10℃ 7℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka
Állattenyésztés

A ragadós száj- és körömfájás hazánkban is felbukkant

MTI

Magyarországon is megjelent a rendkívül fertőző ragadós száj- és körömfájás. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította a vírust Győr-Moson-Sopron vármegyében, egy kisbajcsi szarvasmarha-telepen – jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos.

Az érintett telepen mintegy 1400 szarvasmarha található. A betegség első tünetei március 3-án jelentkeztek. A fertőzött állatokon magas lázat, levertséget és a szájban, valamint a lábakon megjelenő hólyagos elváltozásokat figyeltek meg.

A fertőzést a telepet ellátó állatorvos jelezte március 5-én, majd aznap helyszíni vizsgálat és mintavétel történt. A Nébih laboratóriuma március 6-án megerősítette a kórokozó jelenlétét. A hatóság azonnali zárlat alá helyezte a telepet, valamint szigorú járványügyi korlátozásokat vezetett be.

A rendkívül ragályos betegség a szarvasmarhák mellett minden párosujjú patás állatot – így sertéseket, juhokat, kecskéket és bivalyokat – is veszélyeztet, de emberre nem jelent kockázatot. A betegség jelentős gazdasági károkat okozhat, mivel a fertőzött állatokat nem lehet kezelni, és a betegség felbukkanása esetén az érintett gazdaság valamennyi párosujjú patás állatát fel kell számolni.

Járványügyi intézkedések

Jelenleg járványügyi nyomozás zajlik, hogy megállapítsák a fertőzés forrását, illetve feltérképezzék az esetleges terjedési útvonalakat. Az elővigyázatossági intézkedések keretében országos és a Dunántúl egész területét érintő korlátozásokat rendeltek el.

A fogékony állatok mozgását legalább 72 órára leállítják, ezt követően pedig március 17-éig csak azonnali vágásra szállíthatók. Az export is felfüggesztésre került.

A fertőzés közvetlen körzetében, egy 10 kilométeres sugarú zónában a hatóság valamennyi fogékony állatfajt tartó gazdaságot ellenőrzi, mintavételt végez a vírus kimutatására, és ezen a területen a vadászat is tilos.

GyőrMoson-Sopron vármegye teljes területén a fogékony vadfajokból vérmintákat kell venni és azokat a Nébih laboratóriumába kell beküldeni, amely vizsgálatokat állami finanszírozással végzik el.

A hatóság további intézkedésként megtiltotta minden olyan rendezvény megtartását GyőrMoson-Sopron vármegyében, ahol fogékony állatfajok szerepelnek, valamint ezeknek az állatoknak a turisztikai létesítményekben való bemutatása is tilos március 17-éig.

A járvány megelőzése érdekében minden olyan terméket, amely a betegség terjedésében szerepet játszhat, zárlat alá helyeznek és megsemmisítenek. Az érintett állatállomány felszámolása azonnal megkezdődik, a tetemek kezelését és a folyamatos fertőtlenítést kiemelt figyelemmel kísérik.

Az Agrárminisztérium, a Nébih és az állatügyi hatóság mindent megtesz a járvány felszámolása érdekében. A helyzet alakulását folyamatosan figyelemmel kísérik, és a szükséges intézkedéseket ennek megfelelően hozzák meg.

(Forrás: www.mti.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

2025. november 25. 09:10

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

Tejjel fűtenek egy gazdaságban, az ötlet csak első hallásra megbotránkoztató

2025. november 24. 09:10

Nincs szó félreértésről, sem pedig értékesítési nehézségből adódó „bosszúról”, egy német faluban szándékosan használnak újfajta módszert a fűtésre.

Elképesztő! A telep, ahol a galamboknak már semmi esélyük

2025. november 24. 07:10

A gazdák már majdnem feladták, amikor bevetettek egy döbbenetes módszert – a ragadozó madarak percek alatt rendet tettek a telepen.

Ez a kutyák kedvenc szava, sokat elárul házi kedvenceinkről

2025. november 21. 09:10

A kutyák nemcsak a szövegkörnyezet alapján találják ki az emberi szavak jelentését, de valóban értik is azokat. Melyik lehet a kedvencük?

A takarmányárak 27 százalékkal emelkedtek

2022. június 25. 05:37

A takarmányárak mellett jelentős volt az állattartók szempontjából fontos egyéb inputok árának emelkedése is.

Kevesebb élő szarvasmarhát és juhot exportál az EU idén

2020. május 2. 10:47

A teljes élőállatexport-egyenlegben a szarvasmarha- és juh-export csökkenése mellet az élősertés- és baromfiexport-mennyiségek is mérséklődni fognak.

A szarvasmarha-állomány nőtt az elmúlt tíz évben

2022. február 19. 10:36

Hazánkban a tehenek száma 2020-ban 100 ezerrel volt több a 2010. évinél.

Új szarvasmarha diagnosztikai rendszert fejleszt a MATE és a Béke Agrár Kft.

2022. október 16. 06:38

A hőstressz okozta tüneteket is megfelelően kezelheti az innovatív szarvasmarha diagnosztikai döntéstámogató rendszer.