Nagyvilág

Problémát okoznak a madárriasztó hangágyúk a Balatonnál

MTI

A seregélyek elriasztására szolgáló hangágyúzás miatt a Somogy megyei kormányhivataltól kért soron kívüli intézkedést Balatonberény polgármestere.

Horváth László polgármester az MTI-nek szerdán azt mondta: évek óta ismétlődő problémáról van szó, amely idén azért vetődött fel sokkal élesebben, mert a szokottnál jóval hamarabb érik a szőlő. A turisztikai csúcsszezon közepén kora reggeltől estig 10-12 másodpercenként durrognak a hangágyúk, és emiatt nagyon sok vendég elmegy a településről – mondta a polgármester.

Az önkormányzat korábban megtiltotta például a hétvégi fűnyírást is a belterületén, de külterületről származó zaj ügyében nem illetékes. A csendháborítás rendőrségi hatáskörbe került, valamint a kormányhivatal környezet- és természetvédelmi hatósága intézkedhet ilyen ügyekben – ismertette a polgármester. Hozzátette: volt, aki rendőrségi feljelentést tett, de előfordult már önbíráskodás is, megrongáltak egy hangágyút.

Laposa Bence borász, a tóhoz tartozó három megye és hat borvidék több borászatát, borbárát, éttermét, cukrászdáját képviselő egyesület, a Balatoni Kör elnöke, a Laposa Birtok ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a tó északi partján is akadnak lakossági panaszok, de kevesebb, mivel ott inkább hálókkal védik a szőlőt a madaraktól. A háló nagyon drága, így aki nem bortermelő, hanem csak szőlőt termeszt eladásra, nem tudja kigazdálkodni az árát. A szőlőtermesztés a Balaton-régió meghatározó ágazata, és a gazdáknak az egész évi munkájukat kell ilyenkor megvédeniük a seregélyektől – tette hozzá.

Balassa Balázs, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke szerint nagyon nehéz megtalálni a mindenki számára megnyugtató megoldást. Kifejtette: a szőlő a térség fontos növénye, a bor pedig az egyik legfontosabb gasztronómiai terméke. Ha nem védekeznek a gazdák, a munkájuk kárba veszhet, viszont a védett seregély ellen csak humánus módon szabad fellépni. Azt is látni kell azonban – tette hozzá -, hogy a Balaton egyre inkább turisztikai régió, a vendégek és a turizmusból élő emberek pedig mind kevésbé tolerálják a szőlőműveléssel járó zajt, köztük például a motoros permetezőgépét is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Némán tűrjem, ha a szomszéd állata rendszeresen átjár a telkemre?

2025. november 8. 09:10

Mindenképpen el kell tűrnünk, hogy a kutyák, macskák, baromfik, esetleg nagyobb testű állatok rendszeresen átjárjanak hozzánk a szomszédból?

Ijesztő események hátráltatják a kukorica betakarítását, javában folynak a vizsgálatok

2025. november 6. 13:10

A mezőgazdasági termelés veszélyes üzem, ez a betakarítások idején fokozottan érvényes megállapítás. Különös szabotázsok borzolják a kedélyeket Németországban.

53 ezer hektáron gazdálkodik egyedül egy nő, így csinálja

2025. november 3. 09:10

A mezőgazdaságban nincsenek szabadnapok és ünnepnapok, folyamatos robotolás a munka, nőként pedig kétszer olyan nehéz érvényesülni benne.

Sokféleség mentheti meg a mezőgazdaságot

2025. november 2. 14:10

A kutatók szerint a változatos gazdálkodás a jövő útja: a sokféleség nemcsak fenntarthatóbb, hanem gazdaságilag is kifizetődő.

Már kapható a hazai csemegeszőlő

2018. augusztus 17. 09:04

A csemegeszőlő-fogyasztás alapvetően augusztus végére és az őszre jellemző, de idén várhatóan előbbre tolódik a szezon.

Beteg a szőlőm?

2021. március 19. 04:37

Néhány idősebb szőlőtőkémen nem látok rügykezdeményeket, félek, hogy nem hajt ki. Mi lehet az oka?

Hasznos pergola- és lugasötletek, amit jövőre megvalósíthatunk

2023. október 8. 14:10

Íme pár hasznos pergolaötlet, ami nálunk már bevált a kertben!

Hogyan védhetjük meg a szőlőt a kutya kártételétől?

2020. október 31. 04:36

N. Miklósné kérdése: Kutyánk imádja a szőlőt, idén majdnem az összes fürtöt "lecsipegette" a kertben a tőkékről. Milyen kíméletes módszerrel tudnám leszoktatni a szőlőevésről?