A vegetációs időszak májusi szakaszában egyre több növényen jelennek meg újabb és újabb károsítók. Ezek közé a kártevők közé tartoznak a levéltetvek is, amelyek szinte minden termesztett és vadon élő növényünkön megtalálhatók. Jelenlétük többféle kártétellel is jár, így nem éppen szívesen látott vendégek a gazdaságokban és a kiskertekben sem.
A levéltetvek önmagukban apró, szinte semmiféle védelemmel nem rendelkező kis rovarok, amelyek sokszor már a környezet kedvezőtlen változásának hatására is pusztulnak. Jelentőségüket hatalmas egyedszámukban kell keresni, valamint abban, hogy sok közvetett kártétellel jár sok esetben a megjelenésük.
A közvetlen és közvetett károk egyaránt jelentősek
Nyilvánvalóan közvetlen kártételük, a víz és a tápanyagok kiszívása a növényekből is számottevő. Főleg úgy, hogy azt meglehetősen pazarló módon teszik. A kiszívott növényi nedvekből valójában a szabad aminosavak és oligopeptidek azok, amelyek létfontosságú nitrogén és szénforrások a számukra. A felesleges szénhidrátokat és vizet egyszerűen kiürítik.
Ennek következménye a kolóniáik közelében a víz elpárolgása után megmaradó ragacsos cukros máz, a mézharmat. Ez szennyezi a növényt, ráadásul szaprofág penészgombák megjelenését is kiválthatja, amely további minőségi kárral járhat.
Közvetett kártételük között a legjelentősebb, hogy hatékony vektorai a különféle növényi vírusoknak. A gabonaállományokban évről évre egyre gyakoribb virózisok, vagy a burgonya közismert vírusos leromlása mind a levéltetvek számlájára írható. Nem csoda tehát, hogy egyetlen gazda sem látja szívesen ezeket a kis ízeltlábúakat.
Nem mindegy, hol károsítanak
A levéltetveket szigorúan technikai, pontosabban permetezési kijuttatási szempontból könnyedén két csoportra oszthatjuk. Egy részük teljesen nyíltan, a növények felületén károsít. Tipikusan ilyen pl. a rózsa levéltetű (Macrosiphum rosae), amelynek jókora kolóniái sokszor a teljes rózsabimbót beborítják.
Az ilyen levéltetvek ellen gyakorlatilag bármilyen kontakt készítmény használata teljes sikerre vezethet. Ha látjuk a levéltetvek testét, akkor azt le is tudjuk permetezni! Egy ilyen, a kártevő testfelületét érő kezelést ezek az amúgy sem „kemény” károsítók nem szokták túlélni.
Rejtőzködő fajok és növényi torzulások
Más levéltetűfajok ugyanakkor „szemérmesebbek”, igyekeznek elbújni a vizsgálódó tekintetek és a környezet egyéb kellemetlenségei elől. Ezt úgy érik el, hogy szívogatás közben a növénybe bocsátott nyáluk megzavarja a növény természetes növekedési folyamatait. Különféle torz képződmények jönnek így létre, amelyek ugyanakkor élő növényi szövetből állnak.
A hajtászsugorító köszméte levéltetű (Doralis grossulariae) pl. a hajtáscsúcs növekedését állítja le. A levelek ezzel egy rozettás felszínt képeznek, amely tökéletesen elfedi a tetveket nemcsak a vizsgálódó tekintetek, hanem a permetlécseppek elől is.
A szil hólyagos gubacstetve (Schizoneura ulmi) a levél színén kialakuló kicsi, hosszúkás kis zsákocskákat alakít ki, amelynek belsejében háborítatlanul tud táplálkozni.

Az almafákon jelen időszakban a leveleken gyakran látható hosszanti, vöröses bugyrokért, duzzanatokért a belsejükben megtalálható, szürkés színű levélpirosító alma-levéltetű (Dysaphis devecta) a felelős.
Felszívódó készítmények szerepe a védekezésben
Szerencsére ezek az „elbújós” levéltetvek sem elérhetetlenek a korszerű növényvédő szerek számára. Mivel a levéltetveket bújtató növényi torzulások élő növényi szövetből állnak, így bennük van tápanyagforgalom is.
Ezt kihasználva a felszívódó hatású inszekticidek a búvóhelyeiken is el tudják érni és elpusztítani ezeket a kártevőket. Nyilvánvalóan a kialakult torzulások, gubacsok nem fognak eltűnni, de újak már nem fognak keletkezni és a növények élete visszatérhet a fertőzés előtti kerékvágásba.
A rezisztencia megelőzése kulcskérdés
A szisztemikus, azaz felszívódó hatásmódú pirimikarb, flonikamid, illetve acetamiprid hatóanyagok ellen ugyanakkor elméletileg kialakulhat a levéltetvek populációiban a rezisztencia.
Ezt megakadályozandó lehetőség szerint ügyeljünk arra, hogy mindig az engedélyezett dózissal hajtsuk végre a kezeléseket és a levéltetvek elleni védekezések során is alkalmazzuk a felhasznált készítmények, hatóanyagok rotációját. Ezzel rendkívül sokáig megelőzhető a szerrezisztencia kialakulása, amelyet mindenképpen célszerű elkerülni.
A kép a szerző felvétele.