A különféle növénykultúrákban fellépő kártevőknek van egy csoportja, amelyek fajai szinte valamennyi termesztett és vadon élő növényen megtalálhatóak. Ezek a rovarok a levéltetvek.
Csoportjuk rendkívül változatos, hiszen szigorúan egy gazdanövényes, monofág fajok éppen úgy megtalálhatóak közöttük, mint téli és nyári gazdanövénnyel rendelkező fajok is, valamint olyanok, amelyek tápnövény köre a nyári, lágyszárú gazdanövények tekintetében szinte végtelennek tekinthető.
Sokoldalú és súlyos kártétel
A levéltetvek kártétele a növényeken meglehetősen sokrétű. Mivel testük fehérjéinek felépítéséhez a szükséges nitrogént kizárólag a kiszívogatott növényi nedvekből tudják kivonni, így jelentős tápanyag veszteséget okoznak. Ez járulékosan egyéb, pl. víz és szénhidrát veszteséggel is jár. A kiszívott növényi nedvekből a felesleget egyszerűen kiürítik, így jelenlétük és táplálkozásuk meglehetősen pazarló a növények számára.
Jelenlétük sok növényfaj esetében, mint pl. a dísznövények, már önmagában is minőség rontó tényező. Ráadásul sok fajuk a növényi vírusok átvitelével olyan mértékű közvetett kárt tud okozni, amelyet a táplálkozásuk által előidézett közvetlen kártétel meg sem tud közelíteni.
Fontos az előrejelzés
A különféle levéltetvek a számukra kedvező feltételek fennállása esetén (kiegyenlített, mérsékelten magas hőmérséklet, közepesnél magasabb páratartalom, fiatal növényi szervek tömeges jelenléte) szűznemzéssel rendkívül gyorsan képesek szaporodni. Ennek következtében egy jókora, már tényleges károkat okozó levéltetű kolónia meglehetősen gyorsan ki tud alakulni.
Elméletileg a levéltetvek jelenléte szinte bármely kultúrában az állományok szemlézése során könnyedén észre vehető, de a vegetációs szezonban a rengeteg teendő mellett sajnos egyre kevesebb időnk jut az állományok szemlézésére.
Gazdanövények megfigyelése kulcsfontosságú
Szerencsére jó néhány levéltetű faj esetében némi tudás birtokában könnyedén megmondhatjuk a levéltetvek megjelenésének hozzávetőleges időpontját a veszélyeztetett nyári gazdanövények állományaiba. Tipikusan ilyen fajok a fekete répa levéltetű (Aphis fabae), illetve a hírhedt vírusvektor zöld őszibarack levéltetű (Myzus persicae). E rendkívül polifág, gyakori és veszélyes levéltetű fajokat érdemes már a téli, fás szárú tápnövényeiken nyomon követni.
Hol telelnek át a veszélyes fajok?
A fekete répa levéltetű döntően a csíkos kecskerágón (Euonymus europeus) telel át, míg a zöld őszibarack levéltetű a különböző Prunus fajokon. Ezek közül hazánkban a vérszilva (Prunus cerasifera) rendkívül gyakori. E két cserje szinte minden hazai régióban könnyedén megtalálható az utak mentén levő fasorokban, cserjésekben.

Ha rajtuk már nagyobb, a levelek torzulását okozó levéltetű kolóniákat látunk, amelyekben már a nyári tápnövényekre áttelepülni képes szárnyas egyedek is vannak, akkor már a szántóföldi, lágyszárú kultúráink is veszélyben vannak. Azok szemlézése majd csak akkortól válik időszerűvé.
Kedvezőtlen tavasz, kisebb kockázat
Az idei évben – vélhetően a komolyabb téli fajok eredményeképpen – a levéltetvek áttelelése kevésbé volt sikeres, mint korábban és a tavasz folyamán gyakorta visszatérő hajnali fagyok, hűvös időjárás sem kedvezett ezeknek a rovaroknak.
Jelenleg mindkét fontos kártevő faj esetében még csak kis kolóniákkal lehet találkozni a fás szárú gazdanövényeken. Éppen ezért a veszélyeztetett lágy szárú, szántóföldi kultúrákba e kártevők betelepedése a szokásosnál várhatóan később fog bekövetkezni. Az egyes szántóföldi kultúrákat súlyosan veszélyeztető, nagyon fiatal korban történő levéltetű betelepedésre az idei évben meglehetősen kicsi az esély.
A képek a szerző felvételei.