Az eredményes lombon keresztüli trágyázás feltétele a nagy felületű, egészséges, funkcióképes lombozat. A káposztafélék levélzetének vastag viaszbevonata – talán a kínai kel kivétel ezalól – megnehezíti a hatóanyag bejutását a szövetekbe, ezért a többszöri, azaz megismételt, de hígabb lombtrágya hatékonyabb, mint az egyszeri magas koncentrációjú oldat.
Molibdénhiány és megszüntetése
A molibdén egészen kis mennyiségben (0,5-5,0 ppm) fordul elő a növényben, ebből adódóan a mikroelemek között is az úgynevezett ultramikroelem csoportba soroljuk a kobalddal, az arzénnal és a jóddal együtt, bár az utóbbi három elem messze nem játszik olyan fontos szerepet a növényi táplálkozásban, így a káposztafélék esetében sem.
Elsősorban a gyökereken szimbiózisban élő baktériumok halmozzák fel, de a lombozatban és a termésben is akkumulálódik. Veszélyessége abban van, hogy nagyobb koncentrációban (x100, illetve x1000) sem károsítja a növényt – szemben más fémes mikroelemekkel, mint például a cink, mangán vagy a réz – így olyan mennyiség képes felhalmozódni a fogyasztott szemtermésben, vagy éppen a lombozatban, ami már az emberi és állati szervezetre veszélyes, esetenként mérgező.
A molibdén számos növényi enzim komponense, így a nitrogén megkötésében és a nitrát-redukciókban résztvevőké is, továbbá a légzésben fontos szerepet betöltő flavoproteineké, ahol a légzési láncban a vegyértéke változtatásával lát el fontos funkciót. Molibdénhiányos növényben felhalmozódhat a nitrát, alacsonyabb a cukortartalom, és a C-vitamin szintézise is gátolt.
A molibdén molibdenát formában, szervetlen kötésekben, kristályrácsokban fordul elő, megközelítően hasonló mértékben kötődik a talajhoz, mint a foszfor. Míg a foszfátionok elősegítik a felvételét (szinergisták), addig a szulfátionok akadályozzák a növénybe jutását (antagonisták). Szemben más mikroelemmel, a meszes talajokon könnyebben, savanyú talajokon nehezebben tudja a növény felvenni.
Első tünetek megjelenésének helye változó, vannak fajok, amelyek esetében a fiatalabb leveleken (pl. karfiol, brokkoli) és vannak, ahol az idősebb leveleken mutatkozik a nitrogénhiányhoz hasonló módon, ami azzal magyarázható, hogy a molibdén hiánya a nitrogén felvételét, azaz a növénybe épülését akadályozza.
A zöldségfélék közül leggyakrabban a karfiolon figyelhető meg a molibdén hiánya, az úgynevezett whiptail betegség formájában, a termesztők körében ostornyélbetegségnek is nevezik. A levelek világossárga, kékes-zöld színt mutatnak, esetenként a levélerek között áttetsző sárga, később barna foltok alakulnak ki. A fiatalabb levelek erősen deformálódnak, szélük pödrődik, a főér mentén megnyúlnak (ostorosodnak), súlyos esetben a levéllemez kicsi, keskeny, fejletlen marad. A rózsán barna elszíneződés mutatkozik, idővel a rózsából levelek hajtanak ki (hajasodás), súlyos esetben a termés szétnyílik, szétesik. Zöldségfélék esetében a leggyakrabban a káposztaféléken megfigyelhető tápanyaghiány-betegség, más fajokon (pl. sárgarépán, paradicsomon, zelleren és a fejes salátán, uborkán) a termesztési gyakorlatban ritka.
A molibdén elemi állapotban nem fordul elő a talajban, elsősorban anionként, ritkábban kationként található meg. Ez esetben is a növények számára szükséges mennyiség a talajban megtalálható, a hiány kiváltója valamilyen környezeti tényező. Legtöbbször a mészszegény, rossz szerkezetű talajok savas jellege okozza a molibdén hiányát. Mivel a növények a molibdént anion formában veszik fel, hatásosan és tartósan a pH emelésével, azaz meszezéssel, a tömődésből adódó hiányt lazítással lehet megszüntetni.
Foszfortrágyázással is gyógyítható. Savanyú talajokon a molibdén jelentős része alumínium- és vasoxidokhoz kötődve található, ami nagyobb adagú foszforral kicserélhető, az így talajoldatba kerülő molibdénionok a növények számára már hasznosíthatók.
A káposztafélék esetében számításba jöhet a lombtrágyázás is, mint megelőző, esetleg gyógyító kezelés. A kereskedelemben nátrium-molibdenát és ammónium-molibdenát néven forgalmazzák, de kapható márkanevekkel ellátott készítmények formájában is. 0,5-1 kg/ha/év mennyiségben, több részletben, 0,05-0,1%-os töménységben lehet a lombozatra permetezni.
A karfiol és a brokkoli termésen jelentkező, molibdénhiányból adódó barna folt nem tévesztendő össze a napfény okozta rózsabarnulással (1. kép).
Cinkhiány és kezelése
A cink számos fehérjének alkotórésze, szabályozza a növényi enzimreakciókat, de a megtermékenyülésben is fontos szerepe van azáltal, hogy a pollenek életképességét javítja. A gyökerekkel szimbiózisban élő gombák (mikorrhizák) élettevékenységét is alapvetően fokozza, így az olyan erősen talajhoz kötődő tápelemeket és vizet is mobilizál a növény számára, amit a gyökerek magukban nem lennének képesek. A membránok stabilitását is javítja, hiányában a sejtek „kiürülnének”, azaz a membránok mindent átengednének.
Növényvédelmi szempontból is érdekes a cink szerepe, hiány következtében a kiáramló anyagok (szacharózok, aromaanyagok, kivonatok) a levélre csalogatják a növényt károsító mikroorganizmusokat, illetve kártevőket, és azok táplálékául szolgálnak. Ennek alapján elmondható, hogy a cinktrágyázás egyben a betegségek elleni védekezés is.
A cinkhiányos növény fokozottan érzékeny az intenzív fényre, ilyenkor korábban és gyakrabban képződnek klorotikus foltok (napégés) a levélerek között, ami a fokozott mértékű auxin leépülésnek tulajdonítható.
A cinkhiány megjelenési formája nagyon változó, fajonként eltérő, általános szimptómákat nehéz megállapítani. A gyümölcsféléken törpenövekedést, aprólevelűséget és ecsetágúságot okoz, zöldségnövényeken a vashiányhoz nagyon hasonló klorózist idéz elő, először a fiatalabb, majd a középtáji leveleken. A cink a fiatalabb levelekben jól mozog, az idősebb levelekből az átépülése lényegesen lassúbb, ebből adódóan a fiatalabb növényi részeken figyelhető meg gyakrabban. Hiánykísérletekben a levélhullást, levelek száradását a szakirodalom a káposztafélék esetében is megemlíti, mint súlyos tünetet, de a gyakorlati termesztésben nem tapasztalható.
A talajok cinktartalma általában elegendő a növény egészséges fejlődéséhez, hogy mégis jelentkezik, az inkább a környezeti okoknak tulajdonítható:
– magas talaj pH,
– savas talajon helytelenül végzett meszezés,
– 5% feletti talaj-mésztartalom,
– foszfortúltrágyázás,
– magas, nehezen bomló szervesanyag-tartalom esetén (káposztafélék palántanevelésnél tőzeg-alapanyagú közeg használata során),
– rossz szerkezetű, rögös talajon.
A növény a tápanyagokat a gyökerein keresztül veszi fel, ezért a tápanyag-utánpótlási technológiákban a cink esetében is alapvetően a gyökéren keresztüli tápanyag-hasznosulással számolunk. Ugyanakkor vannak esetek, amikor a levélen keresztüli növénytáplálás hatékonyabbnak bizonyul, vagy egyetlen megoldásnak tűnik. A legegyszerűbb cinkvegyületek, amelyek a vízben jól oldódnak, mind számításba jöhetnek a lombtrágyázás során, ezek közül a legismertebb és legtöbbet alkalmazott a cink-szulfát, ami vízben jól oldódik, a legtöbb permetezőszerrel keverhető.
Mangánhiány és gyógyítása
A mangán szerepe sok vonatkozásban hasonlít a cinkéhez, sokoldalú, szabályozza az enzimek működését, a szénhidrát- és a fehérje-anyagcserét, hiánya ennek megfelelően zavarokat idéz elő a növekedésben, a belső élettani folyamatokban. A hajtatásban ritkán, a szabadföldi zöldségtermesztésben gyakrabban találkozhatunk vele. A közeg mangántartalmából nem mindig következtethetünk a növények ellátottságára, mert igen gyakori a növények számára felvehetetlen mangánforma.
A hiánytünetek, a vashiányhoz hasonlóan, a fiatal leveleken jelennek meg először, klorózis formájában. Az érközötti szövetek sárgulása, az apró nekrotikus foltok képződése hasonlít a vashiányhoz, ezzel gyakran összetéveszthető, különösen a kezdeti stádiumban.
Amíg a vashiányt főleg a fiatal, az új hajtások elváltozása jelzi, addig a mangánét idővel a középső, sőt az idősebb leveleké is. A két elem hiánytünetei között az is különbség, hogy a vashiány okozta klorózis mindig erőteljesebb, mint a mangánhiányé (a vashiánynál idővel az egész levél elsárgul).
Kifejezetten érzékeny növényeknek a zöldségfélék közül a káposztafélék nevezhetők (karfiol, brokkoli, kínai kel és karalábé).
A mangánhiány kialakulására elsősorban ott kell számítani, ahol erősen lúgos a talaj vagy magas a mésztartalma. Felvételében levegőtlen talaj esetében is zavar keletkezhet.
A talaj kémhatásának javítása szakszerűen megválasztott, savanyító kémhatású műtrágyákkal lehetséges. Abszolút mangánhiány esetén hatásos lehet a lombtrágyázás, például mangán-szulfáttal.
Rézhiány és gyógyítása
A réz, más nehézfémekhez hasonlóan, fontos szerepet játszik az enzimreakciókban, így a légzést szabályozó enzimek működésében a vegyértékének változtatásával, továbbá a nitrát- és nitritredukcióban, a fehérjeképzésben. A magnéziumhoz hasonlóan fontos funkciója van a klorofillképzésben, és a zöld szintestek stabilizálásában. Egy határig jelentős mértékben segíti a nitrogén beépülését a szervezetbe, de egy határon túl a nitrogéntrágyázás lassítja a réz felvételét, azaz antagonistává válik.
Gyökéren és levélen keresztül is fel tudják venni a növények. Legnagyobb mennyiségben, fiatal stádiumban, palántakorban igénylik. A növényben nagyon lassan mozog, hosszú idő telik el, mire a gyökerektől a levelekbe jut.
Savanyú talajokon előfordulhat a rézmérgezés, tünete hasonló, mint a magas sókoncentrációé.
A termesztési gyakorlatban a réz hiányával alig lehet találkozni, ennek fő oka, hogy igen kis mennyiségben hasznosítják a növények, így a káposztafélék is, kiemelkedő termés esetén sem több mint hektáronként 50-150 gramm a felvétel. Ebből adódóan a szükséges mennyiséget a réztartalmú tápsók, növényvédő szerek és lombtrágyák bőven fedezik.
Nehéz a tüneteket felismerni, tekintettel arra, hogy a hiány gyakran más elemekkel együtt (pl. mangán, cink) jelentkezik. Jellemző tünete a fiatalabb leveleken tapasztalható, először a növény kókad, lankad és hervad, ami részben a rézhiány következtében kialakuló vékony sejtfalnak, és a laza szövetállománynak tulajdonítható. Kifejlett korú káposztaféléken nem tapasztalható, előfordulása inkább tőzegben nevelt palántákon lehetséges.
