Szőlő-Bor

A jelenlegi időjárás segíti az aszúsodást

Világgazdaság

Javában zajlik a szüret Tokaj-Hegyalján, ahol kifejezetten jó aszús évjáratra számítanak. A zöldszüret csökkentette a termés mennyiségét, de az árak is csökkentek a tavalyihoz képest - írja a Világgazdaság.

A tavalyi évhez képest később, de még augusztusban elkezdték a szüretet Tokaj-Hegyalján, aminek részben a termékportfólió szélesedése, részben a szőlőfajták szerkezetének változása az oka – mondta a Világgazdaságnak Kalocsai László, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának alelnöke. A borvidéken egyre inkább terjedő pezsgőkészítés ugyanis sokkal korábbi szüretet igényel, és hamarabb érnek az újabb fajták, például a kabar is – magyarázta.

A pincékben felhalmozódott nagy készletek miatt meghirdetett nyári zöldszüret mintegy 40-50 ezer mázsával csökkentette a szőlőtermést, amelyből összességében most 280-300 ezer mázsát várnak, ez némileg alatta marad a korábbi előrejelzéseknek. Az egyik ok, hogy beindult az aszúsodás, ami csökkenti a szőlő súlyát.

Az idei kifejezetten jó évjáratnak tűnik, az eddig bejött tételek szép egyensúlyt mutatnak, a szőlőknek kiváló az érettségi fokuk, a beltartalmi értékek sem vesztek el a nyári melegben.

Az időjárási körülmények ideálisak az aszúsodáshoz, egyelőre azonban kevesebben szedik az aszút, mint arra mindezek alapján számítani lehet. Ennek oka lehet az is, hogy sokan még kivárnak, és még jobb minőségre számítanak, de az is, hogy vannak, akik a szőlőt ilyen „félaszús” állapotban szállítják be. „Bízom benne, hogy jó aszús éve lesz a borvidéknek, mert az elmúlt nyolc évből csak háromban lehetett nagyobb mennyiségű aszúszemeket szedni, ami már látszik a készletek alakulásán is” – mondta az alelnök.

Most elég széles szegmensben szóródnak az árak a borvidéken, az arcpirítóan alacsonytól az elfogadhatóig, de a tavalyihoz képest csökkentek.

Még nem tartunk ott, hogy teljesen függetleníteni tudjuk magunkat akár a hazai, akár a világpiaci folyamatoktól, bár az egyik fő cél éppen ez – indokolt Kalocsai László.

A két éve fagykárt szenvedett mediterrán vidékeken túltermelés van, ez világszinten is lenyomja az árakat. Megoldás lehet, hogy önálló közösségi marketingje legyen a borvidéknek, és úgy pozicionálja magát a világpiacon, hogy az árakat ne egy mediterrán túltermelés határozza meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlő megtermett, de nem kell senkinek, egyre nagyobb a baj

2026. október 4. 14:10

Hiába terem egészséges szőlő, megfelelő felvásárlási ár nélkül már a szüret sem mindig éri meg. Újabb ültetvények sorsa kérdéses.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Növekvő trend figyelhető meg a borok alkoholtartalmában

2021. július 10. 04:38

Az alkoholtartalom alakulására egy adott évjárat időjárási körülményei, valamint a borász által hozott számos döntés hatást gyakorol.

Darabja 700 forint: ezt tudja a világ legdrágább epre

2024. március 26. 07:10

Az „Omakase Berry” névre hallgató eper elképesztő árakkal és páratlan ízélménnyel hódítja meg a világot.

Alkalmazhatók még a mankoceb hatóanyagú készítmények a növényvédelemben?

2023. június 17. 11:39

Acrobat-tal permeteztem a szőlőt. A maradékot ráfújtam a körte-, alma-, barackfára. Ha lejár az 56 nap várakozási idő ehető-e a gyümölcs?

Milyen növény alkalmas a szőlősorok talajának takarására?

2019. május 14. 05:33

Cs. Marianna kérdése: Milyen talajtakaró növény alkalmazását javasolják a szőlőültetvények soraiban, sorközeiben?