25℃ 17℃
június 20. Rafael, Dina
Terményárak

Elmarad az előzetes várakozásoktól az exportértékesítés

Agrofórum Online

Amerikában mínuszokat hozott a csütörtöki kereskedési nap, Európában azonban vegyes képet mutatott a kereskedés. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica 0,5 százalékkal, a szójabab 2,2 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza és a kukorica kurzusa is mínuszban zárt, míg a repce és a takarmánybúza ára emelkedett.

A chicagói határidős kukorica árának mozgása megfordult és növekedésből csökkenésre váltott, így csütörtökön alacsonyabb értéken zárt a legaktívabb kontraktus, amely egyébként napközben február óta a legmagasabb értéket érte el a kínai kereslet hatására.

A búza határidős jegyzésára szintén alacsonyabban zárt a korábbi nyereségek után, amelyet részben a kiábrándító exportadatok okoztak.

A szójabab határidős jegyzésára is mínuszt hozott csütörtökön, mivel a spekulánsok felszámolták a long, azaz áremelkedésre spekuláló pozíciókat.

Kína további 123 000 tonna amerikai kukoricát vásárolt, így az országba irányuló teljes exportértékesítés több mint 2,5 millió tonnára emelkedett.

A kínai kereslet felfutását valószínűleg a brazil termés előtti szállítási időszak és a fekete-tengeri gabonafolyosó rövidebb, 60 napos meghosszabbításával kapcsolatos aggodalmak okozzák.

Úgy tűnik, nem fogják tudni megszerezni azt az inputot, amivel korábban rendelkeztek. Csak élelmezésbiztonságot vásárolnak”

– mondta Don Roose, az iowai székhelyű US Commodities bróker elnöke.

A kereskedők úgy gondolják, hogy a befektetési alapok viselkedése a bankszektorban zajló felfordulás közepette is hozzájárul a gabonaárak élénk mozgásához.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) adatai szerint a búza exportértékesítése a március 16-án zárult héten 138 600 tonnát tett ki, ami elmarad a kereskedelmi előrejelzésektől.

A kukorica exportértékesítése a várakozásoknak megfelelően 3,189 millió tonna volt. A szójabab exportértékesítése 351 500 tonnát tett ki, ami elmarad a piaci előrejelzésektől.

Európában a malmi búza 3 eurós mínusz után 245 euróba, a kukorica 2 eurós árcsökkenést követően 242,75 euróba, a repce 5,75 eurós drágulás hatására 436,25 euróba, a takarmánybúza pedig 0,2 angol fontos plusz után 194,2 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

A búza ára emelkedett, miután Oroszország visszavágott Ukrajnának

2025. június 7. 11:10

A kukorica kivételével emelkedtek az árak a terménypiacokon ezen a héten. Chicagóban a búza 3,9 százalékkal, a szójabab 1,5 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett drágább, a kukorica kurzusa 0,3 százalékkal csökkent.

A szójabab rántotta magával a mélybe a többi terményt is

2025. május 31. 11:10

Európában a malmi búza 2,2 százalékkal, a kukorica 5,5 százalékkal, a repce 3,3 százalékkal, a takarmánybúza 0,7 százalékkal került kevesebbe.

Trump vámfenyegetése visszafogta a kukorica drágulását

2025. május 24. 11:10

Európában a malmi búza 2,5 százalékkal, a kukorica 4,8 százalékkal, a repce 1,1 százalékkal, takarmánybúza 2,4 százalékkal került többe.

Amerikában drágultak a gabonák múlt héten

2020. június 3. 06:36

A párizsi árutőzsdén a malmi búza ára stagnál öt nap után és a ugyanúgy a 188,25 euró/tonnás áron ment hétvégi pihenőre a kurzus, mint egy hete.

Napraforgó, repce, és szója tápanyag-utánpótlása Yara termékekkel

2023. január 30. 06:36

A vetésszerkezetben bekövetkező változások egyértelmű nyertesei az olajos növények lettek. Ezen növények vetésterülete gyakorlatilag közelít a kukoricáéhoz.

Hét éves csúcsra ért a szójabab ára

2021. március 9. 05:45

Az amerikai szójabab-határidők csaknem hét éves távlatban a legmagasabb szintet érték el hétfőn.

A klíma hatása a hibridválasztásra

2019. május 31. 13:00

2017 őszén a kieli egyetemmel és a bólyi AgResearch kísérleti szolgáltatóval együttműködve összesen három helyszínen végeztünk kísérletsorozatot Németországban, valamint Magyarországon közkedvelt és nagy teljesítményű repcehibridekkel.