Állattenyésztés

Nagy István: hazánk az Európai Unió legnagyobb méztermelői közé tartozik

AM Sajtóiroda

A teljes magyar társadalom rendkívül nagyra becsüli a magyar méhészek munkáját, mellyel elérhetővé teszik számunkra világunk egyik legtáplálóbb és legértékesebb élelmiszerét - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Méhészeti Kongresszuson, Isztambulban.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy Magyarország az Európai Unió legnagyobb méztermelői közé tartozik. Európában hazánkban van az egyik legnagyobb méhsűrűség, minden négyzetkilométerre mintegy 13 méhcsalád jut. Magyarországon csaknem 1,2 millió méhcsalád és 20 ezer méhész él. Hazánk ökológiai viszonyai szinte mindenütt kedvezőek a méhészkedésre. Évente 25 és 30 ezer tonna közötti mézet termelünk, melynek 60%-a exportra kerül. Akácmézünk kuriózum, hungarikum, de fajta- és vegyes mézeink is kiváló minőségűek – tette hozzá. 

Kifejtette, a méhészek tevékenységét a nemzeti kormány is kiemelten támogatja, ezt bizonyítja az is, hogy beporzási támogatást vezetünk be. 2010 óta már 50 millió euróval támogattuk a termelőket a Méhészeti Nemzeti Programon keresztül. Méh állatjóléti pályázatot hirdettünk egyedülállóan az Európai Unióban 25 millió euró keretösszeggel. Az intézkedések sikerességét jól mutatja, hogy hazámban 2010 óta folyamatosan nő az egy főre jutó mézfogyasztás és nem csökken a méhészek száma – emelte ki a miniszter. Nagy István hangsúlyozta, Magyarország és Budapest barátsággal és meleg szívvel várja a világ méhészeit és méltó helyszíne lehet a 2025-ös Apimondiának.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ebzárlat és legeltetési tilalom jön több vármegyében

2025. szeptember 29. 08:10

Október 4-én indul a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása a déli és keleti vármegyékben; ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe.

Mit ehetnek a háziállatok ősszel a kerti maradékból?

2025. szeptember 19. 13:10

Őszi takarmányozás praktikusan: így használhatja fel a kert maradékát egészségesen és olcsón az állatok etetésére.

Cukiságbomba hiányosságokkal – így tartják az állatokat!

2025. szeptember 18. 13:10

Csak egyetlen kereskedés felelt meg maradéktalanul a szabályoknak – sok boltban tiltott körülmények között tartják az állatokat.

Miért esik vissza az európai marhahústermelés?

2025. szeptember 15. 16:10

Az EU-ban 2025 első félévében közel 5%-kal esett a marhavágás. A kínálat szűkül, az árak tartósan magasak.

A magyar mézet itthon kellene palackozni

2018. július 11. 09:01

Európában mézhiány van, miközben a magyar termelés évente 15-20 ezer tonnával meghaladja a belföldi fogyasztást.

Meghirdették a méhek állatjóléti támogatását

2022. június 5. 13:20

Az Agrárminisztérium 10 milliárd forint keretösszeggel meghirdette a méhek állatjóléti támogatását.

Mit csinálnak a méhek télen?

2022. december 25. 10:37

Gondolkodott már azon, hogyan élik túl a méhek a telet? Míg a vadon élő méheknek számos különböző téli álom-stratégiájuk van, a házi méhek a kolóniájukban együtt töltik a telet.

Minden út a biodiverzitás védelme felé vezet?

2021. április 5. 11:20

Csak remélni lehet, hogy alapvetően vitán felül áll a fenntarthatóság fokozásának, a biodiverzitás megőrzésének fontossága, amit legfeljebb a gazdasági kérdések homályosítanak el.