Terményárak

Amerikában az eladók, Európában a vevők kerültek fölénybe

Agrofórum Online

Amerikában inkább mínuszok, míg Európában inkább pluszok jellemezték a pénteki kereskedést a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1 százalékkal, a szójabab 2,1 százalékkal, a repce pedig 1,6 százalékkal lett olcsóbb, miközben a kukorica árszintje 0,4 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.

A gabona és a szójabab drágulással kezdte a kereskedést, úgy tűnt az árak fellendülnek a közelmúlt veszteségeit követően, ahogy a vásárlók visszatérnek a piacokra. Zárásra azonban csak a kukorica kurzusa mutatott pluszt.

A kukorica és a szójabab következő határidőre szóló jegyzésárai többhavi mélypontra estek, a búza ára pedig a közelmúltban zuhant az Egyesült Államok egyes részein tapasztalt bőséges csapadék miatt, és miután a fekete-tengeri gabonaszállítási kezdeményezést további két hónappal meghosszabbították.

Egyes befektetők, akik mínuszban zártak a piacon, vagy alacsonyabb árakra fogadtak, szintén visszavásárolhatnak szerződéseket és bezárhatják pozícióikat, ami az árak emelkedése irányába hatott. Alapvetően azonban nem sok támasztotta alá az árakat, ezért is fordultak mínuszba.

A május 11-ével végződő héten az exporteladások kimerítőek voltak, mivel az importáló országok több amerikai kukorica- és búzarendelést mondtak le, mint amennyit kötöttek. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) szerint a kukorica mennyisége 339 000 tonnával, míg a búza nettó 42 100 tonnával csökkent. A szójabab értékesítésénél 17 000 tonnáról számoltak be, ami 73%-os csökkenés az előző héthez képest, és 89%-os csökkenés az előző négyhetes átlaghoz képest – közölte az USDA.

Az USDA jelentése szerint az Egyesült Államok marhahústermelése jövőre 8 százalékkal csökken a szarvasmarha-ellátások szűkülése miatt, ez csökkenti a takarmányigényt az országban.

Az amerikai meteorológiai szolgálat adatai szerint több államban is befolyásolja a levegő minőségét a kanadai erdőtüzek füstje Montana egésze, Washington keleti fele, Nebraska egésze és Wisconsin nagy része mind rossz levegőminőségről számolt be. Közben fagyra vonatkozó figyelmeztetést adtak ki Észak-Dakota nyugati felére.

Európában a malmi búza 0,25 eurós plusz után 222,5 euróba, a kukorica 1,5 eurós áremelkedést követően 220,75 euróba, a repce 7,75 eurós lejtmenet hatására 395,75 euróba, a takarmánybúza pedig 2,15 angol fontos plusz után 181,15 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Amerikában csökkenés, Európában emelkedés

2020. március 19. 08:34

A kukorica ára 1 százalékkal a tonnánkénti 132,47 dollárnak megfelelő szintre, a szójababé pedig szintén 1 százalékkal a 303,5 dollár/tonnás értékre csökkent.

Enyhülnek Oroszország GMO szójabab behozatali korlátozásai

2020. június 7. 16:03

A szójabab-termékek globális piacokon kialakult túlkínálata következtében az amerikai társaságok oroszországi dömpingbe kezdhetnek.

Amit mindenképpen tudni kell a sikeres és jövedelmező szójatermesztéshez

2019. február 11. 09:16

Megéri szóját termeszteni, a technológiára a más kultúrákban megszokottnál is jobban oda kell figyelni - derült ki az Agrofórum kerekasztal beszélgetésén.

Új arcok a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület vezetésében

2018. augusztus 19. 06:00

A megválasztott tisztségviselőknek gratulálunk, az Agrofórum nevében is úgyis mint az Egyesület egyik tagja, a másik pedig magam volnék, Dr. Bódis László.