Nagyvilág

Paradicsomdobálás: ehetetlen termékekkel támadják egymást az emberek Spanyolországban

Agrofórum Online

Vörösbe borulnak az utcák – a spanyol paradicsomháború nem kíméli a résztvevőket.

A Tomatina nevű ünnepség egy 1945-ös verekedésből indult, és azóta a világhírű látványossággá nőtte ki magát. Minden év augusztusának utolsó szerdáján tartják, Bunol fesztiválhetében. Maximum 22 ezer fő vehet részt rajta.

Az ikonikus paradicsomdobáló ünnepség a világjárvány miatti szünet után most végre újraéledt. Ezen az eseményen a rajongók paradicsompépben áznak, amit egy 150 tonnás szállítmánynak köszönhettek, amelyet hat teherautó szállított a városon keresztül. 

Délelőtt 10 óra körül kezdetét veszi a Tomatina első eseménye, a „palo jabón”. Egy beszappanozott rúdra kell a résztvevőknek felmászniuk, hogy elérjék a felső részére felfüggesztett sonkát. Amint valakinek sikerült azt megszerezni, kezdődhet a csata.

A jelzést petárdákkal, tűzijátékkal adják meg, ami után az utcák szó szerint vörösbe borulnak. A résztvevők a lassan haladó teherautók platójáról dobálják szét a paradicsomokat, majd végül a platót megbillentve szó szerint elárasztják az utcát paradicsommal (melyet kifejezetten az eseményre termesztettek, és fogyasztásra egyébként alkalmatlan).

Erre aztán boldog-boldogtalan ráveti magát, így szerezve muníciót a paradicsomcsatához, amely pontosan egy órán keresztül tart, és a végét petárdadurranás jelzi. Az utcákat a lakosok és a helyi takarító brigád együtt tisztítja meg. A paradicsom savasságának köszönhetően a takarítás után az utcák makulátlan tisztasággal ragyognak, bár a hagyomány kétségkívül nem takarítási céllal született meg.

Tavaly a résztvevők között volt Patricio, egy mexikói turista, aki szerint „ez volt a legőrültebb dolog, amit itt láttak”. A helyi közösség, köztük Maria Valles, Bunol idegenforgalmi tanácsosa lelkesedésének adott hangot a hagyomány újjáélesztése iránt. Szerinte az emberekben régóta égett már a vágy az efféle hazafias, mondhatni, lokálpatrióta ünneplésre, és boldog, amiért a paradicsomháború újra kitörhetett. 

Annak ellenére, hogy a fesztivál globális vonzerővel bír, és messzi földrészekről is idecsalogatja a résztvevőket, a program látogatottsága visszaesett: 2023-ban mindössze 15 ezer jegyet adtak el, ami – a folyamatos utazási korlátozások miatt – az ázsiai bevándorlás csökkenésének tudható be.

Videó ITT tekinthető meg!

(Fotó: matielles0/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Borzasztó ok miatt büntették meg a gazdát, milliókat kell fizetnie

2025. december 27. 09:10

Az elővigyázatlanság és a csökönyösség alkalmanként komoly veszélyhelyzeteket teremt, amit egy közelmúltbeli eset is alátámaszt.

Titkos története van a karácsonyi növénynek, meglepő dolgot árulunk el róla

2025. december 26. 16:10

Nagyjából 1700 éve ünneplik hivatalosan a keresztények a karácsonyt, amelyhez az idők során egyre több hagyomány tapadt.

A forralt boron túl: mit iszik a világ télen?

2025. december 25. 14:10

A forralt bor csak az egyik szereplő a téli italok világában. Nemzetközi körképen mutatjuk be, mivel védekeznek a hideg ellen más országokban.

Vizet kerestek a sivatagban – amit 48 óra alatt találtak, mindenkit meglepett

2025. december 20. 14:10

Olasz szakemberek olyan helyen találtak vízre utaló jeleket, ahol eddig csak a homok uralkodott.

Hogyan hasznosíthatom a zölden maradt paradicsomot?

2023. november 12. 10:10

Mit tudok tenni a zölden maradt paradicsommal? Válaszukat nagyon várom, és előre is köszönöm!

Különleges zöldségnövények

2018. június 28. 09:35

Természetes a kíváncsiságunk. Egy idő után vágyunk is az újra. Szeretnénk új ízeket és színeket a tányérunkra, egy egyszerű reggeli szendvics mellé ugyanúgy, mint egy otthoni kerti sütögetésnél vagy gourmet-vacsoránál is. Az étkezéseink során páratlan gasztronómiai élményben gazdagíthatnak a különböző formában elénk kerülő zöldségnövények.

Túlöntözés okozza a paradicsombogyó kirepedését?

2022. július 3. 04:36

Szeretném megkérdezni, hogy a paradicsombogyóknak a körkörös repedését a túlöntözés okozza?

A paradicsomfogyasztás segíthet a vérnyomás csökkentésében

2024. július 1. 13:10

A paradicsomot a legújabb kutatások szerint kálium- és likopintartalma miatt érdemes beépíteni a szívbarát, vérnyomáscsökkentő étrendbe.