Gépinfo

Megjelent Kína első mesterséges intelligenciával rendelkező 5G mezőgazdasági robotja

Agrofórum Online

Kína első mesterséges intelligenciával rendelkező mezőgazdasági robotja hivatalosan is megkezdte az éjjel-nappal tartó felügyeletet a Kínai-Izraeli Bemutatófarm intelligens zöldség- és gyümölcsházában a Fujian Mezőgazdasági Tudományos Akadémia Haixia Modern Mezőgazdasági Bemutatóparkjában, ezzel is demonstrálva, hogy a kutatás-fejlesztési szakaszból átlépett a gyakorlati alkalmazás szakaszába.

Az izraeli farmon bemutatott robot úgy néz ki, mint egy kedves fehér rajzfilmfigura, teste fehér, kerekded, szeme nagyra nyíló, érdeklődő. Az alján lévő kerekeknek köszönhetően képes a 360 fokos körkörös mozgásra, valamint a műveleti csatornák mentén történő zökkenőmentes haladásra, ezen kívül a helyhez kötött gyűjtésre, az automatikus ellenőrzésre, fordulásra, visszatérésre, töltésre, valamint az önálló kitérésre, amennyiben úgy adódik, hogy útközben kisebb-nagyobb akadályokba ütközik.

– A robothoz olyan integrált, többcsatornás érzékelő technológiát fejlesztettünk ki, amely révén a robot arcvonásai az emberéhez hasonlóak – mondta Zhao Jian, a Fujian Mezőgazdasági Tudományos Akadémia Digitális Mezőgazdasági Intézetének igazgatóhelyettese. A robot fülébe két 7 megapixeles kamerát, a szemébe két 5 megapixeles kamerát, a feje tetejére pedig olyan érzékelőket szereltek, amelyek a szélsebességet, a szén-dioxidot és a fotoszintetikus sugárzást mérik. A robot szája alá hőmérséklet- és páratartalom-érzékelőket telepítettek a mezőgazdasági termesztési környezet intelligens érzékelése és a valós idejű adatgyűjtés érdekében.

A kimutatások szerint az internetes hálózaton működő és kommunikáló mezőgazdasági eszközök érzékelőivel összehasonlítva ez a mezőgazdasági robot valós időben képes mozogni, és nemcsak több, de sokkal átfogóbb és pontosabb adatokat, valamint képeket is gyűjthet. A kézi ellenőrzéssel összehasonlítva a mezőgazdasági robotok képesek a nap 24 órájában dolgozni, valamint sokkal részletesebben és folyamatosabban adatokat gyűjteni.

A robot, ha az emberhez hasonlítjuk, egyfajta mintavételi szakértőnek számít. Azonban az embernél sokkal szélesebb körű az észlelési tartománya, többféle típusa van és nagyobb pontossággal dolgozik, ezen kívül nem fárad el, és mindig képes nagy mennyiségű, jó minőségű adatot gyűjteni és mindezt egyidejűleg visszaküldeni a rendszer platformjára. Zhao Jian szerint a folyamatosan rendelkezésre álló, pontos és átfogó adatok segítenek a mezőgazdasági intelligencia, a továbbfejlesztés és a szabványosítás hatékonyabb megvalósításában, és ez azt is jelenti, hogy ezáltal nagyobb mennyiségű és jobb minőségű mezőgazdasági terméket lehet előállítani egy kisebb területen.

Jelenleg ez a robot nagy mennyiségű tiszta képet és videót képes valós időben visszaküldeni, ami nemcsak a virtuális valóságon keresztüli távkonzultációt és távoktatást teszi lehetővé, de több alapvető adatforrással is szolgál a későbbi mesterséges intelligencia-alkalmazások számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Új kezekben az AgXeed önvezető robotjai

2023. július 8. 12:40

A dán Agro Group megszerezte a holland AgXeed nevű márka forgalmazási jogait.

A Horsch is beszáll a roboterőgép-fejlesztésbe

2021. március 15. 03:36

A hírek szerint a Horsch cég is beszáll a roboterőgépek fejlesztésébe.

Végre: az embernél jóval gyorsabban dolgozó betakarító robot született

2023. november 11. 09:10

A Four Growers a közelmúltban uborkaszedéssel bővítette a betakarító robotja tudástárát. Ez a Four Growers betakarító robotjának legújabb fejlesztése, amely egyike az első olyan gépeknek, amelyek az embernél már lényegesen gyorsabban tudnak dolgozni.

AMAZONE - AGRITECHNICA Innovations 2022 - II. rész

2021. október 24. 05:36

Az Amazone Group közelmúltban tartott igen gazdag virtuális bemutatójának második fejezetében folytatjuk az újdonságok ismertetését.