Az őszi búzának meglehetősen sok gombás eredetű betegsége van, de ezek java része, mint a lisztharmat és a rozsdák, biotróf életmódúak. A nekrotróf életvitelű kórokozók száma meglehetősen csekély.
A szeptóriás pelyvabarnulás (Stagonospora nodorum) és a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) mellett – amelyek súlyosabb kártétel nem képesek okozni a gabonán – igazság szerint csak egyetlen olyan kórokozója van, amely alkalmanként komoly lomb és termésveszteség előidézésére képes. Ez nem más, mint a fahéjbarna levélfoltosság.
Fizikai korlátok
A fahéjbarna levélfoltosság kórokozója a Drechslera tritici-repentis gomba, amely ivaros alakban (Pyrenophora tritici-repentis) telel át az előző évi tarlómaradványok szöveteiben. Ez a kórokozó csak ivaros alakban képes áttelelni, míg legközelebbi rokona, az árpán a hálózatos levélfoltosságért felelős Drechslera teres erre ivartalan alakban is képes. A fahéjbarna levélfoltosság alapvetően a búza, pontosabban a Triticum nemzetség fajainak kórokozója, de megél a tarackbúzán, a tritikálén és a fénymagon is.
A tavaszi felmelegedés hatására a talaj felszínén heverő elhalt növényi maradványokban a kórokozó egy vulkáni kúpra emlékeztető termőtestet, pszeudotéciumot képez. Ezek már napjainkban is felfedezhetőek az előző évi búzavetések maradványain. A bennük fejlődő aszkuszok és a belőlük kilökődő aszkopspórák kijutásához, azaz a primer fertőzéshez ugyanakkor a kórokozónak nedvességre, pontosabban szólva nagyobb csapadékra van szüksége. Az aszkospórák kiszóródása egy tisztán fizikai folyamat, az aszkuszok közötti parafízis sejtek víz hatására létrejövő duzzadása és az így kialakult nyomás juttatja ki az aszkospórákat a szabadba.
Némiképp szerencsétlen módon (a kórokozó számára) a Pyrenophora tritici-repentis aszkospórái rendkívül nehezek, így csak legfeljebb 5-8 cm távolságra képesek kilökődni a termőtestből. Éppen ezért tavasszal kizárólag a vetésváltás nélkül termesztett búzaállományokban találkozhatunk a kórokozó tüneteivel. A kerek, de a levél növekedése miatt kissé rombusz alakúra deformálódó barna foltok általában egy klorotikus gyűrűben helyezkednek el. Közepükön egy sötétbarna „infekciós pont” található, amelynek megléte a kórokozó által előidézett fertőzést egyértelművé teszi.
Alakváltás
Az aszkospórák szóródása alapvetően a nedvesség ellátottság függvénye, de ennél a fajnál meglehetősen sokáig, 3-4 hétig is eltart. Ennek végén viszont ez a kórokozó a gombák világában egyedülálló módon védekezik az esetleges sikertelen ivaros szaporodás hibájának orvoslására. A kiürült pszeudotécium koronáján, az osztiolum mellett kifejlődnek a kórokozó ivartalan alakjának a konídiumtartói és konídiumai. Erre egyetlen más gomba sem képes. A kórokozó jellegzetes hosszú, szürkés színű konídiumai könnyűek, a szélútján könnyen terjednek. Alakjuk jellegzetes, „kígyófej” forma, azaz a legfelső sejt a legnagyobb átmérőjű.
A fahéjbarna levélfoltosság – mint minden korábbi Helminthosporium faj – alapvetően nedvesség igényes kórokozó. A meleget is kedveli. A legnagyobb problémát akkor okozza, amikor egy, már fertőzött állományt már teljes lombozatban nagyobb csapadék ér. Ekkor a lombozat belsejében sokáig meleg és igen páráskörülmények alakulnak ki. Szerencsétlen esetben ekkor ez a kórokozó akár egy hét alatt a búza, vagy a tritikálé teljes lombozatát is elpusztíthatja.
A védekezés ez ellen a veszélyes kórokozó ellen nem egyszerű. A vetésváltás nagyban csökkenti ugyan a kezdeti fertőzés lehetőségét, de a konídiumos fertőzések ellen nem véd. Megfelelő rezisztenciával csak néhány fajta rendelkezik a kórokozó ellen. A kémiai védekezés során ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy ez a gomba egy igazán „kemény ellenfél”. Csak az ellene engedélyezet fungicidek maximális dózisával és hibátlan kijuttatási technológiával lehet ellene eredményesen védekezni. Ez olyan gomba, amelyet „olcsójános” módon nem lehet visszaszorítani.
A képek a szerző felvételei.
