Növénytermesztés

Mitől omlik össze a kukoricatermesztés, ha az éves csapadékmennyiség alig csökkent?

Agrofórum Online

Miért „okos” növény a kukorica? Erre a kérdésre is választ kaptunk egy közelmúltbeli debreceni konferencián, ahol a legeredményesebb növénytermesztőket díjazták.

A Magyar Kukorica Klub Egyesület március 13-án tartotta immár 17. díjátadóját az általa szervezett kukorica termésversenyhez kapcsolódóan. A helyszín ezúttal a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara volt, ahol színvonalas szakmai előadásokat is hallhattunk a rendezvény kísérőjeként.

A Debreceni Egyetem agrárkara 1983 óta folytat tartamkísérleteket a látóképi tangazdaságban, ennek eredményeit pedig rendszeresen közzéteszik, illetve a különböző konferenciákon és más fórumokon is az érdeklődők elé tárják.

Csajbók József egyetemi tanár, intézetigazgató ezúttal a kukorica vízfelhasználási hatékonyságának javítási lehetőségeiről tartott előadást a rendezvényen. Elsőként a klimatikus viszonyok változását vette górcső alá, mégpedig az 1971-től 2024-ig terjedő intervallumban, az orszg területét nagyjából jól lefedő 5 településen. Az adatokból kiderült, hogy az éves csapadékmennyiség nem csökkent jelentős mértékben, Debrecenben ez csupán 10–20 mm-t jelentett, miközben például Budapesten még nőtt is.

A június-július-augusztus hónapokban azonban már jól látszik a csapadékcsökkenés, vagyis a kukorica számára kiemelkedően fontos időszakban. Változott az éves átlaghőmérséklet is, nagyjából 2,4 Celsius-fokkal, ami jelentős különbség, még ha a kukorica melegigényes növény is. A 30 Celsius-fok fölötti maximumokkal rendelkező napok száma megugrott, és ezen a hőmérsékleten a kukoricának már romlik a fotoszintézis-intenzitása.

Csajbók József egyetemi tanár, intézetigazgató (Fotó: Debreceni Egyetem)

Nőtt a potenciális evapotranszspiráció (PET), ez jelenti áttételesen azt az energiamennyiséget, ami a párolgást lehetővé teszi. Az április-szeptember közötti időszakban, vagyis a kukorica tenyészidejében a változás 60–80 mm: ez azt jelenti, hogy ennyivel több csapadék kellene ahhoz, hogy a kukorica jól érezze magát, ez viszont nincs meg, az aszálykárok és rossz terméseredmények tehát zömében ebből adódnak.

A 2007-es évjárat például különösen aszályos volt, a valódi és potenciális párolgás jelentősen eltért. A kukorica szenvedett a vízhiánytól, nem tudta magát párologtatással hűteni, és ez súlyos reakciókat váltott ki az életfolyamataiban. Az évszázad aszályát hozó 2022-es évben, a tenyészidőszak második felében pedig egyszerűen összeomlottak a kukorica életfolyamatai. A vízhasznosítási hatékonysága kiemelkedően rossz volt, a hőség meghaladta a növény tűrőképességét, és nem tudott kompenzálni a takarékosabb vízhasználattal.

Csajbók József beszámolója szerint Debrecen környékén szántóföldi körülmények között végeztek fotoszintézis-méréseket, illetve a talajnedvességet is mérték 1 méteres mélységig. Kiderült, hogy a kukoricánál a talajnedvesség változásával változik a fotoszintézis intenzitása is, miközben ez a napraforgónál sokkal stabilabb maradt. Ha viszont megnézzük a transzspirációt (párologtatást), ott a napraforgóé követte a talajnedvesség változását, és a kukoricánál maradt stabilabb.

Ami a vízhasznosítás hatékonyságát (WUE) illeti, vagyis azt, hogy 1 kg szén-dioxid megkötéséhez mennyi vizet párologtatott el a növény, a kukoricának nedvesebb talaj esetén rosszabb volt a vízhasznosítása, míg szárazabb talajnál javult. Ha tehát kevés a víz, akkor visszafogja a vízfogyasztását, illetve sokkal hatékonyabban használja fel a korlátozott mennyiséget. „Okos növény” – mutatott rá Csajbók József.

18 tonnás kukorica az aszály közepette:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Hektáronként 200 ezer forint nyereség a kukoricán – látványos eredmények születtek Nádudvaron

2026. szeptember 29. 13:10

A KITE nádudvari bemutatója gyakorlati válaszokat adott a termelőknek a gazdasági és ökonómiai kihívásokra.

45 centiméter mélyre ültetett kukorica bújt ki a földből, valóságos csoda történt

2025. november 28. 09:10

Egy ősi nép kukoricatermesztést folytat minimális csapadék mellett, öntözés és talajművelés nélkül, mégis eredményesen – érdemes odafigyelni a tapasztalataikra.

Két évtizedes tapasztalattal a kukorica gyomirtásban

2022. június 7. 05:34

Megjelenésekor formulációja igazi újdonságnak számított. Az olajos diszperzió egyedi, gyors felszívódást biztosít a terméknek, a hazai piacon az első, 2 órás esőállósággal rendelkező gyomirtó szer lett.

Kockázatcsökkentés a kukoricatermesztésben

2023. február 24. 10:35

Fontos lenne végiggondolni, hogy milyen okok vezethettek ehhez az eredményhez és milyen intézkedéseket kellene tennünk a hasonló helyzetek elkerülésére.

A kukorica életútja a tápanyagigény függvényében

2025. június 11. 14:10

A kukorica tápanyagigénye kritikus pontokon változik. A TIMAC AGRO célzott megoldásokkal segíti a stresszhelyzetek kezelését.