Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A szója a zöldítésen kívül is csábító a gazdáknak

Agrofórum Online

Sokan érdeklődtek az AGROmashEXPO ideje alatt a Karintia Kft. standján a szója termesztéséről, többen is jelezték, hogy 2018-ban kipróbálnák a fehérjenövényt, ami azért is lehet meglepő, mert a zöldítés szabályainak változása sokáig egy kicsit beárnyékolta a szójatermesztés magyarországi jövőjét.

Kőrösi Tibor, a Karintia Kft. fejlesztési vezetője is arról beszélt élő adásunkban, hogy a jogszabály megjelenésekor még nagy volt a bizonytalanság, és sok volt a kérdőjel, de mostanra kiderült, hogy a termelők jelentős részének a zöldítés csak harmadlagos szempont volt. A legfontosabbnak az bizonyult, hogy eredményesen lehessen szóját termeszteni, a második szempont volt a fehérjetámogatás, és a zöldítés kapcsán igényelhető forrás csak a harmadik helyen áll.

Összességében tehát elmondható, hogy a Karintia Kft. tapasztalatai szerint a szójatermesztésben nem lesz jelentős változás, a bioszójával kevesen fognak próbálkozni, a zöldítést pedig más módon oldják meg a termelők – ugaroltatással vagy másodvetéssel. Ez utóbbi minden bizonnyal nagyon népszerű lesz, hiszen Kőrösi Tibor szerint már most szép számmal vannak megrendeléseik a vetőmagkeverékekre, míg az előző években csak áprilistól, vagy még inkább májustól indult be az érdeklődés.

A fejlesztési vezető videónkban arról is beszélt, hogy új termékként a korai éréscsoportba tartozó, saját nemesítésű Angelica fajtával bővítették a Kartintia Kft. termékkínálatát. Arra azonban felhívta a figyelmet, hogy mivel első éves fajtáról van szó, így a vetőmag minden bizonnyal nagyon gyorsan el fog fogyni. Ez persze a többi szójára is igaz, hiszen, ha valaki a napokban meglátogatja a cég honlapját, már egy felhívást találhat rajta, miszerint fogynak a karintiás szóják, két bőtermő fajtájukra, a SIGALIA-ra és az ENERGY-re nem is tudnak további megrendelést felvenni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Búza és szója egyszerre a területen – ilyen a váltakozó vetés

2026. szeptember 26. 16:10

Üzemi körülmények között vizsgálták, hogyan termeszthető együtt az őszi búza és a szója. Kihívást jelentett, hogy az egyes műveleteket különböző időben kell végezni a két kultúrában.

Ezeket a növényeket lesz érdemes jövőre termeszteni Magyarországon

2026. szeptember 25. 13:10

Reménykedhetünk a mezőgazdaságot sújtó válsághelyzet csillapodásában? Milyen növényeket lesz érdemes termesztenünk Magyarországon a következő években, évtizedekben?

Évelő gabonával az aszály ellen? Már üzemi táblákon is vizsgálják

2026. szeptember 25. 07:10

Kevesebb talajbolygatás és mély gyökérzet áll szemben a szerényebb szemterméssel. Az évelő gabona érdekes új lehetőség lehet bizonyos területeken.

2 sor búza mellé 3 sor szóját vetettek, jelentős bevételt hozott a furcsa kísérlet

2026. szeptember 23. 09:10

A mezőgazdaságot évek óta sújtó időjárási kihívások a gazdákat újfajta gondolkodásra ösztönzik.

Väderstad finomhangolás az aprómagvak precíz vetése érdekében

2018. március 6. 22:09

A Väderstad Tempo V változtatható sortávú vetőgépet tavaly mutatták be, így nem véletlen, hogy az AgrárgépShow-n is nagy érdeklődés övezte.

Gépészet Videó

A legjobb fajtákat és a fajtakísérletek résztvevőit is díjazták

2023. január 28. 07:39

A budapesti AGROmashEXPO és Agrárgépshow keretében a GOSZ által rendezett Szántóföldi Szakmai Napon minden vizsgált növényfaj valamennyi éréscsoportjának első három helyezettjét díjazták, valamint oklevelet vehettek át a kísérletben résztvevő fajtatulajdonos vállalatok.

AGROmashEXPO és ArárgépShow

2019. december 17. 06:32

Januárban ismét várja Önt hazánk legnagyobb agráripari találkozópontja a HUNGEXPO-n! Mezőgazdasági gépek, szolgáltatások, input anyagok, díjnyertes termékek, technikai innovációk és színvonalas szakmai programok egy helyen.

AGROmashEXPO 2022. január 26-29-ig a megújult HUNGEXPO-n

2021. december 17. 07:12

Januárban ismét élőben várja Önt Magyarország legjelentősebb agráripari találkozópontja a megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Mezőgazdasági gépek, szolgáltatások, input anyagok, díjnyertes termékek, technikai innovációk és színvonalas szakmai programok egy helyen.