A korai vetések kártevői

A repce vetésidejének megválasztásával nagyon sok, a vegetációs időszakban megoldandó probléma kialakulása már eleve eldől. Bármilyen furcsa is ezt kimondani és leírni, de a helytelen időben elvégzett, főleg a nagyon korai vetésnek súlyos növényvédelmi kockázatai és költségei is vannak. A télállósági és a tápanyagutánpótlási gondokról nem is beszélve.

Az elmúlt évek során sajnos egyre gyakoribbá vált, hogy már szeptember végére olyan méretű repceállományok alakultak ki, amelyek egy akkoriban netán beköszöntő telet minden gond nélkül kiállnának. Viszont szeptember vége az egyre melegedő klímánk alatt inkább még a nyárra emlékeztet, mint a valamikor jóval később beköszöntő télre. A télies időjárás beköszöntéig hátralevő hónapok során ez a biomassza csak tovább növekszik és ez a tény általában nem kerüli el a repcét tápnövényként használó károsítók figyelmét sem.

A korán vetett, szeptember elején – közepén már dús lombozatú repceállományok kedvelt célpontjai a repcedarázs (Athalia rosae) kártételének. Ez a kártevő augusztus – szeptember hónapokban rajzik és a petéit a minél dúsabb lombozatú állományokra helyezi el. Ritkás, fejletlen, illetve túl fiatal növényekre nem szokott petéket elhelyezni. Ez a kártevő így igyekszik gondoskodni a lárva fejlődés utolsó stádiumában levő álhernyóinak extrém mértékű étvágyának kielégítéséről. Egy korai vetéssel kialakított dús lombozatú állomány szinte meghívólevél ennek a károsítónak.

Szintén kedvelik az ilyen időnek előtte kialakult hatalmas zöld repceállományokat más, több nemzedékes károsítók is. A kis káposztalégy (Delia radicum) eleve nem rak petét a 4 levelesnél kisebb növényekre. Mivel a kártevő utolsó nemzedékének imágói szeptemberben rajzanak, így jó eséllyel a nagyobb, fejlettebb állományokat fogják támadni, mintsem a később vetett, kisebb növényekből álló állományokat. Hasonló a helyzet a szintén évente 3 nemzedékes káposztabolhák (Phyllotreta spp.) esetében is.

A káposztabolhák ugyan döntően a fiatalabb növényekre jelentenek nagyobb veszélyt, de imágóik 3. nemzedékének rajzása gyakran esik szeptember elejére. Ekkor még csak a túl korán vetett repcék (és a – helytelenül – gondozatlan repcetarlók árvakelései) nyújthatnak számukra táplálékot. Jól repülő, könnyen migráló fajokról lévén szó ezek a kis rovarok napok alatt meglelhetik a számukra ideális táplálékot jelentő korai vetéseket és ott hatalmas, akár az állomány megsemmisülésével járó pusztítást végezhetnek.

A fentebb felsorolt károsítók ellen lehet ugyan védekezni, de akár több, előre be nem tervezett őszi inszekticides beavatkozás súlyos tízezrekkel tolhatja meg a repce egyébként is magas növényvédelmi költségeit.

A nagy lombozatú, korán vetett repcék ráadásul olyan károsítókat is vonzanak, amelyek normál esetben nem, vagy csak elhanyagolható populációval jelennének meg a vetésekben. A repce levelek fonákán ősszel ezres kolóniákban tenyésző zöld őszibarack levéltetű (Myzus persicae) már önmagában is nagy tápanyag- és vízveszteséget okoz. Ugyanakkor ennél nagyobb veszélyt jelent az általa átvitt tarlórépa mozaik vírus.

Egyéb hátrányok

A növényvédelmi költségeket tovább növelheti az a szükséghelyzet, hogy a hatalmas méretű növények a túlnövekedésből ne váltsanak át túlfejlődésbe, azaz ne kezdjenek el magszárba menni. Ha ez bekövetkezik, az első enyhébb téli fagy is kipusztíthatja az egész állományt. A korán vetett repcék regulátorozása eleve csak több ütemben képzelhető el és a szükségesnél nagyobb növények kezelése csak a leghatékonyabb regulátorok magasabb dózisaival lehet eredményes. Ismét súlyos pénzeket fizethetünk azért, hogy megakadályozzunk egy olyan folyamatot, amelyet a korai vetéssel mi magunk indítottunk el.

Szintén többlet költségeket generál az a tény, hogy a túl korai vetésekből kialakuló óriási növények hatalmas mennyiségű tápanyagot vesznek már fel ősszel a talajból, amely beépül a növények testébe, így azok lombozatába is. Ez a hatalmas lombozat a tél folyamán a fagyok következtében javarészt elpusztul. A bennük levő tápanyagok java része ugyan helyben marad, de csak jóval később lesz felvehető a növények számára. A nitrogén és a kén egy része azonban távozik a levegőbe. A ilyen repcetáblák környékén kora tavasszal érezhető „rohadt káposzta” szag jól jelzi a repce számára értékes kén távozását. Ahhoz, hogy a növényzet ismét felépíthesse önmagát, ismételt tápanyag-utánpótlás szükséges. Ez viszont további költségekkel jár, amely tovább rontja az ilyen, szélsőségesen korán vetett repcék jövedelmezőségét.