Zöldség-Gyümölcs

Júliusban jó hírt kapnak a hazai burgonyatermesztők

Agrárminisztérium

Kiemelt feladat, hogy versenyképes legyen a hazai burgonyatermesztés és a gazdálkodók megfelelő árualappal rendelkezzenek – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács rendezvényén.

A szakmai találkozót az I. Nemzetközi Burgonya Világnap alkalmából rendezték meg. Magyarországon az utóbbi években 6 és 12 ezer hektár közötti termőterületen, mintegy 180-300 ezer tonna burgonyát termeltek a gazdák.

Farkas Sándor kiemelte, hogy a szaktárca 2020-ban a Vidékfejlesztési Program keretében megteremtette a burgonyatermesztéshez kapcsolódó valamennyi technológiai elem fejlesztésének támogathatóságát.

2021-22-ben tízezernél több mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozás mintegy 1200 milliárd forintot meghaladó értékben valósíthatta meg fejlesztési elképzeléseit. A kertészetek számára üvegházak, fóliaházak, hűtőházak építése, gépek és poszt-harveszt technológiák vásárlása és ültetvények telepítése egyaránt elérhetővé vált támogatott módon.

Eddig a kertészeti ágazatokat érintő felhívásokban 6900 nyertes pályázat kapcsán 184 milliárd forintot meghaladó támogatási összegről született már döntés.

Farkas Sándor hozzátette, ahhoz, hogy a hazai burgonyatermesztés versenyképes legyen és megfelelő árualappal rendelkezzenek a termelők, a szaktárca célzott támogatásokkal segíti az ágazatot.

Mindezen célok eléréséhez nyújtanak segítséget a KAP Stratégiai Terv felhívásai. Az új pályázatok közt prioritásként szerepelnek az energiahatékonysággal kapcsolatos beruházások, és az agrár-együttműködésekben való részvétel támogatása is, hiszen összefogás hiányában gyenge marad a termelők alkupozíciója az ellátási láncban. Az együttműködések jelentős szerepet tölthetnek be a kisebb méretű gazdaságok megerősítésében is – húzta alá a miniszterhelyettes.

A már megjelent a mezőgazdasági termékek értéknövelését célzó, mintegy 200 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívás a burgonya feldolgozását szolgáló beruházásokhoz is segítség lehet az ágazati szereplőknek.

50 milliárd forint keretösszeggel kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó és a poszt-harveszt fejlesztések támogatására kiírt új pályázati felhívás jelenik meg, várhatóan júliusban.

Ez a kiírás különösen fontos a burgonyaágazat számára, mind a tárolók létesítése, mind a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése érdekében, legyenek azok válogatás, tisztítás, osztályozás vagy csomagolás gépei, illetve gépsorai, kapcsolódó technológiai berendezései, valamint az azokhoz szükséges szoftverek.

Hazánk az Egyesült Nemzetek Szervezetében a FAO kezdeményezésére csatlakozott a Nemzetközi Burgonya Világnaphoz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Paradicsompüré kényszermunkával? Kínai lehet az olasz paradicsom

2024. december 15. 14:10

A ZDF és a BBC televíziók kutatása szerint kényszermunkával készülhet Kínában a paradicsompüré, nem Olaszországból származik.

Hogyan védjük meg a szabadföldi növényeket a fagytól?

2024. december 8. 10:10

Az éjszakai fagy nagy mértékben képes károsítani a növényeket. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál nagyobb pusztítást végezhet.

Üvegházakra felvitt bevonat növelheti a termelés hatékonyságát

2024. november 30. 16:10

Az üvegházakat vonnák be azzal a rejtélyes bevonattal, amely az UV-fényt vörössé alakítja, amely jobban elősegíti a növények fejlődését.

Hihetetlen, a görögök most kezdik a szamóca betakarítását

2024. november 27. 14:40

A görög szamócatermesztők helyzete továbbra sem fenékig tejfel: a legnagyobb gondot – ahogy az előző években is – a munkaerő jelenti.

Hogyan tároljam a burgonyát, hogy ne csírázzon ki és ne is rothadjon meg?

2022. december 28. 04:36

Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy hogyan tároljam a burgonyát, hogy ne csírázzon és ne rothadjon meg?

Hamarosan olcsóbb lesz a hazai termesztésű zöldség

2019. április 26. 08:46

Az import a paprikaféléknél, paradicsomnál és kígyóuborkánál a legjellemzőbb, de az árak már kezdenek összeérni. Jelenleg a boltokban megtalálható paprika és paradicsom 70-80 százalékban magyar, az arány május közepére 95 százalék fölé emelkedik.

Burgonyaválság Európában!

2018. október 29. 14:26

Az aszályos és forró nyarat követően szeptember 26-án a német mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy az idei burgonyatermés 25 százalékkal marad el a szokásostól, és a gumók sokkal kisebbek a vártnál.

Paprikás krumpli

2018. március 9. 09:12

A töltött káposzta és a lecsószezon közötti őrülten hosszú időt csak paprikás krumplival lehet kibírni.