Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: a magas páratartalom kedvez a varasodás terjedésének

Agrofórum Online, Fotó: meggymonília tünet

Május közepén egy sorozatos hullámból álló mediterrán légörvény nagy mennyiségű csapadékot hozott a Kárpát-medence fölé. A lehullott eső elsősorban a Dunántúl tájegységeit áztatta el, de kisebb mennyiség a keleti országrészre is jutott. Az aranyat érő májusi eső jól jött az intenzív növekedésű növények számára, de elősegíti a kórokozók terjedését is.

Az almatermésű gyümölcsösökben a tartós nedvességborítás és a magas páratartalom kifejezetten kedvez a varasodás megjelenésének és terjedésének. A korábbi levéltünetek mellett már a terméskezdeményeken is megjelentek az első varasodás tünetek almán és körtén egyaránt, így ki kell használni az esőmentes időszakokat az intenzív védekezésre. Lassabb ütemben ugyan, de a primer lisztharmat tünetekről terjed a betegség a fiatal hajtásokra, ami az időjárás felmelegedése esetén felgyorsul. Adottak a feltételek az erwíniás tűzelhalás betegség megjelenéséhez, most csupán az alacsonyabb hőmérséklet gátolja a kórokozó a fellépésben. Megelőző kezelésként használjuk a rézhidroxid és tribázikus réz készítményeket az engedélyokirat előírásai szerint. Az almamoly rajzása mérsékelt emelkedést mutat, de jelenleg még elmarad a korábbi évek fogásától. A vértetű és a levéltetvek terjedését az átlagosnál hűvösebb és csapadékos időjárás lelassította, mérsékelt a fertőzés terjedése.

Az időjárás már a kajszi virágzásától folyamatosan kedvezett a csonthéjasok moníliás virág és hajtásfertőzésének minden növényen. Mára alig találni olyan fát, mely kisebb-nagyobb mértékben ne lenne fertőzött, különösen a védekezésből kimaradt útmenti fák csúfítják el a látványt. Az évek óta „kínzott” utcai fák némelyike már pusztulófélben van. Megmentésük érdekében drasztikus koronacsonkolást kell végezni a fákon. Hullik az őszibarack tafrinával fertőzött levélzete, helyette már egészséges levelekkel pótolja a fa a veszteséget, de mindez jelentős energiaveszteséggel jár. Kissé csökkent a keleti gyümölcsmoly rajzása, de a mérsékeltebb fogás is veszélyezteti a hajtásvégeket. A folyamatos rajzás miatt a lárvák kelése is elhúzódik, így csak többszöri védekezéssel oldható meg a kártevőmentesség.

Körtevarasodás gyümölcsön

Az érzékeny szőlőfajtákon tovább terjed a szőlő levélatka és a nemezes gubacsatka fertőzés, tehát speciális atkaölő szeres beavatkozásra van szükség. A tarka szőlőmoly rajzása most szünetel, az első nemzedék rajzása is elmaradt a korábbi évekétől.

A bőséges csapadék hatására a kertekben már nemcsak a házas, de a csupaszcsigák is nagy tömegben veszélyeztetik több növényünket. Különösen kedveltek a leveles zöldségfélék, az árnyliliomok, a harangvirágok, a kasvirágok. Használjuk ki a legjobban bevált védekezési lehetőségeket, mert rendkívül sok a csiga.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Burgonyabogár-gyűjtő gép

2021. augusztus 23. 11:37

A bogárgyűjtő eszköz a traktor homlokfüggesztő berendezésén helyezkedik el és négy bakhát szélességben dolgozik 3-5 km/h sebességgel haladva.

A korszerű almaültetvényeké a jövő

2018. január 30. 13:07

Visszatérő probléma a tősarjak folyamatos képződése, amelyek eltávolítása a vértetvek miatt különösen indokolt.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erősödött a varasodás és a levéltetű invázió

2022. június 1. 11:39

Rengeteg a szárnyas levéltetű alak, így további erősödő fertőzésre kell számítani.

UV kezelés a paradicsom barna termésráncosodás vírus ellen

2021. május 22. 10:22

A kísérlet során nagy mennyiségű vírust tartalmazó növényi nedvvel dúsított drénvizet kezeltek UV fény segítségével. A kutatók öt különböző sugárterhelési szintet használtak.