Növénytermesztés

A növénytermesztők fajtaválasztását segítik – Kísérletek nemzetközi összefogásban

Debreceni Egyetem

Az európai növénytermesztés és fajtaminősítés hatékonyságát segítő Horizon 2020-InnoVar projekt legfrissebb tudományos eredményeit mutatták be a kutatók a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézetében.

A 2019-ben indult programban a Debreceni Egyetem 21 konzorciumi partnerével innovatív vizsgálati módszerek kidolgozásán működik együtt, amelyek a növénytermesztők fajtaválasztását segítik.

A program átfogó kísérletei során 5 agro-klimatikus zóna 15 helyszínén 347 őszi búza- és 254 durum búzafajta DUS és/vagy VCU vizsgálatát végzik a kutatók. A szántóföldi teljesítményvizsgálatok mellett molekuláris genetikai vizsgálatok is történnek, valamint a szántóföldi kísérleti helyszínek talaj- és éghajlatai adatait is feldolgozzák a szakemberek.

A kutatási eredmények jelentősen hozzájárulnak a fajtaajánlati lista létrehozásához. A programban a búzafajtákon tesztelt módszerek más növényfajoknál, például burgonya, kukorica, lucerna fajoknál történő alkalmazhatóságát is vizsgáljuk

– mondta Mendlerné Drienyovszki Nóra, a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (AKIT) Nyíregyházi Kutatóintézet (NYKI) Növénynemesítési és Technológiafejlesztési Osztályának vezetője, az InnoVar projekt intézményi irányítója.

A hagyományos és ökológiai termesztéstechnológiai módszerekkel csaknem 43 durum búza- és 30 őszi búzafajtát vizsgálunk a projekt keretében immár három éve. Az előző évek eredményei alapján a 2022/23. évi tenyészidőszakban újabb kísérletet indítottunk, melyben az eddig vizsgált durum búza fajták válaszát teszteljük a tápanyagellátottságra. Az eredmények újabb értékes információkat szolgáltatnak a fajtaajánlati lista összeállításában

– emelte ki Magyarné Tábori Katalin, az NYKI tudományos főmunkatársa.

A projekt eddig elért eredményeit, tapasztalatait négy szekcióban ismertették a konzorciumi partnerek a Nyíregyházi Kutatóintézetben. A tudományos konferencián Zsombik László, a NYKI igazgatója mutatta be az intézet tevékenységét, majd Aranyos Tibor tudományos munkatárs a tájkörzet talajadottságairól tartott előadást.

A tanácskozás kiváló lehetőséget nyújtott a tapasztalatcserére a szakértőknek, fiatal kutatóknak és PhD-hallgatóknak, akik szép számmal szerepelnek a konzorciumban. A kétnapos szakmai találkozón workshopokon vitatták meg a kapott eredmények feldolgozásának és közlésének lehetőségeit

– tette hozzá Mendlerné Drienyovszki Nóra.

A DE AKIT Nyíregyházi Kutatóintézet a nemzetközi programban a szántóföldi kísérleteken túl számos munkacsoportban egyéb, a projekt rövid- és hosszútávú célkitűzéseinek megvalósításához kapcsolódó tevékenységekben is jelentős szerepet vállal. Az InnoVar („Next generation variety testing for improved cropping on European farmland” – N. 818144) projekt az Európai Unió Horizon 2020 Kutatási és Innovációs Program támogatásával valósul meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Mi legyen a köztes növényekkel?

2024. december 4. 14:40

Az enyhe időjárásban tovább fejlődnek a köztes növények, az is előfordulhat, hogy magot is hoznak. Hengereljük, mulcsozzuk vagy várjunk?

Zeolit a talaj termékenységének megőrzésére

2020. május 5. 12:07

Jól tapasztalhatóan reneszánszát éli a zeolit felhasználása, ez jól érzékelhető, hiszen lépten-nyomon bele botlunk azokba a hirdetésekébe, amelyek a gazdálkodók figyelmébe ajánlják ezt az ásványt. Milyen tulajdonsága az, amely alkalmassá teszi erre a sokoldalú funkcióra? Milyen kutatások támasztják alá hatékonyságát a növénytermesztés során?

A jövő ételeinek alapanyagai

2018. szeptember 21. 06:20

Az élelmiszer-szerkezet kutatása a rengeteg új termék megjelenése miatt egyre inkább előtérbe kerül világszerte.

Másfél évszázados agrárjubileum

2018. augusztus 28. 12:28

Egyhetes programsorozattal tiszteleg a 150 éves debreceni mezőgazdasági felsőoktatás előtt a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. Az intézményt a QS-rangsor napjainkban a világ 250 legjobb agrárképzőhelye között tartja nyilván.

A folyamat egy újabb része...

2021. július 3. 09:03

Nagyon várják az egyetemi hallgatókkal való együttműködést pl. a drónok növényvédelembe való bekapcsolásának a területén.