11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Zöldség

Takácsatkák elleni védekezés kertészeti kultúrákban

Agrofórum Online

Az idei meleg, száraz nyári időjárás hatására sok kertészeti termelőnél jelent meg a Közönséges (vagy kétfoltos) takácsatka számottevő mértékben, nagy károkat okozva.

Ennek a szabad szemmel alig látható kis kártevőnek több száz kultúrnövény és gyom tartozik a gazdanövénykörébe, a zöldségfélék közül mindenekelőtt az uborkát, a cukkinit, a görögdinnyét, a padlizsánt, a paprikát, a zellert, a babot és a paradicsomot károsítja.

Szabad szemmel csupán a gyakorlott szemek veszik észre a levél fonákán az apró szaladgáló atkákat. (Gyanú esetén érdemes nagyítóval átkutatni a levélzetet a friss sárgulások hátoldalán.) De van más tünet is, ami alapján atkafertőzésre kell gyanakodnunk: a megtámadott levelek színén kezdetben apró halvány foltok jelennek meg, melyek később összeolvadnak és az egész levél felületére kiterjednek, ezáltal a levél bronzos színűvé válik, a fertőzött levelek az erek között megsárgulnak, az érhálózat viszont zöld marad. Súlyosabb fertőzés esetén a levelek később teljesen elszáradnak. A levelek fonákán, illetve tövében finom pókhálószerű képlet található, amelyben a levélre tapadva apró peték vannak.

Kártétele a szívogatásából adódik, amely miatt a növény fejlődésében is zavar támad.

Bal oldalon egészséges zeller, jobb oldalon takácsatkával fertőzött, fejlődésében visszamaradt zeller látható.

A zöld színtest nélküli levelek már nem növelik a termést, de a növény számára létfontosságú tápanyagokat sem képesek felvenni. A növények érzékenyebbek lesznek a nyári szárazságra is.

A takácsatka tömeges elszaporodása szempontjából a 22 °C fölötti hőmérséklet és a természetes ellenségek hiánya rendkívül kedvező. Évente több nemzedéke alakul ki, a peterakása 8 °C alatti hőmérséklet körül marad csak abba, így történhetett az, hogy még ezen a héten is tapasztaltunk a nyár közepi atkaellenes kezelések ellenére is takácsatkával fertőzött növényeket. A nyári nemzedékek kifejlődése 2-4 hét alatt, melegebb hőmérsékletben gyorsabban végbemegy, így okozhat meglepetésszerű károkat még a gondos gazdák területein is.

Mielőtt a védekezési lehetőségekre térnék át, felhívom a figyelmet két nagyon fontos hibára, amik segítik az atkák felszaporodását!

Az első a felgyomosodott terület, a késői gyomirtás. A gazdanövényeknél már említettem, hogy sok gyomfajt is kedvelnek a takácsatkák, így azokon nagyszerűen fel tudnak szaporodni. Egy elkésett mechanikai gyomirtás esetén az elszáradó gyomokról a kultúrnövényünkre vándorolva már célba is értek.

A második a helytelen vegyszerhasználat. Gyakran a takácsatkák tömeges elszaporodásához vezet a szélesspektrumú rovarölő szerek (pl. a szintetikus piretroidok) alkalmazása, amelyek kiirtják a természetes ellenségeiket, mint például a katicabogarakat, ragadozó poloskákat. Fontos tisztában lenni vele, hogy az atkák nem rovarok, hanem a pókszabásúakhoz tartoznak. Ne csodálkozzanak tehát, ha a sok rovarölő szer sem gyéríti a létszámukat, sőt, a természetes ellenségeik kiirtásával gyakorlatilag akadálytalanul tovább terjednek.

Az atkák elleni helyes védekezés alapelvei:

  • Megfelelő időben végzett gyomirtás, gyommentes állomány fenntartása
  • Szerrotáció! Széles hatásspektrumú rovarölő szerek kerülése.
  • Ha biztosak vagyunk benne, hogy atkafertőzéssel állunk szemben, akkor akaricidek (atkaölő) szerek használata (engedélyezett hatóanyagok: spirodiklofen; bifenazát; hexitiazox; fenpiroximát; etoxazol; abamektin). Az engedélyezett kultúrák eltérőek, használat előtt feltétlenül tanulmányozzuk át az engedélyokiratot. Sajnos van olyan kertészeti kultúra, amelyben nincs engedélyezett atkaölő szer.
  • Kellő hatékonyságúak a korszerű olajkészítmények is.
  • Elsősorban hajtatott növénytermesztés esetén alkalmazhatóak biológiai védekezésként a különböző ragadozó atkák vagy poloskák.
  • Kéntartalmú növényvédő szerek alkalmazásával sem követünk el nagy hibát, hiszen a kénnek atkagyérítő hatása is van (nem csak lisztharmat ellen véd).
  • A megfelelő hatékonyság miatt fontos a jó permetlé fedettség, mivel a kártevő a levél fonákán szívogat. Ezt nagyobb permetlé mennyiséggel és precíz gépbeállítással lehet elérni.

A védekezéssel ne késlekedjünk, már az első tünetek megjelenésekor célszerű permetezni, így megelőzhetjük a gyors felszaporodást, továbbterjedést!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A magyar dinnyetermesztők átálltak a vöröshagymára is

2025. február 24. 08:10

A vöröshagyma termesztése csak profi termelés, és korszerű, magas hozamú fajták használata mellett jövedelmező.

Sárgarépák érzékszervi jellemzőinek vizsgálata

2025. február 17. 07:10

A termesztőket mindig foglalkoztatta, hogy a különböző földrajzi régiókban termesztett répák között milyen különbségeket lehet kimutatni.

Egyre nagyobb figyelmet kap a retek

2025. február 10. 09:40

Az ősi retekfajták gyökere hosszúkás és kúpos. Az új fajták ugyanakkor hengeresek, gömbölyűek vagy lapítottak.

Az édesburgonya fóliatakarásos termesztése

2025. február 5. 08:10

A batáta üzemi termesztése Magyarországon a Dél-Alföldre korlátozódik, körülbelül 120 hektáros termőterületre.

Mit érdemes tudni az articsókáról és termesztéséről?

2023. március 13. 04:38

Mit lehet tudni az articsókáról és termesztéséről? Állítólag nagyon egészséges a fogyasztása.

Termesztett növényeink népi elnevezései

2023. március 21. 05:38

Mi fán terem a majombarack? Melyik gyümölcsünk a Boldogasszony csipkéje? Melyik fűszernövényre gondol az, aki Szent Antal füvéről beszél? A földialmának melyik részét fogyasztjuk, és kell-e a lestyános tyúkhúslevesbe löböstököt tenni?

Milyen zöldségek valók az őszi magaságyásba?

2024. szeptember 17. 08:10

Mit ültessünk a következő napokban a kiürült magaságyásba? Az ajánlott zöldségekkel télig friss vitaminforrást biztosíthatunk a családnak.

Erről ismerhető fel a napégés, és így védekezhetünk ellene

2023. szeptember 19. 17:10

Sajnos a károsan erős napsugárzás idén sem kímélte a növényeket, a perzselési tünetek a szőlőn, a gyümölcsféléken, a zöldségeken, de még a dísznövényeken is mutatkoztak, az ebből eredő károk az árutermelő gazdaságokat, kisüzemeket és hobbikertészeteket egyaránt sújtották.