11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Agrárközélet

A VSZT küldöttgyűlésén jártunk

Agrofórum Online

A ISF Világ Vetőmag Kongresszusának helyszíne 2017. május 22. és 24. között Budapest lesz.

A ISF Világ Vetőmag Kongresszusának helyszíne 2017. május 22. és 24. között Budapest lesz. E rangos nemzetközi esemény szervezési előkészületeiről számolt be Pavelka Árpád, a Nemzeti szervezőbizottság elnöke. A küldöttgyűlésen Takács Géza VSZT elnök számba vette az elmúlt félév legfontosabb eredményeit, bemutatta a VSZT szakigazgatással, szakmai szervezetekkel való együttműködését és ismertette a Szövetség kiemelt programjait.

A Vetőmagszövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) Martonvásáron, az MTA Agrártudományi Központ Mezőgazdasági Intézetében tartotta küldöttgyűlését.

A beszámolók sora Takács Géza elnökségi összefoglalójával kezdődött, mely számba vette az elmúlt félév legfontosabb eredményeit, bemutatta a VSZT szakigazgatással, szakmai szervezetekkel való együttműködését és ismertette a Szövetség kiemelt programjait.

A Földművelésügyi Minisztérium által végzett felülvizsgálat során megállapítást nyert, hogy a VSZT maradéktalanul eleget tett az elismeréssel járó dokumentációs kötelezettségeinek, így a Szövetség továbbra is Szakmaközi Szervezetként folytathatja tevékenységét.

A VSZT részt vett ez év februárjában a Magyar – Orosz Regionális Mezőgazdasági Fórumon, csatlakozott a Közösségi Agrármarketing Kódexhez, bekapcsolódott a Nagojai jegyzőkönyvben megfogalmazott jogszabályok hazai alkalmazására irányuló tárgyalásokba.

A neonikotinoid hatóanyag-tartalmú csávázószerek használatának kérdése körül kibontakozó vita kapcsán a Greenpeace elutasító álláspontját fogalmazta meg. A Szövetség a szakmai érvek sorával válaszolt a zöld szervezet felvetéseire.

Az elmúlt időszakban a VSZT több jogszabály-módosítás kidolgozásában vett részt.

A beszámoló a kukorica és őszi búza posztregisztrációs fajtakísérleti rendszert is érintette, amellyel kapcsolatban számos pozitív visszajelzés érkezett a Szövetséghez.
A 2017-es ISF kongresszusnak Magyarország ad otthont. A nemzetközi együttműködésben zajló szervezés a terveknek megfelelő ütemben zajlik. Elkészült a rendezvény szlogenje és logója. Mindkettőben központi gondolatként a különböző világokat összekötő szimbólum, a híd jelenik meg. A budapesti kongresszus első promóciós anyaga hamarosan elérhető lesz az ISF (International Seed Federation, Nemzetközi Vetőmag Szövetség) honlapján.

Az esemény központi helyszínéül a Hungexpo területét választották. A szervezők 2000 regisztrált résztvevőre számítanak. Az idei ISF világkonferenciára májusban, az uruguay-i Punta del Este-ben kerül sor, ahol Magyarország átveszi a stafétabotot.

(Polgárné Balogh Eszter – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Ezek a fajták bizonyítják, hogy a szója lehet igazi sikerkultúra

2024. december 17. 12:10

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan földdel, ahol a szója megfelelően fejlődik. Ezt országszerte jól jelzi a termőterület jelentős növekedése.

Hamarosan: Új repceszakkönyv

2018. augusztus 8. 08:28

Elsősorban a termelőknek szeretnénk segítséget nyújtani Volker H. Paul Repce című szakkönyvének magyar kiadásával.

Elérhető a Väderstad új online vetőmagráta-kalkulátora

2024. április 25. 17:40

A kalkulátorban a gazdálkodók könnyen kiszámíthatják az adott vetőmagráta alapján a növénykultúra vetéséhez szükséges vetőmagmennyiséget.

JANOSH. Az új repcegeneráció tudásával felvértezve

2024. július 9. 11:40

A RAPOOL új hibridje szántástól az aratásig kamatoztatja kiemelkedő genetikai képességeit, aminek végeredménye a kiemelkedően magas hozam.