19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárközélet

Német kánikula: kiszáradtak a karácsonyfának nevelt fenyők

MTI

Tovább tart és csak a hét közepén tetőzik a kánikula Németországban, akár új melegrekordot is mérhetnek majd. A hőség és az aszály egyre súlyosabb gondokat okoz, Brandenburg tartományban már a folyók kiszáradásával fenyeget.

A Schwarze Elster 18 méter széles medrét általában két méter magas vízoszlop tölti meg a Senftenberg nevű város közelében, most viszont egy több kilométeres szakaszon porzik a meder, és itt-ott kagylóhéjak és haltetemek borítják – áll a BZ berlini lap riportjában. A Schwarze Elster az első folyó, amely Németország egyik leginkább aszályos vidékén részlegesen kiszáradt. A tartomány többi természetes vize sincs jó állapotban, pedig Brandenburg a 3000 taváról és 32 ezer kilométer hosszúságú víziút-hálózatáról is híres.

A Németország és Lengyelország közötti határfolyón, az Oderán például hetek óta szünetel a hajóközlekedés, a vízállás 115 centiméterre süllyedt, így már gyalog át lehet kelni az egyik országból a másikba. A Spree vízellátása is veszélyben van, a csapadékszegény időkben utánpótlást biztosító tározók vizének 65 százalékát már beleeresztették a folyóba, hogy ne kelljen korlátozásokat bevezetni, és a készletek legfeljebb még egy hónapig tartanak ki.

A szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD) adatai szerint a 2018-as nyári hőség és aszály történelmi léptékű, július eleje óta szokatlanul magas az átlaghőmérséklet, július közepe óta pedig hőhullám sújtja Németországot, és sok helyütt tavasz óta nem volt számottevő csapadék.

A száraz, meleg időben sok helyütt vészesen algásodnak a folyók és a tavak, és tömeges a halpusztulás. Máshol erdőtüzekkel küzdenek. A szintén az ország északkeleti részén fekvő Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban például a hatóságok hét végi összesítése szerint eddig 1300 hektáron kapott lángra a növényzet. A legnagyobb tűzvész július elején volt a Gross Laasch nevű községnél, ahol egy olyan erődben keletkezett tűz, amelyben sok második világháborús lőszermaradványt rejt a talaj. A tűzoltók négy napon keresztül küzdöttek a lángokkal.

A tűzveszély miatt számos településen betiltották a németek egyik kedvenc nyári szórakozását, a szabadtéri grillezést. Berlinben például akár ötezer euró (1,6 millió forint) büntetéssel sújthatják a tilalom megszegőit.

A mezőgazdaságban katasztrofális hatásokkal számolnak. A karácsonyfa-termesztésre szakosodott erődgazdálkodók országos szövetségének (BVWE) egy hétfőn ismertetett előrejelzése szerint az ország keleti és északi részén a legfiatalabb csemeték 100 százaléka kiszáradhat, mert nem elég mély a gyökérzetük az aszály túléléséhez, így néhány év múlva karácsonyfa-ellátási nehézségek keletkezhetnek.

A DWD előrejelzése szerint a következő napokban folytatódik a kánikula, a hét közepén 39 Celsius-fokot is mérhetnek, és előfordulhat, hogy megdől a 2015. augusztus 7-én a bajorországi Kitzingenben mért 40,3 fokos melegrekord. A hét második felében enyhülés következhet, de a hűvösebb, 25-30 fokos hőmérsékletű levegő heves viharokkal érkezhet meg Németország déli és nyugati részére.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Országosan is használják az SZTE által kidolgozott aszálykutatási eljárást

2022. július 18. 13:27

Az aszály mindenki életére hatással lesz az SZTE kutatói szerint.

Mikor (ne) vessük a repcét?

2021. augusztus 27. 04:39

A repce vetésidejének megválasztásával nagyon sok, a vegetációs időszakban megoldandó probléma kialakulása már eleve eldől.

Folyamatosan romlik a francia kukoricatermés állapota

2022. augusztus 1. 09:42

Második egymást követő hete meredeken romlott a francia kukoricatermés állapota.

Jól fog jönni a jövő hét első felére ígérkező csapadék

2023. június 1. 15:31

A szántóföldi növények a legtöbb helyen szépen fejlődnek, de a záporokból kimaradt északnyugati és északkeleti területeken jól fog jönni a jövő hét első felére ígérkező csapadék – írj az Országos Meteorológiai Szolgálat.