Szőlő-Bor

Bor, mámor, Tolcsva – ha programot keres vasárnapra

AM Sajtóiroda

Augusztus 11-én, pénteken vette kezdetét a XVIII. Tolcsvai Borfesztivál, amely vasárnap estig várja az érdeklődőket, színes programokkal.

Tokaj-Hegyalja borai kulcsszerepet játszottak eddig is és játszanak a jövőben is a magyar bor exportsikereiben, épp úgy, ahogy az itteni borfesztiválok népszerűsítik az e területről származó borokat a fogyasztók körében – fogalmazott a XVIII. Tolcsvai Borfesztivál megnyitóján Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A magyar borfogyasztó lokálpatrióta, a nálunk elfogyasztott bor több mint 90 százaléka hazai. Ezt az érzelmi kötődést kell kihasználni annak érdekében, hogy mindez továbbra is így maradjon. A fiatalokat meg kell nyerni a kulturált borfogyasztásnak, ami több tízezer termelő és családja jövőbeli megélhetését is szolgálja Magyarországon – mondta az államtitkár.

Feldman Zsolt kifejtette: ma, az úgynevezett „dobd el” kultúra terjeszkedése idején a szőlő- és bortermelés értéket képvisel, magában foglalja a természet tiszteletét, a hagyományokat, azok ápolását, a borkészítés tudományának apáról fiúra örökítését. A pincék csendje, az ott gyakran hosszú évekig tárolt bor pedig egy teljesen más világot csillant fel.

A borfesztiválok ezeket az értékeket mutatják meg, ilyenkor a pincészetek a borvidék legszebb arcát mutatják. Kulturális programokkal színesítve olyan élményt nyújtanak, amelyekre építeni lehet a fogyasztók magyar borok iránti elkötelezettségét. Úgy, mint például Tolcsván, az immáron XVIII. alkalommal megrendezett Borfesztiválon. Feldman Zsolt fontosnak nevezte, hogy a bor ne csak az ünnepeké, de a hétköznapoké is legyen.

A szőlő inspiráló növény, hosszútávú, több évtizedre előrelátó gondolkodásra tanítja a vele foglalkozót. A borászkodásra érdemes a fiatalok figyelmét ráirányítani, mert az egy örömteli, másoknak is örömöt szerző tevékenység. A kiváló bor a hálás fogyasztó elismerését reméli, a szép borban az átváltozás isteni titkát keressük. Az pedig talán nem más, mint az alázattal megművelt föld, a tisztelettel kezelt tőke és a hagyományokat a modern technológiával ötvöző borkészítés jól megérdemelt eredménye.

A tokaji bor mai hírnevét a kiváló minőségén és egyediségén túl marketingje is megalapozta egykor – állította az államtitkár. Nem véletlenül maradtak fenn, váltak ismertté a tokaji bor kiválóságát magasztaló egykori európai uralkodói mondások, híres művészek véleményei, ezek terjesztésére a régi borkereskedők minden bizonnyal nagy hangsúlyt fektettek.

Manapság, ha más eszközökkel is, de ugyan ezt a célt szolgálja a Nemzeti Bormarketing Stratégia, amelynek segítségével a kormány évi 3 milliárd forintot szán arra, hogy a magyar borok fogyasztása nőjön, értéke emelkedjen a nemzetközi piacokon. Az Európai Unióban Magyarország a 7. legnagyobb bortermelő, így nem lehet más célunk, mint hogy ennek a pozíciónak megfelelő piaci rangért dolgozzunk valamennyien, közösen – zárta köszöntőjét Feldman Zsolt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A francia vörösbor hanyatlása

2025. január 9. 15:10

A francia vörösbor hosszú ideje ikonikus része az ország kultúrájának, ám az iparág az utóbbi évtizedekben súlyos válsággal szembesült.

A bor a rekordszintű balkáni hőség nyertese

2024. október 8. 12:10

A balkáni bortermelők szerint ritka nyertesei lehetnek ezeknek a folyamatoknak, mert a meleg időjárás miatt nőtt a szőlő cukortartalma.

Extrém klíma: már szüretelnek a Balaton-felvidéken

2024. szeptember 9. 11:10

A száraz nyári hónapok miatt a szőlő idén a szokásosnál jóval gyorsabban érett, így a betakarítást a tervezettnél három héttel hamarabb kellett elkezdeni.

Fordított tájkép alakult ki a Balaton-felvidéken – ezt most díjazták is

2024. szeptember 5. 13:10

Talán kevesek számára ismert az, hogy földtörténeti léptékben mérve nem is olyan régen hazánkban is aktív vulkánok működtek.

Rekordszámú érdeklődőt számláltak a MATE metszési bemutatóján

2023. március 14. 12:36

A MATE Szőlészeti és Borászati Intézete, a MATE Georgikon Campus és a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szervezésében megvalósult rendezvény szinte rekordszámú, 140 fő részvételével zajlott.

Problémát okoznak a madárriasztó hangágyúk a Balatonnál

2018. július 26. 13:02

Ha nem védekeznek a gazdák, a munkájuk kárba veszhet, viszont a védett seregély ellen csak humánus módon szabad fellépni.

Folyamatosan csökken a hazai borászatok száma

2018. szeptember 27. 07:20

Az elmúlt három évben folyamatosan csökken a szőlőbor készítéssel foglalkozó magyar cégek száma, ezzel párhuzamosan a szektor árbevétele évről-évre emelkedett.

Furmint, Fülöp, Füleky és Acetánia, vagyis kiruccanás Bodrogkeresztúrra 

2022. március 6. 10:27

Alig pár hónapja jártam Bodrogkeresztúron, most mégis ismét ide vezetett az utam, a Tokaj-Hegyalja egyik csodás kis településére. Visszatérésem oka roppant egyszerű volt: a legutóbbi látogatás ráébresztett, hogy mennyi- de mennyi minden van itt, amit még látnom kell. Ezúttal két határozott úticélom is volt: az egyik a Füleky pincészet, a másik pedig az Acetánia, az ecetmúzeum.