közelébe juttassuk ki.
