Nagyvilág

Lebukott, miközben ismerőse méhkaptárait lopta

Agrofórum Online

A rendőrség tetten ért egy 24 éves Bács-Kiskun Vármegyei lakost, aki éppen ismerőse kaptárait tulajdonította el.

Egy, a Dunához közeli település térségében teleltette 71 méhcsaládját egy kunfehértói férfi. A kaptárokat rendszeresen ellenőrizte, megszámolta. Így tett 2023. január 18-án délután is, amikor kiderült, hogy 20 kaptárjának lába kélt – hívja fel az esetre a figyelmet a police.hu.

A közlemény szerint a férfi azonnal a rendőrségre sietett, a nyomozók pedig adatgyűjtésbe kezdtek a történtekkel kapcsolatban. Másnap, amikor kivilágosodott, elindultak a sértett által megjelölt helyre, hogy az esetleges tárgyi bizonyítékokat is felkutassák.

Fotó: police.hu

Nem tudni, hogy amikor a nyomozók odaértek a kaptárokhoz, ők vagy azok a férfiak lepődtek-e meg inkább, akik éppen a méhek körül szorgoskodtak. A rendőrök faggatózására körvonalazódott a történet: a 24 éves, szintén kunfehértói férfi elmesélte, hogy ismeri a sértettet, és előfordult, hogy segített neki a méhek körüli munkában. Aztán amikor pénzre volt szüksége, arra gondolt, hogy eladja cimborája kaptárait. A közösségi oldalakon hirdetést adott fel, és január első napjaiban 20 méhcsaládot – jóval áron alul – sikerült is értékesítenie. Azt füllentette, hogy adóssága van, amit ki kell fizetnie, ezért mihamarabb kell neki a pénz.

A tolvajnak a kaptárokat meg sem kellett mozdítania, a vevő saját maga ment értük a teleltetés helyszínére.

A második vásárló 40 kaptárra tartott igény, ezeket saját maga, a teleltetés helyén kiválasztotta és ki is fizette előre. Az egyezség szerint a szállításról a kunfehértói férfinak kellett gondoskodnia, aki ismét egy egyszerű módját választotta a feladat megoldásának: felbérelt egy helyi fuvarost, akinek az volt a feladata, hogy a kaptárokat pakolja fel és vigye a megadott címre. A gyanútlan vállalkozó – a tolvaj segítségével – éppen nekikezdett a munkának, amikor a nyomozók megérkeztek. Őt tanúként, míg a kunfehértói férfit pedig lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják, hogy a jelenleg szabadlábon védekező bűnelkövető más, hasonló jellegű bűncselekményt elkövethetett-e.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az apadó Duna páratlan leletet dobott ki magából, ilyet még a győri szakemberek sem láttak

2026. október 17. 09:10

Nem mindennapi leletre bukkantak Győr közelében a Dunában, a jégkorszaki maradványokat a helyi múzeum fogadta be.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

A méhlegelőkről - az élettér csak összefogással javítható

2019. november 21. 05:37

A hanyatló élettér azt jelenti, hogy egyre több az olyan időszak, amikor a méhek nem, vagy csak nagyon korlátozottan találnak nektár- és pollenforrást. A táplálékot szolgáltató növények sokszínűségén, biodiverzitásán fontos lenne javítanunk.

Így növelik a beltéri gazdaságok beporzási rátáját

2023. április 14. 14:38

A Buzzupot azért eredetileg azért alapították, hogy a méhészek IoT-eszközök segítségével távolról nyomon követhessék méheiket.

Veszélyt jelent a méhekre a neonikotinoid hatóanyagcsoportú rovarirtó

2018. március 6. 14:08

2013-tól hazánkban is tilos a neonikotinoid hatóanyagokkal csávázott vetőmagok forgalmazása és felhasználása

Sebtől torokfájásig: hol segíthet a propolisz?

2026. február 5. 07:10

A propolisz a méhek természetes védelmi anyaga, amely az emberi egészség támogatásában is fontos szerepet kap.