Az előző, azonos témájú cikkünk folytatásaként számba vesszük azokat a növényi tápelemeket, amelyek egy részének trágyaként történő alkalmazása több vitát eredményezett a zöldségtermesztők körében. Ugyanis szakcikkekben gyakran találkozunk olyan esettel, amikor a kevésbé ismert kémiai elem növényélettani hatását értékelik, jelentőségére helyesen felhívják a termesztők figyelmét, máskor ezt eltúlozva teszik. Többnyire mezo- és ultramikro-tápanyagcsoporthoz tartozó elemről van szó, mint kémiai elemek a termesztők előtt ismertek, de hatásukat illetően sok a vita.
Szilícium
A szilícium megítélése növénytermesztési szempontból eltérő, vannak kutatások, amelyek egyes növények esetében esszenciális elemnek tartják, mások csak stimulatív hatását feltételezik.
A szilícium esszenciális jellege sem a szántóföldi, sem a zöldségnövények esetében nincs bizonyítva, bár az utóbbi években a vízkultúrás zöldséghajtatásban egyre többen használnak nálunk is szilícium-kiegészítő trágyákat, tápsókat, holland tapasztalatokra hivatkozva.
Elsősorban a lombozatában koncentrálódik, a növényen belül nagyon lassan mozog. A felhalmozott szilícium mennyisége az egyes növényfajok között jelentős eltérést mutat, az egyszikűek esetében magasabb értékek mérhetők, mint a kétszikűeknél. A zöldségfélék esetében mért szilícium koncentrációra is jelentős szórás jellemző (1-10%), legmagasabb értéket az uborkánál mérték, a szilíciumtrágyázás is ennél a növénynél mutatta a legjobb hatást.
Eddigi kísérletek és termesztési tapasztalatok alapján elmondható, hogy a szár szöveti szilárdságát javítja, de egyes gombásbetegségekkel szembeni toleranciát is növeli. Zöldégfélék növekedésére és termésére gyakorolt hatása számos vonatkozásban még tisztázatlan.
Molibdén
A molibdénről közel száz éve kimutatták, hogy fontos szerepet játszik a növényi táplálkozásban, elsősorban a gyökereken szimbiózisban élő baktériumok halmozzák fel, de a lombozatban, a termésben is akkumulálódik. Veszélyessége abban van, hogy nagyobb koncentrációban (x100 ill. x1000) sem károsodik tőle növény – szemben más fémes mikroelemekkel, mint például a cink, mangán vagy a réz – így olyan mennyiség képes felhalmozni a fogyasztott szemtermésben, vagy éppen a lombozatban, ami már az emberi és állati szervezetekre veszélyes, esetenként mérgező.
Természetes körülmények között egészen kismennyiségben (0,5-5,0 ppm) fordul elő a növényben, ebből adódóan a mikroelemek között is az úgynevezett ultramikroelem csoportba soroljuk a kobalddal, az arzénnal és a jóddal együtt (1. táblázat).
A növények által felvett tápelemek mennyiség szerinti csoportosítása:
| Nyerstömeg (%-ban) | Elemek | Megnevezésük |
| 10–100 | oxigén, hidrogén | makroelemek |
| 1–10 | szén | makroelemek |
| 0,1–1 | foszfor, kalcium, kálium, nitrogén | makroelemek |
| 0,1–0,01 | kén, magnézium, vas, nátrium, alumínium, klór, szilícium | mezoelemek |
| 0,01–0,001 | mangán, bór, stroncium | mikroelemek |
| 0,001–0,0001 | réz, titán, cink, lítium, bárium, bróm | mikroelemek |
| 0,0001–0,00001 | fluor, rubídium, nikkel, ón | mikroelemek |
| 0,00001–0,000001 | arzén, molibdén, jód, kobalt, germánium, ólom, higany, kadmium | ultramikroelemek |
Hiányát kevés növényen sikerült megállapítani, a vizsgálatok a babon és a borsón, valamint a káposztafélék esetében mutatták ki. Ezekben a növényekben, ha a molibdén értéke kevesebb volt, mint 0,2 ppm, jelentkeztek a hiány szimptómái. A kétszikűek szöveteiben magasabb molibdén szintet lehet mérni, mint az egyszikűek esetében.
A molibdén elsősorban a levelekben halmozódik fel és kötődik le, a növényen belüli mozgása nem jelentős.
A talajból molibdenát ionok formájában kerül a növénybe, míg a foszfátionok szinergistái, addig a szulfátionok akadályozzák a növénybe jutását. Szemben más mikroelemmel, a meszes talajokon könnyebben, savanyú talajokon nehezebben tudja a növény felvenni.
A molibdén úgynevezett molibdenát formában, megközelítőn hasonló mértékben kötődik a talajhoz, mint a foszfor. Kisebb mennyiségben a talajoldatban, vízoldható formában található, ami a növények számára könnyen hasznosítható. Általánosságban megállapítható, hogy a talajok molibdén-tartalma függ az ásványi összetételtől és a szerves anyag tartalomtól, a homoktalajok szegények, középkötött és agyag talajok gazdagabbak, hasonlóan a réti és a láptalajokhoz.
Zöldségfélék esetében molibdénhiány a termesztési gyakorlatban a karfiolon (whiptail betegség) és a brokkolin gyakrabban, a sárgarépán, paradicsomon, zelleren és a fejes salátán, uborkán ritkábban fordul elő. Első tünetek megjelenésének helye változó, vannak fajok, amelyek esetében a fiatalabb leveleken (pl. karfiol) és vannak, ahol az idősebb leveleken mutatkozik a nitrogénhiányhoz hasonló módon. A molibdénhiány-tünetek esetében az alsó levelek a nitrogénhiányra emlékeztető klorózist mutatják, ami azzal magyarázható, hogy a molibdén hiánya a nitrogén felvételét, azaz a növénybe épülését akadályozza.
A molibdén elemi állapotban nem fordul elő a talajban, elsősorban anionként, ritkább kationként található. Ez esetben is – mint általában a mikroelemeknél – a növények számára szükséges mennyiség a talajban megtalálható, a hiány kiváltója a tápelem felvételét zavaró valamilyen tényező, például mészszegény, rossz szerkezetű, savas jellegű talajok. Mivel a növények a molibdént anion formában veszik fel, hatásosan és tartósan a pH emelésével, azaz meszezéssel, a tömődöttséget pedig lazítással lehet megelőzni, illetve orvosolni. Savanyú talajon molibdén tartalmú lombtrágyával a hiánybetegség megelőzhető.
Réz
Rézből a növény nagyon keveset halmoz fel szervezetében (2-20 ppm), a hektáronként felvett mennyiség gabonafélék esetében is csak 20-30 g/ha. A termesztési gyakorlatban a réz hiányával alig lehet találkozni, nagyobb tömegben rézhiányos gabonafélék Hollandiában és Németország északi tartományaiban homokon, podzolos talajokon fordul elő. Ritka jelentkezésének oka, fő oka, hogy igen kis mennyiségben igénylik a növények, és ehhez a réztartalmú tápsók, növényvédő szerek és lombtrágyák használata elegendő forrás.
A réz, jelenléte kifejezetten gátolja a molibdén felvételét, és fordított esetben is igaz, a talaj magas molibdéntartalma akadályozza a réz hasznosulását.
Rendszerint más mikroelemek hiányával együtt fordul elő a tőzeges palántaneveléskor vagy az utóbbi években a tápoldatos termesztésben. Jellemző tünete a növény kókadtsága, hervadása, ami a fiatalabb leveleken tapasztalható először. Noha a szakirodalomban erőteljes növekedésgátlásról is beszámolnak, a zöldségtermesztésben ilyen esettel nem lehet találkozni.
Szelén
A szelén sokat emlegetett kémiai elem az ember és az emlősök táplálkozásával kapcsolatban, egy olyan ásványi anyag, ami szervezetünknek nélkülözhetetlen, ebből adódóan gyakori téma az egészséges táplálkozással kapcsán, azonban csak kis mennyiségben van rá szükségünk.
A szelén trágyázásával kapcsolatosan voltak szántóföldi növényeken kísérletek (kukorica, napraforgó), ahol némi pozitív hatást is tapasztaltak a szelénadagolás következtében. Elsősorban a gyökerekben halmozódik fel, a hajtásokban mindig alacsonyabb értéket sikerült mérni.
Zöldségnövények szelénnel történő trágyázására vonatkozó megbízható adatok nincsenek.
Szelénben gazdag zöldségek: brokkoli, fejes és kelkáposzta, spenót, bab, spárga, illetve a gombafélék.
Titán
A titánnal kapcsolatban számos kísérlet folyt kertészeti és szántóföldi növényeken. Elsősorban lombtrágya formájában kijuttatott, többnyire aszkorbinsavban oldott titánt használtak. A kisparcellás kísérletek biostimulátor hatást mutattak, amit a termesztési gyakorlatban nem mindig sikerült igazolni.
