Növénytermesztés

Évi 58 ezer euró támogatásról mond le egy biogazdálkodó

Agrofórum Online

A bajor rádióban jelent meg egy riport, amely egy olyan biogazdálkodót mutat be, aki nem pályázik és nem vesz fel agrártámogatást. Osztott-szorzott, és arra jutott, hogy a rugalmasság, hogy nem kell az előírások szerinti határidőket betartania, többet ér számára.

A termelő elmondta, hogy mi a probléma a határidőkkel, és milyen kötöttségektől szabadul meg a biogazdaságában, ha nem tartja be őket.

Határidők betartása – többet visz, mint amennyit hoz

Ha támogatásra akarna pályázni, a gazdának télen zöldítenie kell a földjét. A kapásnövényekben ezután csak február 15-től dolgozhatna. Ez az ő gazdaságában azonban már túl késői időpont lenne – magyarázza a gazda. Ha mégis betartaná a határidőt, annak súlyos következményei lennének: többször kellene a területen végigmennie a talajművelés során, megnövekedne a gyomnyomás és ez a terméshozamra is hatással lenne.

A műtrágyarendelet rá is vonatkozik

A műtrágyarendelet a jogszabályok része, és akkor is érvényes, ha nem történik mezőgazdasági alkalmazás. A termelő hangsúlyozta a rádiónak, hogy a rendeletnek is megvan a maga célja. Ő a folyékony trágya kiszórása előtt és után is felszántja a szántóföldjeit, hogy a szerves trágya a lehető legjobb hatást érje el.

Ha mindenki egyszerre kaszál, mi lesz a védendő rovarokkal?

A gazdálkodó elmondta, hogy Bajorországban magas támogatásokhoz lehet hozzájutni, ha június 15-ig nem kaszálják le a földjeiket. Ez azonban azzal a következménnyel jár, hogy ebben az időszakban szinte minden termelő ugyanabban az időpontban kaszálja le a földjét. Ezzel az előírás éppen szembemegy a saját céljával, hiszen a rovarok élettere hirtelen megszűnik, és arra sem lesz lehetőségük, hogy máshová vándoroljanak.

Ráadásul az állatoknak termesztett takarmány betakarításakor különösen fontos a rugalmasság, hogy a lehető legjobb minőségű szénát és szilázst tudják előállítani. A biogazdálkodók mindig arra törekednek, hogy állataikat elsősorban saját maguk által megtermelt, jó minőségű takarmánnyal lássák el. Ha viszont június 15-ig mindenképpen várni kell, megtörténhet, hogy a takarmánynövények már nem lesznek a betakarításhoz ideális állapotban.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A cirok gyomirtásának kihívásai + videó

2025. június 27. 16:10

A cirok növényvédelmi kihívásainak zömét a gyommentesítés képezi. Soron következő videónkban ezt a témakört járjuk körbe - A tábla széléről.

Változik a szabályozás: átláthatóbb vízhasználat a cél

2025. június 20. 14:10

2025 júniusától új rendelet szabályozza a mezőgazdasági kutak engedélyezését, de a háztartási kutak többségét továbbra sem érinti a változás.

Szója, ami „beszél”: érzékelők figyelik az egészségét

2025. június 15. 13:10

Szenzorokkal „megszólal” a szója: amerikai kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, melyek a növények állapotát közvetlenül mérik.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

A magyaroknak NAGYOBB van, mégis JOBBAN kihasználja az adottságait ez a picike ország a BUSA KS segítségével!

2020. május 12. 10:24

Hollandia, az ország, ami fentről szemlélve egy óriási patcheworknek tűnik. Amerre a szem ellát mindenütt szigorúan rendezett mezőgazdasági területeteket látunk.

A német gazdák elkötelezettek az üvegházgáz-kibocsátás mérséklése iránt

2022. március 4. 05:36

Összességében a német gazdák rendkívül nyitottak lennének az éghajlatbarát gazdálkodási módok alkalmazása iránt, hogyha a termékeken ez megfelelően jelölve lenne, illetve ha támogatást vagy nyilvános elismerést kapnának érte.

Bővül a tevékenységi köre az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetnek

2020. január 16. 09:02

A nonprofit szervezet tavaly is sikerrel folytatta 2018-ban indult szemléletformáló, ismeretterjesztő munkáját a fenntartható élelmiszergazdaság, a biogazdálkodás népszerűsítéséért.

A tönköly, a tönke és az alakor – Kalászos kísérletek biogazdálkodóknak

2022. november 23. 18:26

A célirányos nemesítés már évek óta zajlik hazánkban, az új, speciális fajtákra viszont még várni kell.