Életmód, gasztronómia

Az ukrán gabonák növényvédőszer-maradványai a lisztekbe is átkerültek?

Agrofórum Online

Mivel nemrégiben peszticideket találtak ukrán gabonaszállítmányokban, ezért most a legnépszerűbb boltokban kapható búza finomlisztek növényvédőszer-maradvány tartalmát vizsgálták meg Csehországban és Szlovákiában.

A Lidl, a dm Bio, a Tesco,  a Penny boltjaiban 18 márkájú hagyományos, búza finomliszt mintáit vetettek alá laboratóriumi ellenőrzésnek a dTest fogyasztói szervezet munkatársai.

Mindennek az volt az előzménye, hogy Szlovákiában, az Ukrajnából érkező gabonában az elmúlt hónapokban peszticidek jelenlétét mutatták ki. Ekkor Samuel Vlčan, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárca vezetője fokozott óvatosságot kért a malomipari szereplőktől az Európai Unión kívülről származó gabonával kapcsolatosan.

A jelenlegi vizsgálatot megelőzte egy 2020-as is, amelyet szintén a dTest végzett. Akkor semmilyen problémát nem tártak fel a termékeknél, a vizsgált minták többsége teljesen tiszta volt, illetve a talált  maradványok, a megengedett határokon belül voltak.

A jelenlegi alkalommal is megnyugtatóak voltak az eredmények, amelyek a következőképpen foglalhatóak össze: 15 minta teljesen  maradványmentes volt, három esetében találtak ugyan peszticid-maradványokat (Český mlynář Smooth búzaliszt (21,90 CZK/kg), Předměřice Light búzaliszt (26,90 CZK/kg) és Ramill Smooth búzaliszt (28,90 CZK/kg) ),a határértéket azonban ezek sem haladták meg. 

Mindez a magyar fogyasztók számára is lényeges információ, hiszen még mindig igen sokan a szomszédos országokban vásárolják meg az alapvető élelmiszereket, így a lisztet is. 

Mit rejt a csomagolás, vagyis mit jelentenek a jelölések?

Ha már megkönnyebbültünk, hogy a lisztjeink nem tartalmaznak növényvédőszer-maradványokat, akkor érdemes végig gondolni, tisztában vagyunk-e azzal, hogy mit jelentenek a csomagoláson fellehető jelölések.

Liszt kisokos 

A liszteket csoportosíthatjuk a gabona fajtája, szemcsemérete, hamutartalma alapján. A gabona fajtája alapján a liszt lehet búza-, rozs-, tönkölybúza-, kukoricaliszt stb. Szemcseméret szerint pedig sima lisztről vagy ún.  fogós lisztről beszélhetünk. A hamutartalom pedig az  izzítás és kénsavas kezelés után visszamaradó anyagot jelenti, ez adja a színét a lisztnek.

Melyik mire való?

A búzaliszt fő típusai: finomliszt, kenyérliszt, teljes kiőrlésű búzaliszt, fogós liszt, Graham-liszt.

A finomliszt apró szemcseméretű, alacsony korpatartalmú, világos színárnyalatú, így főképp a sűrítéshez, panírozáshoz, kelt tészták és sütemények készítésekor vesszük le a polcról. A kenyérliszt (pl.: BL 80; BL 112; BL 160) több héjrészt tartalmaz mint a finomliszt,  sötétebb színű is annál. Nevének megfelelően kenyérfélékhez a legalkalmasabb.

A teljes kiőrlésű liszt (BL 200), a búzaszem külső rétegeit (korpa) és a csírát is tartalmazza. A fogós liszt, rétesliszt vagy grízes liszt a finomlisztnél lényegesen érdesebb tapintású, nagyobb szemcseméretű. Mivel sikértartalma – amely főként a tészta rugalmasságát és nyújthatóságát határozza meg – az őrlés során kevéssé károsodott, ezért olyan termékeknél használják, ahol a jó sikérminőség elsőrendű követelmény.

Mi mit jelent?

A búza- és rozslisztek csomagolásán, a beavatatlanok számára, rejtélyes betű- és számkombinációk sorakoznak. Ezek a jelölések a Magyar Élelmiszerkönyvben rögzítetteknek megfelelően a következőket jelentik: 

Az első betű a búzát (B), a rozst (R), a durumbúzát (D), a Graham-búzát (G), a tönkölybúzát (TB) jelöli. A második betű a szemcseméretet: L= liszt – apró szemcséjű finomliszt, F=fogós, FF=kétszer-fogós, FFF=háromszor-fogós – durva szemcseméretű (pl. rétesliszt), D=dara. A szám pedig a hamutartalmat fejezi ki. Minél nagyobb ez az érték, annál több a lisztben a korpa, ezáltal az ásványi anyagok aránya, illetve minél kisebb ez a szám, annál fehérebb a liszt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Petrezselyem fagyasztása: praktikus megoldás egész évre

2026. január 17. 08:10

Egyszerű konyhai trükkök, amelyekkel a petrezselyem hónapokig friss marad a fagyasztóban.

Hűha: jogosítvány és szakképzett oktató nélkül is forgalomba engedné a tanulókat az új KRESZ

2026. január 16. 09:10

Hamarosan megújult KRESZ-t kell alkalmaznunk a közlekedési gyakorlatban, de a tervezetnek van egy igen megosztó része is.

Mire jó a főzőbanán?

2026. január 16. 05:40

A főzőbanán, más néven plantain egy megosztó gyümölcs–zöldség, mert van, aki rajong érte, mások megenni sem bírják, akkor sem, ha a banánt alapvetően szeretik.

Eltüzelni a leszedett karácsonyfát a legrosszabb ötletek közé tartozik

2026. január 15. 09:10

Tényleg a kazánban, cserépkályhában, kandallóban a helye a haszontalanná vált karácsonyfának? Az eltüzelésnél nincs is rosszabb ötlet.

Tavaszi növényvédelem kalászosokban

2020. február 26. 08:02

Ahogy tavaly, úgy 2020-ban is bevált növényvédő szereket, kipróbált növényvédelmi technológiákat ajánlunk a jövedelmező gabonatermesztéshez.

Integrált növényvédelem a házikertben – az elmélet

2019. július 9. 09:13

Az integrált növényvédelem nem más, mint tudatos megtervezése, végrehajtása és értékelése a legmagasabb szintű növényvédelmi gyakorlatnak. De mit takar pontosan a megfelelő növényvédelmi intézkedések integrálása? Miért van rá szükség? Milyen alapelvekre épül?

Cseresznye, meggy tavaszi növényvédelme

2018. május 3. 12:35

Idén 3 nagyobb ültetvényt is szakirányíthatok, melyből az egyikben 20 hektár cseresznye, egy másikban pedig mintegy 60 hektárnyi meggy található.

Biztonságos az ugróvillásokra a két népszerű növényvédő szer

2023. július 26. 16:40

A kijuttatási koncentráció betartása mellett két széles körben alkalmazott növényvédő szer (a Quadris és a Flumite 200) is biztonságos a talajéletben rendkívül fontos szerepet betöltő ugróvillások túlélésére nézve.