Mi lehet a megoldás a magyar tavak és folyók rémisztő apadására, illetve a Homokhátság további sivatagosodására? A homokfásítással sem teszünk mindenhol jót.
Sokan figyelik aggódva a legnagyobb tavaink és folyóink vízszintcsökkenését, amely ezen a nyáron valóban drámai mértéket ért el. A klímaváltozást befolyásolni nem tudjuk, mégis vannak olyan eszközök a kezünkben, amelyekkel mérsékelni tudjuk a negatív hatásokat. A legnagyobb bajban a Duna–Tisza közi Homokhátság van, ezt már 2004-ben a félsivatagos övezetek közé sorolta a FAO, és a helyzet azóta egyáltalán nem javult.
A két nagy folyót összekötő csatorna csak a laikusok szerint jelentene megoldást a problémára. Szakértők úgy vélik, hogy ezzel csak felgyorsítanánk a térség pusztulását, a talajvizet olyan mélységbe nyomnánk le vele, ahonnan már nem tudná hasznosítani a növényzet. A Homokhátság szárazodása nem új keletű, már az 1970-es évektől jelentős méreteket öltött. Igen korán megszületett aztán az ötlet, hogy homokfásítással lehetne orvosolni a bajokat, ám ennek is inkább csak a hátrányait éreznénk meg.
A mintegy 12 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, Pest, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyéket érintő Homokhátság 30–70 méterrel emelkedik ki a környezetéből. A tetejére túlságosan költséges volna zsilipekkel vizet feljuttatni, azonban hatékonyabb és működőképesebb terv egyelőre még nem született a térség megmentésére. Az alapvető gondot az jelenti, hogy a homoktalajok víztartó képessége igen gyenge, a lehulló csapadék villámgyorsan lejut a mélyebb zónákba, mielőtt a növényzet felhasználná.
Negatív vízmérleg
A homokfásítás eredeti célja a túllegeltetés miatt kialakult homokmozgások megfékezése volt, ám hamar kiderült, hogy ezzel sok helyen csak ártottunk a tájnak. A legszárazabb területeken ugyanis a fák vízigénye nagyobb, mint a lehulló csapadék, és már az 1990-es években úgy becsülték, hogy a homokfásítás a táj szárazodásának akár a 10–15 százalékáért felelhet. Új erdők telepítése ezért nem ajánlott, sőt, az erdőborítás csökkentése indokolt a letermelésre kerülő faültetvények újratelepítésének mellőzésével – olvasható egy 2021-es tanulmányban is.
Hozzáértők szerint a fásítás súlypontját inkább a folyók ártereibe érdemes áthelyezni. Azok ugyanis évente egy vagy több alkalommal jelentős többletvizet kapnak, amit jelenleg a lehető leggyorsabban eltávolítunk az országból. A nagy vízigényű fafajokból álló erdők ennek jelentős részét meg tudnák kötni, ezáltal pedig számottevő gazdasági, társadalmi és ökológiai hatásuk lenne.
A homokfásítás nem mindenhol jár negatív következményekkel:
Szereti az Agrofórum cikkeit?
Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!