Gépinfo

Több mint 600 traktort értékesített az Axiál Kft. 2014-ben

Agrofórum Online

Az Axiál Kft. 2014-ben érte el eddigi nettó forgalmának csúcsát, amely 77,5 milliárd forintot tesz ki.

Január 29-én sajtótájékoztatón ismertette 2014-es eredményeit az Axiál Kft. Mint kiderült, az előző év a „legek” időszaka volt, hiszen ennyi mezőgazdasági gépet még egy évben sem értékesítettek hazánkban.

A rendezvény Harsányi Zsolt ügyvezető-tulajdonos előadásával kezdődött, amelyben kitért az úgynevezett „Big Six” cégek rövid ismertetésére is. A hatos listában két olyan cég is szerepel, amelynek termékeit hazánkban az Axiál Kft. forgalmazza; a Claas és az AGCO (Fendt).

Harsányi Zsolt kitekintésében külön kitért az orosz piacra is, amely nagy hatással van a nyugati gépgyártók teljesítményére. A 73 millió hektár szántóföld mellett ugyanis további 50 millió hektár ugaron van, ami óriási potenciált jelent.

A támogatások hozták a kiváló eredményeket

Az Axiál Kft. 2014-ben érte el eddigi nettó forgalmának csúcsát, amely 77,5 milliárd forintot tesz ki. Ez 31 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest. Ekkora mértékű forgalmi adatról 23 éves történelme alatt még nem számolhattak be a cég vezetői – derült ki a sajtótájékoztatón.

Az ügyvezető részletesen is beszámolt a kiváló eredmény okairól, amelynek egyik része, hogy az elmúlt időszak rendkívül kedvező volt az ágazatban. Emellett hatalmas lökést adott a mezőgazdasági gépek kereskedelmének a kertészeti géptámogatás és az ÁTK is. Előbbiben a nagyjából 100 lóerős, míg utóbbiban a körülbelül 200 lóerős traktorok és a zöldsorok iránti kereslet nőtt meg nagyon.

Pintér Zsolt, az Axiál Kft. ügyvezetője számokkal is alátámasztotta a korábbi állításokat. A 80 LE teljesítmény feletti nyugati relációjú traktorok értékesítésében a cég a 2250 értékesített darabból 630 traktorral 28 százalékos részesedést tudhat magáénak. 2013-ban egyébként 1275 volt az összesített eredmény. A szakember előadásában hozzátette; a Claas, a Fendt és a Landini esetében kiegyenlített volt az értékesítés, mindegyik márkából nagyjából 200-200 darabot adtak el.

Az Axiál Kft. komoly eredményt ért el a kombájnpiacon is, tavalyi piaci részesedése 40 százalék volt, hiszen a 278 darabból 111 Claas. Pintér Zsolt azonban kiemelte; évente összesen 350 kombájn értékesítésére lenne szükség a magyar mezőgazdaság szempontjából, hiszen a korábbi gépek használódnak, öregszenek. Mint feljebb már említettük, a szálastakarmány-betakarítás gépeinek értékesítés is komoly emelkedést mutatott 2014-ben, a korábban tervezett duplája, mintegy 400 CLAAS eszköz talált gazdára.

Az Axiál használtgép-üzletága a maga részesedését 700 darab értékesített géppel és 700 darab beszámítással érte el. Összesen 2000 állapotfelmérést végeztek el a cég dolgozói, méghozzá több mint 10 milliárd forint értékben.

Az Építőgép-üzletág is kiugróan magas eredményekkel büszkélkedhet, ugyanis 2014-ben a legjobb évet zárták mind a forgalom, mind pedig az értékesített darabszámok tekintetében.

Az Axiál Kft. sajtótájékoztatójáról az Agrofórum Szaklap márciusi lapszámában bővebben is olvashat! 

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Óriási változást jelentett be az MTZ, korszakváltás következik

2024. március 19. 08:10

Az orosz-ukrán háború következményeit nyögő MTZ/Belarus fontos változtatásokra szánta el magát, új korszak nyílik a fehérorosz márka történetében.

Állattartó telepi pályázathoz gépet keres? Mutatjuk a Massey Ferguson kínálatot!

2025. szeptember 4. 12:10

Széles Massey Ferguson kínálat érhető el az ÁTK támogatással – traktorok, bálázók és takarmánygépek prémium felszereltséggel.

Case IH traktorok és betakarítógépek kihagyhatatlan árakon!

2024. november 18. 16:10

Az ajánlat azon szerződésekre érvényes, melyek 2024. november 15. után kerülnek aláírásra és a tényleges adásvétel megtörténik 2024. december 31-ig.

10+1 traktoros videó kisgyerekeknek

2019. január 7. 10:23

Persze a kisfilmeknél sokkal jobb, ha a gyereket kivisszük traktorozni, ha meglátogatunk egy tanyát vagy ellátogatunk a januári AGROmashEXPO kiállításra.