Állattenyésztés

Nem várható tojáshiány

MTI

Nem lesz hiány tojásból a következő napokban sem, de a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés - mondta az MTI megkeresésére a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke.

Pákozd Gergely kifejtette, hogy a behozatal aránya változó mértékben csökken, 2022 előtt 20 százalék körül alakult. Az átlagos havi fogyasztást ki tudják elégíteni a magyarországi termelők, de karácsony és húsvét előtt annyira megugrik a kereslet, hogy csak külföldi szállítmányokkal lehet biztosítani a szükségletet. A vásárlás ráadásul évről évre későbbre tolódik, egyre inkább az ünnep előtti utolsó napokra marad a vevői roham.

Hozzátette, hogy a tojás előállítási költségei egyelőre nem változtak jelentős mértékben, hiszen hiába csökkent az utóbbi hónapokban a takarmány-alapanyagok ára és az energiaköltség, ezek beszerzéséről még tavaly ősszel, magasabb áron kellett megállapodniuk a termelőknek.

Most abban bízhatnak, hogy a takarmány-alapanyagok piacán a növekvő kínálatnak köszönhetően mérséklődnek az árak, valamint a tavalyinál olcsóbb lesz az energia akkor is, amikor a 2024-es termelési ciklusra kell megkötniük a szerződéseket – tette hozzá.

Az ellátási pánik mindenesetre elmúlt, és ugyancsak kedvez a termelőknek, hogy az Ukrajnából olcsón érkező tojás egyelőre nem töri le az árakat. Az Egyesült Államokban komoly károkat okozott a madárinfluenza, ezért jelentős a nemzetközi kereslet, az ottani piac felszívja az európai többlet-tojáskészleteket – magyarázta.

A helyzet akkor lesz nehéz, amikor helyreáll a termelés a tengerentúlon, és az uniós előírásoknál kevésbé szigorú ukrajnai termelésből továbbra is korlátozás nélkül jöhet tojás az EU-ba – hangsúlyozta.

Pákozd Gergely szerint továbbra is belföldön termelt tojást érdemes választani, mert az garantáltan jó minőségű, és biztosítja a termelés fennmaradását, ezzel együtt az ország ellátásbiztonságát is.

A magyar fogyasztás évente körülbelül 2,3 milliárd darab, utoljára a kilencvenes években esett vissza jelentősebb mértékben. Azóta legfeljebb csak a diéta- és fitnesztrendek befolyásolták valamennyire, de nyilvánvaló, hogy a tojás önmagában is teljes értékű, kiváló élelmiszer – emelte ki a szövetség alelnöke.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A sertéstartók isszák meg az autóipari csatározások levét, Kína bekeményített

2025. október 19. 09:10

Az elektromos autók behozatalán kapott hajba az Európai Unió és Kína, a csetepaté elszenvedője viszont egy harmadik fél lett, a sertéstenyésztési ágazat.

Fűzfa mint klímamentő takarmány? Ígéretes kutatás!

2025. október 17. 07:10

A fűzfa levele akár 80%-kal csökkentheti a szarvasmarhák káros gázkibocsátását – és ezzel új irányt mutathat az állattartásban.

Emberre is veszélyesek a Balatonban megjelent állatok, nem szerencsés találkozni velük

2025. október 14. 16:10

Rendszeresen gyérítik ezt az invazív halfajtát Magyarország vizeiben, de egyelőre kilátástalan az ellenük való küzdelem.

Madárinfluenza után: olcsóbb lehet a csirkehús ősszel

2025. október 8. 13:10

Brazília ismét madárinfluenza-mentes, így újraindulhat a baromfiexport az EU-ba – ez árnyomást gyakorolhat az európai piacra.

Kockázatos és drága lenne az átállás ketrecesről mélyalmos tojástermelésre

2019. december 9. 08:58

Az EU szabványnak megfelelő, feljavított ketreces tojástermelő technológia gazdaságosabb, valamint állategészségügyi szempontból a tyúkoknak is kedvezőbb.

Nőtt a tojásexport itthon

2018. július 23. 11:44

Intenzíven nőtt a friss tojás kivitele, igaz, az előző évi első négy hónap adataihoz képest mért 124 százalékos emelkedéssel is csupán 389 tonna volt a külföldön eladott mennyiség.

Mihez kezdjünk a megmaradt főtt tojással az ünnepek után?

2024. március 29. 08:10

A legtöbb család túlvállalja magát a húsvéti tojásfőzéssel. Hogy miért? Mert szépen mutatnak a hímes tojások az ünnepi tálakon, főként, ha sokfélét festünk. De mit kezdjünk a megmaradt főtt tojással az ünnepek után?

Rehabilitálhatják a vörös húsokat, a tojást és a tejet, már nem tekintenek rájuk „szívgyilkosként”?

2023. július 20. 14:40

Az élelmezési célú állattenyésztést gyakran az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés egyik fő okozójaként tartják számon, sőt, egyes társadalmi körökben ezt a fajta állattenyésztést kegyetlennek és szükségtelennek tartják.