Nagyvilág

Gazdák válságban: minden második feladná

Agrofórum Online

A brit mezőgazdaság jövőjét sötéten látják az érintettek – a gazdák fele már gondolt arra, hogy végleg kiszáll az agráriumból.

A Farmdex Report 2025 adatai szerint a bizonytalan gazdasági helyzet, a politikai kiszámíthatatlanság és a lelki terhek soha nem látott válságot idéztek elő az Egyesült Királyság mezőgazdaságában.

A többség már a feladáson gondolkodik

A McCain Foods nyáron készített reprezentatív felmérése 200 brit gazdálkodót kérdezett meg, és az eredmények lesújtóak. A válaszadók 51 százaléka az elmúlt évben legalább egyszer komolyan fontolóra vette, hogy felhagy a termeléssel. Negyven százalékuk pedig attól tart, hogy a következő tíz évben valószínűleg kénytelen is lesz erre a lépésre, mivel a jelenlegi gazdasági feltételek mellett nem tudja fenntartani a gazdaságát.

A „Farmdex Optimism Index” értéke – 38 százalékon áll, ami az általános kilátástalanságot tükrözi. Csupán 12 százalék nyilatkozott optimistán az ágazat jövőjéről, míg 74 százalék kifejezetten pesszimista. A saját gazdaság jövőjét illetően sem jobb a helyzet: a többség már nem hisz abban, hogy a következő generáció is a földön marad.

Alacsony nyereség, emelkedő költségek

A kilátástalanság legfőbb oka az anyagi helyzet romlása. A gazdák 35 százaléka veszteséget termel, vagy legfeljebb nullszaldós eredményt ér el. Mindössze 14 százalék tudott 10 százalékot meghaladó profitot felmutatni. A termelési költségek meredeken emelkednek – az energia, a vetőmag és a műtrágya ára továbbra is kiszámíthatatlan.

A gazdák szerint a legnagyobb kihívások:

  • dráguló inputanyagok (energia, vetőmag, műtrágya),
  • bizonytalan támogatáspolitika és változó adózási szabályok,
  • csökkenő terményárak a piacon.

Mindez nemcsak a kisebb, de a nagyobb, több millió fontos forgalmú üzemeket is sújtja.

Fáradtak, kimerültek, lelki válságban

A gazdasági gondok mellett a lelki teher is egyre súlyosabb. A megkérdezett gazdák 61 százaléka úgy érzi, a munkája negatívan hat a mentális egészségére. A gazdaságok 60 százalékában csak a családtagok fizetetlen munkájával lehet fenntartani a működést. A munkaterhelés extrém magas: a gazdák 84 százaléka hetente több mint 40 órát dolgozik, a csúcsszezonban harmaduk 70 óránál is többet.

A brit élelmiszer-biztonság is veszélyben

A felmérés arra is rávilágított, hogy a helyzet túlmutat az egyéni gazdaságok gondjain. A válaszadók 86 százaléka szerint az ország hosszú távú élelmiszer-biztonsága veszélyben van. Szinte minden gazda – 96 százalék – sürgős politikai beavatkozást tart szükségesnek az agrártermelés fenntarthatósága érdekében, míg 92 százalék szerint a jelenlegi kormányzati politika kifejezetten rontja az ágazat túlélési esélyeit.

Regeneratív mezőgazdaság mint kiút

A McCain a felmérés eredményeit követően közleményben szólította fel a döntéshozókat és az ágazati szereplőket, hogy közösen dolgozzanak ki stratégiát a brit mezőgazdaság megmentésére. A cég többek között a regeneratív gazdálkodás elterjesztését, a kiszámítható támogatási rendszer kialakítását, valamint a családi gazdaságok életképességének hosszú távú biztosítását javasolja.

A brit agrárium jövője azon múlik, sikerül-e a döntéshozóknak és a termelőknek közösen új irányt szabni a mezőgazdaságnak – olyat, amely egyszerre védi a talajt, a megélhetést és az ország élelmezésbiztonságát.

(Forrás: Ausstieg aus der Landwirtschaft: Hier denkt jeder zweite Bauer ans Aufgeben | agrarheute.com)

Kiemelt kép: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ennél gyorsabban nem lehet tűzifát hasítani, elképesztő módszer született

2026. január 17. 09:10

Hogyan lehet villámgyorsan „kályhakésszé” varázsolni több köbméternyi tűzifát? Erre talált ki egy okos módszert egy fiatal feltaláló.

Forintmilliókat fizettek ki egyetlen dologért, bárkinek ott lehet a kertjében

2026. január 16. 13:10

800 kilométert utaztattak egy hatalmas mocsári tölgyet, közel 4 millió forintba került a „fényűző” szállítás. Vajon megérte?

Fegyelmezetten kell eltűrnöm a szomszéd kéményének borzasztó füstjét?

2026. január 13. 16:10

Szótlanul, az orrunkat befogva kell tűrnünk, ha a szomszédunk kéménye mindennap sűrű, bűzös füsttel áraszt el minket? Ne tegyük, hiszen a háttérben gyakran szabálysértés áll.

Forradalmian új trágya került piacra, amely a biotermesztésben is használható

2026. január 12. 16:10

A rovarfehérje előállítás során is keletkeznek melléktermékek, melyek hasznosítása a növénytermesztésben csökkenti a hulladéktermelést.

Londoni demonstrációra készülnek a brit farmerek a Brexit miatt

2020. február 13. 09:47

A farmerek biztosítékot kérnek arról, hogy miután már nem tartoznak az Európai Unióhoz, az ágazatnak nem kell a hazai piacon versenyeznie a brit minőségbiztosítási előírásokat nem teljesítő termékekkel.

Összeroppanás felé halad a brit tojáspiac

2023. január 2. 06:47

A szövetség becslése szerint az Egyesült Királyság teljes tojóállománya 6%-kal 36,4 millióra esett vissza az elmúlt 12 hónapban.

Bizakodóak a nagy európai uniós búzatermelő országok

2019. június 10. 10:39

A négy legnagyobb európai uniós búzatermelő bizakodó jelentéseket adott azt követően, hogy a tavaly nyári és az idei kora tavaszi aszály után megjött az eső – tudósított a Reuters.

Egyes élelmiszerek felső árkorlátjának önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány

2023. május 28. 19:36

Felső élelmiszer-árkorlát önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarketekkel.