Állattenyésztés

Uniós támogatással sertés vágó-, és feldolgozó üzem épül Sárrétudvarin

Miniszterelnökség

Kategóriájában Közép-Európa legmodernebb sertés vágó-, és feldolgozó üzeme épül meg a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvariban - jelentette be az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár a szerdai alapkőletételen.

A Vidékfejlesztési Program keretében mintegy 1,5 milliárd forint támogatást nyert a Kurucz Cégcsoport, melynek köszönhetően egy új és komplex sertés vágó-, és feldolgozó üzem kiépítésére nyílik lehetőségük Sárrétudvarin. A beruházás alapkőletételére 2018. március 21-én ünnepélyes keretek között került sor, melyen Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára mondta el köszöntő gondolatait.

Mint kiemelte, az agrártermékek versenyképességének és piaci stabilitásának kiemelkedő tényezője a minél magasabb szintű és minőségű feldolgozottság. Éppen ezért az élelmiszeripari ágazat szereplői sem vonhatják ki magukat a folyamatos fejlesztések alól. A Kurucz Cégcsoport megalakulása óta a magyarországi állattenyésztők piacának meghatározó szereplője. A Vidékfejlesztési Program keretében elnyert mintegy 1,5 milliárd forint támogatás felhasználásával, összesen több mint 3 milliárd forint ráfordítással az üzem vágókapacitása évi 140 ezer darabra növekszik. Ezt a cégcsoport teljes egészében saját állománnyal tudja majd biztosítani – mondta el az államtitkár.

Kis Miklós emlékeztetett, hogy a Kormány az élelmiszeripart stratégiai ágazatnak tekinti, éppen ezért az ország élelmiszeripara komoly támogatásra számíthat a 2020-ig tartó uniós programozási időszakban. A Vidékfejlesztési Program élelmiszeripari pályázata – amellyel a Kurucz Cégcsoport is élt – a termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek kialakítására, épületek, építmények kivitelezésére, energiahatékonysági fejlesztéseire biztosít forrást. Miniszterelnökség ez idáig mintegy 106 milliárd forint megítéléséről döntött az ágazat számára. A legnépszerűbb támogatott élelmiszeri tevékenység a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, a húsfeldolgozás, illetve a tejfeldolgozás voltak – tette hozzá.

Végezetül az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a Miniszterelnökség újabb, mintegy 40 milliárd forint támogatási keret meghirdetését tervezi élelmiszeripari kis- és középvállalkozások számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

2025. november 25. 09:10

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

Tejjel fűtenek egy gazdaságban, az ötlet csak első hallásra megbotránkoztató

2025. november 24. 09:10

Nincs szó félreértésről, sem pedig értékesítési nehézségből adódó „bosszúról”, egy német faluban szándékosan használnak újfajta módszert a fűtésre.

Elképesztő! A telep, ahol a galamboknak már semmi esélyük

2025. november 24. 07:10

A gazdák már majdnem feladták, amikor bevetettek egy döbbenetes módszert – a ragadozó madarak percek alatt rendet tettek a telepen.

Ez a kutyák kedvenc szava, sokat elárul házi kedvenceinkről

2025. november 21. 09:10

A kutyák nemcsak a szövegkörnyezet alapján találják ki az emberi szavak jelentését, de valóban értik is azokat. Melyik lehet a kedvencük?

Növekedett a szarvasmarha- és a sertésállomány

2018. július 11. 12:16

Tavaly decemberhez viszonyítva idén júniusban a szarvasmarha- és a tehénállomány 10 ezerrel, illetve 2 ezerrel nőtt.

Tovább csökken a sertés- és szarvasmarha-állomány az EU-ban

2024. október 8. 13:10

Az állatállomány-összeírások legfrissebb eredményei szerint 2024-re tovább csökkent a sertés- és szarvasmarha-állomány az Európai Unióban.

Már Győr-Moson-Sopron megyét is elérte az ASP miatti korlátozás

2021. március 3. 08:55

Az elmúlt hetekben újabb területen, ezúttal Dunaalmás külterületén elhullottan talált hat vaddisznó mintájában mutatta ki az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma.

A beszállítók felkutatása sem egyszerű feladat

2021. november 13. 05:36

Széles Zoltánnal, a Széles Húsüzem tulajdonosával a biotermékek forgalmazásának lehetséges buktatóiról, tapasztalatairól beszélgettünk, no meg arról, hogy miért van az, hogy osztrák biocsirke kerül a magyar asztalra.